Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

A testem és én: három nő mesél arról, hogy mit ad a futás a pozitív testképéhez

Futásról Nőknek | A futás önbizalmat és egészségesebb testet is ad

„Sokkal jobban elfogadom magam.”

Egy futó életének szerves része a futás, akármilyen gyakran és hosszasan végzi is ezt a mozgásformát. Az, hogy milyen motivációval indulunk neki, egy versenycél hajt, vagy éppen a stresszcsökkentés a legfontosabb, már eltérő. A futás önbizalmat, erőt és önmagunkba vetett hitet ad, sőt, a saját testünkről alkotott elképzelésünket is befolyásolja. Három nő három különböző élethelyzettel és alkattal válaszol a kérdésre: mit tesz hozzá a futás a testképéhez?

 

„Te mit utálsz magadon?”

A Bajos Csajok című filmben van egy jelenet, amikor a négy fős menő középiskolás lányból álló csapatban mindenki elkezdi felsorolni, mit utál a testén. Amikor az új lányra, Cadyre kerül a sor, semmit sem tud „felmutatni”, majd gyorsan kitalál valamit, mert furán néznek rá "lányországban", azt éreztetve: egy nő sem lehet teljesen elégedett a testével. Bár a film finoman fogalmazva is túlzó, torz képet fest, valahogy a női közösségeket végigkíséri az állandó elégedetlenség és a negatív testkép.

 

+10/20/50 kiló

– Szerintem én sosem fogom elfogadni magam teljesen. Kisgyerekként is pocakos, kövér kislány voltam, 12 évesen már mindent elolvastam, ami a testmozgással, diétával, fogyással kapcsolatosan elérhető volt akkor – meséli Fujsz Eszter, a háromgyerekes orvos édesanya. 16-18 éves korában kockahasa volt, számára ma is az a külső lenne az etalon. Eszter azt meséli, saját magán tapasztalta meg, hogy micsoda különbség van az emberek hozzáállásában, ha egy túlsúlyos vagy egy kockahasú ember áll velük szemben. – Az óvodában, általános iskolában malacnak hívtak, röhögtek rajtam, nem szívesen játszottak vele, amikor pedig elértem ezt az álomalakot, tényleg mindenki velem akart jóba lenni, barátkozni. Az emberek sajnos így működnek, az első benyomás, a kinézet dominál” – fogalmazza meg Eszter a gondolatait.

 
Francsics Ági gyűjteményéből
|
Francsics Ágit egy kellemetlen élmény ébresztette rá, hogy nem jó az, hogy 140 kiló

 

Kiss-Francsics Ági számára a teste még túlyosúlyosan sem volt az ellensége, nem is igazán akart változtatni, ám egy egészen hétköznapi eseményen történtek meghozták számára a motivációt az életmódváltáshoz.

– Egy vízividámparkban nem záródott rám a biztonsági korlát, és senki sem akart mellém ülni, mert féltek, hogy menet közben kinyílik a biztonsági kapu. 140 kilósan, ezen a ponton jöttem rá, hogy talán nem akkora vagyok, mint egy átlagos ember – idézi fel emlékeit Ági. Az érzés, a megszégyenülés, hogy senki sem akar mellé ülni, megadta a határozott irányt: változtatni kell. Eddig 50 kilónál is többet adott le a fiatal lány, de azt mondja, sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy realizálódott benne: már közel sem akkor, mint korábban. – Rengetegszer történt azt, hogy ruhavásárlásnál automatikusan vettem el az 52-54-es méretű darabokat, és csak a próbafülkében jöttem rá, hogy ez nekem már nagy. De ahogy fejben összeállt a dolog, elkezdtem egy valósabb képet látni magamról is – mondja nevetve.

