Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Anyák a riói maratonon

Szeretnél bepillantást nyerni az olimpián maratonon induló anyukák életébe? Hogyan szervezik a mindennapokat edzés mellett? Beszélgetés három nemzet futóival.

A Believe I am oldalán közölt interjúban három inspiráló, a riói olimpián maratoni számban induló családos futónő mesél a riói felkészülés napjairól és arról, hogy miként tudták az edzést és a gyereknevelést összehangolni. Az interjú szereplője magazinunk egyik szerzője, Erdélyi Zsófi is! Bár ebben az interjúban nem szerepel, de Szabó Tünde szintén indul Rióban, és neki is egy 5 éves kisfiú szurkol majd vasárnap. A beszélgetés pár héttel az olimpia előtt készült. 

Az interjú szereplői

Az ír Lizzie Lee (36 éves) 2:32:51-es idővel, a Berlin Maratonon kvalifikált élete első olimpiájára, Rióba. Teljes munkaidőben dolgozik az Applenél, de a nyári időszakra szabadságot vett ki, hogy készülni tudjon az olimpiára. Egy két éves kislány anyukája. 

Erdélyi Zsófi (28) a Düsseldorf Maratonon szerezte meg a kvalifikációját a riói olimpiára, 2:35:37-tel. Zsófinak egy kisfia van, Rióban élete második olimpiáján indul.

A kanadai Krista Duchene (39), három gyermek anyukája. Részmunkaidőben dolgozik, és a második leggyorsabb maratoni idővel rendelkezik Kanadában. Ideje 2:28:32. Élete első olimpiáján vesz részt. 

Hogyan folyik az olimpiai felkészülésed?

Lizzie: A felkészülés jól megy.  Igaz mindig fáradt vagyok, de ez hasonló ahhoz, mint amikor majd a kilométereket hajtom a maratoni pályán. Mához 8 hétre, reggel ilyenkor már futom a 42 kilométert. 

Zsófi: Úgy érzem minden jól megy, bár Düsseldorf után volt egy kis problémám. Nem vettem észre, hogy a bal lábam nőtt egy számot, így a düsseldorfi maratont kisebb cipőben futottam, és a lábam megfájdult a verseny után. Aztán a fiammal otthon épp a lépcsőn jöttem lefelé, mikor rosszul léptem, és megsérült a térdem. Gyorsan helyrejöttem, de másfél hetet ki kellett hagynom. Kisebb fájdalmakról van szó, melyek nem komolyak, de a felkészülést nehezítették.

Krista: Nagyon jó alapokkal indult a felkészülésem, az edzésem le volt jegyezve. Az edzőmmel annak a 2013-as évnek az edzésprogramját követtük, amelyik évben számos egyéni csúcsot futottam. A mostani edzéseim mennyisége és minősége hasonló volt ahhoz az évhez.

Teljes munkaidőben dolgozol? Ha igen, akkor a céged mennyiben támogatta az olimpiai felkészülésed?

Lizzie: Június 1-ig teljes munkaidőben dolgoztam. Azóta nyári szabadságot kaptam, így most sokkal egyszerűbb mindent beosztani. 

Zsófi: Én nem dolgozom, teljesen a futásra koncentrálok.

Krista: Én heti 4 órát dolgozom, mert ez elég, hogy megtartsam a regisztrációm  érvényességét, mint hivatásos dietetikus a PrimaCare Családi Egészség csapatában. A munkahelyem nagyon támogató és rugalmas velem szemben. Nemrég egy mindenki által aláírt kanadai zászlót kaptam tőlük, így "küldtek" Rióba. 

Hogy tetszik az anyaság?  És mit szólnak a gyerekek, hogy az anyukájuk fut?

Lizzie: Lucyval (23 hónapos) nagyon boldog vagyok.  Egy zsák jókedv és energia ez a gyerek. Az, hogy anya futni megy (running helyett azt mondja a kicsi, hogy wunning), számára természetes. Általában nem okoz neki gondot, hogy elmegyek otthonról, hisz tudja, hogy hamar visszajövök. Bár néha, mikor veszem a cipőmet, belekapaszkodik a lábamba és mondja, hogy "no wunning mommy" - "anya ne menj futni". Talán ez a legnehezebb része a felkészülésnek. 

