Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Cikázó utak, cikázó gondolatok

Facebook/Bárhogy is legyen: mozogj | „Fura, hogy nekem ez a szürkeség is tetszik. Meg a hideg. Meg az eső áztatta levelek”

Egy hajnali futás margójára.

4:50. Hálószoba.

Ébresztőőő. Gyorsan nyomd már le, Peti fel ne keljen. Jó milyen nap van? Kedd. Oké, akkor ma futok. Ki az ágyból. Mondjuk most, hogy így lábra álltam, azért érzem még a tegnapi edzést a testemben. Nem lehet, hogy a henger jobb választás? De lehet. De nem.

 

4:52. Fürdőszoba. Konyha. Víz forral, zab kanalaz, kávé főz, alma pucol, kása keverget.

Micsoda rutinmozdulat már minden. Nem csoda, hogy csak 15 lépésem van még. Nézzük a híreket. Nem, inkább az időjárást. Miben induljak? Három fok? Nem baj, jó lesz az egy hosszú, a sárga. Kesztyű? Nem, majd a kezemre húzom az aláöltözőt. Persze Eszter biztos leszidna, hogy miért ilyen repedezett a kezemen a bőr. Ezért.

 

5:30. Konyhaasztal.

Zabkása isteni jó, kávé forró, ahogy kell. Blog kiment, Facebook és Insta feed ellenőrzött, levelek kiküldve – remélem, minden barátom néma telefon mellett alszik, és nem riad fel, hogy ki az az idióta, aki ilyenkor írogat. Hát én.

 

5:50. Előszoba. Toporgás.

Jó, majd ha hazaérek, mosogatok. Fogmosás és indulás. Milyen jó, hogy még vizes a cipőm. Nem baj, futni akkor kell, amikor jól esik (meg amikor ráérsz és amikor szükségét érzed), szóval az idő nem kifogás. De ma már nem is esik. Hála az égnek meg a Jóistennek.

 

6:00. Lépcsőház.

Milyen jó, hogy fent eltettem a kulcsom, most újra keresem, máskülönben sosem jutok ki a kapun.

 

6:02. Kapualj.

Nem hiszem ám el, hogy még nincs GPS jel. Király ez az óra, meg minden, de indulnék már. Jó nem érdekel, indulok. Legyen ma a Vár felé egy jó tízes. Start.

 

Úton (egy órán át).

Csúsznak a levelek. Óvatosan. Milyen vak sötét van még, a városban is elkélne a fejlámpa. A bokám. Kiváló budapesti utak, járdák. Jó ne elégedetlenkedj, figyelj, menj, emeld a lábad. Jó de nem megy. Öreg vagyok én már. Érzem azt a három fokot, elfagy a kezem.

Nehogy piros legyen! Jó, ez még belefér. Rózsaszín. Vagy futózöld. Alakul ez. Már lassan futómozgást végzek. De klassz az idő, csípi az arcom, de élvezem, élem. Futás közben tényleg szexibbnek érzi magát az ember. Juhuuu!

Most akkor a Tabánon át menjek? Nem, unom a Karolinát. Legyen inkább Bartók és Bazár.

Ezt a szőke hölgyet mindig itt látom. Vajon ő is emlékszik rám? És vajon hogy?

Alig ember a Móriczon, egész más így. Oké, már csak egy darabig emelkedik. Vajon G. lát az ablakból? Mondjuk azt sem tudom, hogy amúgy erre néz-e neki. És B.? Haha. Vagy már futnak.

Imádom a Szabadság hidat. Átmenjek? Nem megyek, irány a Vár.

De jó, hogy szembe fúj a szél, sebaj, majd hazafelé repülök. Fura, hogy nekem ez a szürkeség is tetszik. Meg a hideg. Meg az eső áztatta levelek.

Most jól látom, hogy le van zárva a Várkert? Nem sírok, csak könnyezik a szemem. Másik oldal? Jó, ott felmehetek!

Aztaaaa! De jó, hogy fordultam, hát csoda ez a napfelkelte. Jó, hisztiztem, hogy fúj a szél, de a rózsaszín felhők... Elképesztő. Persze, hogy nincs telefon. Mindegy, úgysem adná vissza. De jó, még a lépcső is könnyebb így.

Csak az én lábam kopog itt. Vajon laknak itt emberek? Mondjuk ebbe a kis utcába befordulok. De cuki házikók. 1800-as évek... miket nem mesélhetnének. Mondjuk éltem volna akkor... de szép ruhák voltak. És kalapok. És Széchenyi meg Deák... Levéltár... Mennyit ültem itt a jó szakdolgozat idején? És ezek a színes házak... Nincs fény. Csend van. Halkabban lépj! Oké, suhanok, de tényleg. Érzésre is. Tetszik. Merre menjek le? Majd a Night Run vonalán.

Biciklisáv jó lesz, végül is majdnem olyan gyors vagyok. Se. De nem baj, figyelek.

És ez az autó vajon megáll? Nem baj, majd én. De jó, mégis megállt. Tuti futó. Köszike.

Jé, egy másik futó, ma még nem sokat láttam. De miért nem integet? Az ciki? Nem azért mosolygok, hogy pasizzak, van kihez hazamennem. De fog örülni, amikor felkeltem... Jéghideg a kezem!

A szép Gellért Szálló... Innen már csak 3,5 kili. Vajon Évi ma erre autózik? A legutóbb cuki volt, dudált is. Senki nem értette, mi van.

Piros lámpa. Persze, hogy most jön a villamos. Megálljak? Van rendőr? A múltkor megállított, mert átszaladtam. Nem baj, olyan lassan kanyarodik a villamos, még pont átférek. Csenget azért. Nem baj! Intek – hátha érti, hogy csak megköszönöm.

Akkor innen már csak 2 kili és 2 lámpa, mert a Tétényin arra megyek, amerre zöld. Amerre tényleg. Komolyan.

Jó, akkor egyenes és aztán bal. Innen akkor rátolok egy gyorsat. 14 kilométerig vagy a kapuig. (Mert nem 10 lett ám... De olyan klassz volt a Vár!) Inkább az előbbi. Egy oda-vissza még belefér. Biztos hülyének néznek, hogy mit rohanok itt fel-alá. És csipog. Éééééés vége. Mentés. Legyen még tíz repülő? Ne. Hat? Na jó. Meghalok. De az én lábam is tudja verni a fenekem. Menő. Három... kettő... egy. Ez is megvan.

Na most már idő van. Irány föl.

 

7:15. Otthon.

Megérkeztem. Henger. Van még 15 percem. Nagyon fáj. Nem baj, csináld. Farizom, comb, vádli... lábszár. Nem tudom még egyszer áttolni. Nagyon fáj. Hallgass, majd elmúlik... Ha csinálod. Rendszeresen.

Csak fekszem még itt egy picit. De jó ez. És a futás is az volt. Klassz, hogy elindultam... megint. Mindig. Megjegyezhetném már, csakhogy a reggeli hisztit átugorjuk. Mindig.

Ui.: A munkahelyen majd pihenek. Nem lesz ember, aki ma kihoz a sodromból. Ez a reggel beágyazza az idegeket. Ez a reggel élmény. Örökre.

 

Terézt az Instagramon és a Facebookon is követheted.