 
Bede Annamária gyűjteményéből
|
Bede Annamari 17 évig karatézott versenyszerűen, és a leállás után sikerült 10 kilónak felugornia - ezért is kezdett el futni, hogy formában tartsa magát testileg és fizikálisan is

 

Bede Annamari 17 év versenysport után redukálta a heti 5-12 karateedzést nullára, aminek meg is lett az eredménye. 3 hónap alatt sikerült 10 kilót felszednie, és amikor régen látott ismerősei is megjegyezték, hogy igazán látványos a súlynövekedés, rosszul esett neki, és elkezdett futni. Annamari nem akart gyors változást elérni, azt gondolta, hogy ha szépen, fokozatosan illeszkedik be a hobbisportolók világába, akkor lehet tartós az eredmény. Ahogy ő fogalmaz:

– Nagyjából 68 kilóig felhíztam, de akkor már elkezdtem futogatni. A futás újra rutint hozott az életembe, és azzal, hogy visszatért a mozgás, sokkal jobban lettem lelkileg is. De az étkezésre nem figyeltem annyira, és ebben éreztem a következő lépést ahhoz, hogy megint jól érezzem magam a bőrömben.

 

Lassú víz partot mos, avagy az alakformálás nem megy gyorsan

A türelemről akár a három gyerkőcöt nevelő Eszter is tudna mesélni, hiszen első terhessége után szinte sokkolta, hogy a szétnyílt hasizom és egy egészséges terhesség után a hasa nem húzódott azonnal vissza. Azt vallja, a teste sosem lesz ugyanolyan, mint 16 évesen.

– Nagyon lassan javult a hasam állapota az első gyermekem után. Visszatornáztam magam, de nekem már soha nem lesz olyan a hasam, mint lánykoromban. Mindhárom gyermekem császármetszéssel született, és a visszafogyásban vannak alkati különbségek. Szerintem lehetetlen, hogy teljesen ugyanolyan legyen valakinek a teste a szülés előtt és után. Nem véletlen, hogy az antropológusok meg tudják mondani egy nő csontváza alapján, hogy szült-e vagy sem – mondja őszintén Eszter.

Ágit a fogyásra elsődlegesen nem is az alakja vagy a kinézete motiválta, hanem az egészsége. Fiatal házasként, ha nem is minden nap, de többször is eszébe jutott, hogy vajon milyen hosszú élet vár rá ebben a testben?

– Azzal tisztában voltam, hogy valószínűleg nem látnám már az unokáimat elballagni. Illetve az is zavart, hogy nem tudtam, egyáltalán lehet-e így majd gyerekem. Hiszen elég nehéz teherbe esni 140 kilósan... A külsőm nem igazán motivált eleinte, aztán amikor rájöttem, hogy sokkal jobb megjelenésem lehet, már ez is erős lökést adott.

Nem ritka, hogy a látványos eredményt egy olyan új élethelyzet hozza meg, amely váratlanul érkezik. Annamari esetében pedig a szembetűnő formálódás egybe esett a munkaváltás és a terepfutás megismerésével.

– Miután elveszítettem a munkámat, egy rövid ideig lehetőségem volt a RunTotta nevű futókávézóban dolgozni (azóta a hely bezárt – szerk.). A felszolgálás mellett az volt a feladatom, hogy az onnan induló futócsoportokat elkísérjem futni. Ekkor kezdtem főleg a terepfutás irányába is elmozdulni, hiszen pillanatok alatt fent voltunk a Budai-hegységben. Napi szinten mentem terepre, ami újfajta terhelést és erősödési lehetőséget jelentett számomra” – mondja Annamari, aki azóta jóformán csak terepversenyeket tűz ki célul.

 

Futás adta testkép

 
Fujsz Eszter gyűjteményéből
|
Edit korábban utált futni, mint oly sokan a futók közül

– Korábban utáltam futni, gyerekként nem is tudtam, nem kaptam rendesen levegőt sem egy kezeletlen allergia miatt, és persze a túlsúly is erősen hozzájárult ehhez az összképhez – meséli Eszter. – 16 évesen vágtam bele a kocogásba, mert akkor új mozgásforma kellett, és most, 40 évesen kezdtem el élvezni. Arra az egy órára elmegyek mozogni, gyerek nélkül vagyok, most abszolút a szabadságot adja a futás. Rájöttem, hogy engem az elvárások frusztrálnak, amikor pedig csak futok, és minden mindegy, az megadja a boldogságot és szabadság érzést – mondja Eszter, aki most nem csinál mást, csupán fut. Csak úgy, minden kényszer és elvárás nélkül.