Zsófi: Nekem egy kisfiam van. Mivel még kicsi, nem gondolom, hogy érti hová indulok, mikor futni megyek. Viszont nagyon jó dolga van mikor futni megyek, hiszen a szüleimnél vagy a nagyszüleimnél hagyom őt. Talán egyszer vagy kétszer fordult elő, hogy senki sem tudott vigyázni rá és magammal kellett vinnem őt az edzésemre. Kicsit bonyolultabban mennek a dolgok mióta megszületett, de sokkal több öröm van az életemben. Minden előre át kell gondolnom, és meg kell szerveznem, be kell pakolnom neki ha viszem valahová. Most már rutinos vagyok, de a születése utáni időszakban órákig tartott míg összepakoltam mindent, hogy készen legyünk reggelre. Még mindig nem könnyű, de könnyebb mint kezdetben, ez biztos. 

Krista: Én fokozatosan tértem vissza a profi futáshoz, ahogy a három gyerek egyre kevesebbet igényelt engem. Én így tudtam megoldani, de mind a futást, és az anyaság feladatait nagyon szeretem.  Azokon a ritka napokon, mikor van idő magamra, az idő gyorsan elmegy. Most, az olimpia évében, több magamra fordított időt, pihenést és regenerációt engedélyezek magamnak. A gyerekeimnek mindig futó anyukájuk volt, és szívesen szurkolnak nekem a versenyeken, értékelik, hogy irányítom az iskolai futócsapatot, és támogatnak abban, hogy elérjem a céljaimat. Időnként élvezik, hogy a figyelem középpontjában vagyunk, hogy klassz rendezvényekre juthatnak el, de van, hogy mindez fárasztja őket és csak az anyukájukat akarják.

Mi a legehezebb abban, hogy anyák vagytok és közben olimpiára készültök?

Lizzie: A legnehezebb, hogy sokszor nem látom Lucy-t, mivel munka előtt megyek edzeni. Hétköznapokon ez azt jelenti egészen pontosan, hogy délután 6-kor, munka után találkozunk először. 

Zsófi: Nekem az idő beosztása okozza a legnagyobb problémát. Mindig több időre volna szükségem. Van amikor lehagyom a nyújtást, mert rohanok haza a fiamhoz. Aztán vannak olyan napok, amikor annyira sűrű minden, hogy nincs időm főzni. Szerencsém van, mert a nagyszüleim segítenek. Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélkülük. Amikor a fiam kisebb volt, az alvás hiánya okozott komolyabb problémát. Sokat éjszakáztam vele, így fáradt voltam az edzéseken, de muszáj volt a határaimat tologatni. Most más sokkal jobban alszik, így pihentebb vagyok, de még mindig tudnék egy kicsit többet aludni.

Krista: Bár van a futásból valamennyi bevételem, az előadásaimból és a dietetikai pozíciómból is keresek, a családunkat anyagilat a férjem tartja fenn elsődlegesen, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ugyanakkor sokszor vagyok egyedül, mert a munkája miatt gyakran kellett utaznia. A fizikai feladatok, mint az edzés vagy a háztartás működtetése, általában jól megy, de a fegyelmezéssel már vannak gondjaim. Ahogy a gyerekek nőttek, megtanítottuk hogy vállaljanak részt ők is a ház körüli teendőkben. Az volt a cél, hogy segítsenek a takarításban és a mosásban, míg én edzem az olimpiára, és ez a kezdeményezésünk szépen működik is. Hiszünk a csapatmunkában, hogy mindenkinek lehetősége van arra, hogy mások segítsége által lehetőséghez jusson. Ez a nyár az én lehetőségem, és mindenki segít ebben.

Hogyan hatott a terhességed az edzésekre? Futottál az terhességed alatt?

Lizzie: A 39. hétig futottam, de úsztam és gyalogoltam a szülés napjáig. Könnyű terhességem volt. Összesen 6 hetet hagytam ki a futásból a szülés miatt. A versenyzéshez Lucy 6 hónapos korában tértem vissza, egy félmaratoni PB-vel. Nem kérdés, hogy a terhesség sokkal jobb futót faragott belőlem! 

Zsófi: Én nem futottam a terhesség alatt, vagy legalábbis nem nevezném futásnak azt, amit csináltam. Kocogtam néhányszor, de egyáltalán nem voltam következetes. Bringáztam, jógáztam.  Azt csináltam ami jólesett. Ha volt olyan nap amikor nem volt kedvem edzeni, akkor ágyban maradtam. Ha úgy tartotta kedvem mozogtam, de azt is szuper lassan. Nem simán szültem, mert a babám nagy volt, így a végén császároztak.  6 hét pihenő után mentem ki az első 3 kilométeres futásomra, és szörnyű volt. 7 hónapig tartott, hogy jobban érezzem magam futás közben. Nagyon kemény volt a visszatérés.

Krista: Minden terhességem alatt futottam, sőt félmaratont is, mikor 6 hónapos terhes voltam az első gyermekemmel. Minden terhesség okozott egyfajta mentális szünetet, miközben  a visszatérés iránti vágy is egyre fokozódott bennem. A szülések utáni regenerálódás mindháromszor rendben ment, és a gyerekeket 12 hónapos korukig szoptattam.

Milyen céljaid vannak az olimpián?

Lizzie: Jól kell megtalálni a tempót, mert számítani kell a melegre és a magas páratartalomra. A verseny második felét tervezem erősebbre. 

Zsófi: Jobban és okosabban szeretnék futni, mint Londonban. Tudom, hogy nem lesz túl barátságos az időjárás, de számítok egy egyéni legjobbra. Ez az egyetlen dolog ami érdekel. Helyezésben nem gondolkodom. 

Krista: Amint meglesz a rajtlista, az edzőmmel pontosabb célokat határozunk meg. Egy bajnokságon nem mindig ideálisak a körülmények, így a befutó idő kevésbé fontos. Sokkal inkább arra koncentrálok, hogy olyan nőkkel futok, akiknek hasonló ideje van mint nekem, és azon leszek, hogy ez legyen futó karrierem versenye. 

Milyen szerepe van a családodnak a sportban? 

Lizzie: Az ő állandó segítségük nélkül, én most nem lennék ott az olimpián.  A férjem csodálatos és sosem panaszkodik azért, hogy mennyi áldozatot kell hoznia azért, hogy elérhessem a céljaimat. Az apám szinte az összes versenyemen és edzésemen ott van. Viccesen a menedzseremnek hívom, mert mindig velem van. 

Zsófi: A családomnak óriási szerepe van. Nélkülük nem csinálhatnám ezt az egészet. Rengeteget segítenek. Vigyáznak a fiamra, míg futok és ő nem is lehetne jobb helyen, mint a szeretteivel.

Krista: A családom tudja, hogy nekem ez az év borzasztó fontos. Mindent igyekszem kézben tartani, hogy a legjobbat hozzam ki az edzésekből és a versenyből. Megértik, ha csukott ajtó mögött kell aludnom, vagy bárhol máshol a házban, és ezért nem vagyok velük mindig. Önállónak kell lenniük, pedig szükségük van rám. A két nagyobb gyerekem már önállóan elmegy aludni, mikor a férjem nincs itthon, és én így zavartalanul tudok pihenni. Ez mindenképp segít nekem. A férjem irányítja a hétvégéket, ami szintén nagy segítség, hisz nyugodtan meg tudom csinálni a hosszú futásaimat, és az utána következő regenerációt.  

Mi a legnehezebb abban, hogy olimpikon anyuka vagy?

Lizzie: A gondolat, hogy a lányomat Lucyt három hétig nem fogom látni.

Zsófi: Az edzések szervezése. Úgy érzem több dolgom van, mióta szültem, de tudom, hogy még többet is tehetnék. Vannak olyan időszakok, amikor borzasztó fáradt vagyok, és csak ahhoz van erőm, hogy létezzem. Mikor edzem, beutazom Budapestre, ami 30-40 perc autózás, így az egész napom elmegy, amikor keményebb edzésem van. 7 óra körül kelek, 9-kor indulok otthonról, és 4-5 órára vagyok otthon. Nehezen találok időt olyan dolgokra, mint a masszázs, szóval meg kell szerveznem mindent. 

Krista: A legnehezebb, hogy nem tudok mindenkinek mindent megadni, nem tudok egyszerre két helyen is ott lenni, és mindig igent mondani a dolgokra. Nehéz volt kezdetben, de megtanultam nemet mondani. Az olimpiára készülő anyaként az esték a legnehezebbek, amikor már nagyon fáradt vagyok, de még sok a feladom a gyerekek körül: enni adni nekik, közben pedig kopog a szemem az éhségből, ébren lenni a beteg gyerekkel mikor a férjem épp nincs itthon, vagy otthon hagyni őket egy baby sitterrel, amikor edzeni megyek.

Mi egyebet mondanál még el magadról?

Lizzie: Az hogy anya vagyok, boldoggá tesz és nem kétség, hogy ezáltal jobb futó is lettem. Mióta megszületett Lucy, sokkal több célom van az életben, és nem problémázom apró dolgokon. Ha úgy van, hogy pár nap szünetet kell tartanom, nem problémázom, hanem kihasználom, hogy ezt az időt is a lányommal töltsem.

Zsófi: Segítség nélkül nem lettem volna olimpikon. Az álmaimhoz mások is hozzájárulnak. Sokban függök a családomtól és végtelenül hálás vagyok nekik a segítségért. Szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek.

Krista: A férjem, a 3 gyerek (10,8,5 évesek) és három testvérem kísér majd Rióba, és szurkolnak majd nekem!