Ági szintén utált futni korábban, és lényegében azért is állt neki, hogy megszeresse ezt a mozgásformát.

– Gyakran az a tudat ad erőt, hogy régebben 200 métert sem bírtam lefutni, most pedig simán teljesítek egy félmaratont. Van, hogy verseny közben eszembe jut, hogy anno a táv egy százaléka sem ment volna, és ez billent át egy-egy holtponton. Nagy motivációt ad nekem a fogyáshoz, hogy ha még könnyebb leszek, akkor még gyorsabban, sikeresebben tudok majd futni. Már most sokkal szebben futok, mint amikor 100 kiló felett voltam – ismeri be. Ági a futásban nagyon megtalálta önmagát. Azt mondja, egy-egy versenyfotó vagy videó abban is segít neki, hogy lássa az elért eredményeket, mert a mindennapokban már nem veszi észre a változást.

Annamari számára a futás nem csak a testét, a lelkét is átformálta, sokkal elfogadóbb és nyitottabb lett a világra, ráadásul rengeteg életre szóló barátságot is köszönhet a sportnak.

– Amióta futok, sokkal jobban elfogadom magam, hiszen látom, hogy különböző testalkatú emberek futnak, és ez fantasztikus. A futáshoz nem feltétlenül kell agár kinézetűnek lenned, ez pedig számomra megnyitotta a világot, mert karatésként csak a saját kategóriámban lévő embereket figyeltem, sokkal szűkebb körben mozogtam a sportban. Nekem motivációt ad, ha látok egy túlsúlyos futót sportolni – mondja Annamari.

 

Szeret, nem szeret

Bár most még nem elégedett magával Eszter – a legkisebb gyermeke csupán 2 éves –, de folyamatosan dolgozik rajta, hogy változtasson.

– Általában jóban vagyok magammal, szeretem a testem, és értékelem benne, hogy három gyönyörű gyereket kihordott, szoptatni tudtam őket, de most még nem vagyok elégedett a hasammal. Szerintem fontos, hogy az ember megtalálja magában az egyensúlyt az énjei között. Él bennem egy akaratos 16 éves, aki azt mondja, hogy de akkor is kockás hasam lesz. Közben él bennem egy 40 éves, aki már egy kicsit bölcsebb, tudja, mi a fontos és mi nem annyira fontos. És él bennem egy anya, akinek a gyermekei mindennél fontosabbak, valamint egy orvos, aki tudja, hogy mi egészséges, és mi az ami már nem az – meséli az orvos anyuka.

– Mindenki attól fél a fogyásnál, hogy lefogy és elfogy a melle, én pedig örültem, hogy végre a futáshoz kompatibilis méretű keblekre tettem szert – emlékszik vissza Ági. – Az egyetlen dolog, amit nem szeretek magamon, az a bőröm, mert a fogyás miatt elég sok a megnyúlt bőrréteg, de ez is inkább funkcionális szempontból zavar, mert lötyög és idegesít. Amit megszerettem magamon nagyon, az a lábam: izmos és szerintem formás lett. Ez a legtöbbet dicsért testrészem egyébként. Sokan kérdezik, hogy nem volt-e bennem rossz érzés, amikor elkezdtem mozogni, de mindig azt szoktam válaszolni: én tudom, hogy amikor elmegyek futni, én sem nézek mást, a saját edzésemmel vagyok elfoglalva, miért nézne bárki engem futás közben?! – állítja meggyőzően Ági (és lássuk be, totál igaza van! – szerk.).

Annamari már csak a súlyát tarja jópár éve, és bár klassznak találta, amikor kockás volt a hasa, akkor sem volt igazán boldog.

– Most, 33 évesen már teljes mértékig elégedett vagyok magammal, szeretek a testemben lenni. Nagyon szerettem karatézni, de sokkal jobban szeretem magam most, mint tizen- vagy huszonévesen. Szeretek futni is, és minden edzésben meg tudom találni a lehetőséget. Mert még a rosszul sikerült futás után is azt tudom mondani, hogy ma is tettem valamit az egészségemért és azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben.