Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

8 érdekesség a női futás történetéből

Facebook/Österreichischer Frauenlauf | Míg az ókorban egy női futóverseny távja csak 160 méter volt, napjainkban már rengeteg táv, helyszín és versenytípus várja a futni vágyó profikat és amatőröket (pillanatkép Európa legnagyobb női futófesztiváljáról, a bécsi Österreichischer Fraunlaufról)

A spártai harcosnőktől a bostoni forradalmárokig.

Elkötelezett történelem- és futásrajongó vagyok, így mikor a két kedvenc témám párosításáról, azaz a futás történelméről olvashatok és írhatok, az mindig dupla öröm számomra. Ráadásul a női futás történetében rengeteg érdekfeszítő, megdöbbentő, szép, megható, motiváló sztorit, kimagasló eredményeket és persze mindenekelőtt különleges egyéniségeket, futónőket találhatunk. A teljesség igénye nélkül következzen most nyolc érdekesség a sportág históriájából az ókortól a napjainkig, melyek közül néhány akár egy kis motivációs löketet is adhat a hamarosan kezdődő tavaszi versenyszezonhoz közeledve.

  1. A nők ókori olimpiája

    Azt talán mindenki tudja a középiskolai tanulmányaiból, hogy az ókori olimpiai játékokon a nők nem vehettek részt. Viszont ez nem jelentette azt, hogy nem sportoltak volna: Spártában például a lányok hasonlóan komoly kiképzésben részesültek, mint a fiúk, ennek pedig része volt a testnevelés is – ami nem meglepő, tudván, hogy Spártában a fizikum, az erős testfelépítés fontos szerepet játszott a párválasztásban. A spártai lányok tehát edzettek, futottak, birkóztak, és rendszeresen részt vettek a Dionüszosz isten tiszteletére rendezett futóversenyen is.
    Az ókori Görögországban a nők legfontosabb sportversenye a Héra istennő tiszteletére rendezett Heraea volt. Számukra ez a megmérettetés jelentette azt, mint a férfiaknak az olimpia. A szintén négyévente megtartott Heraeán hajadon lányok versenyeztek, több korosztályra bontva, kizárólag futásban. A táv 160 méter volt, a győztesek jutalomként olajfaágból készült koszorút kaptak, valamint egy darabot a Héra tiszteletére feláldozott tehénből.

     
    A Héra tiszteletére rendezett női futóverseny ábrázolása egy korabeli kerámián

     

  2. A női futóverseny mint „vásári látványosság”

    A 17. században, Nagy-Britannia területén szerzett óriási népszerűséget a smock race elnevezésű rövidtávú női futóverseny. Ezek a megmérettetések általában valamilyen ünnep, vásár, rendezvény részét képezték, tehát nem önálló sportversenyekről volt szó. Az egyes futamokban 2-6 nő versenyzett, a fődíj pedig leggyakrabban egy köpeny volt (erre utal a verseny neve is, a smock magyarul köpenyt jelent), de más ruhadarabok, étel és pénz is szerepelhetett a jutalmak között. Ezeknek a futamoknak a fő célja – legalábbis eleinte – nem a sport volt, sokkal inkább az, hogy a nézők jól szórakozzanak a küzdelmeket látva. A versenyzők pedig zömében az alsóbb társadalmi osztályokból kerültek ki.

     
    National Galery of Art, Washington | Az 1811-ből származó illusztráció tökéletesen megmutatja, hogy a smock race elsősorban szórakoztató látványosság volt, nem pedig valódi futóverseny


  3. Hosszútávon

    Maradva Britanniában, a 18-19. században egyre több asszony próbálkozott a hosszú, manapság ultrának számító távokkal is. 1836-ban egy Mary Firth nevű nő napi 30 mérföldet (kb. 48,3 km) teljesített 20 napon keresztül, a következő évben pedig Esther Crozier szeretett volna 20 napon át napi 50 mérföldet (kb. 80,5 km) futni, de a 7. napon a rekordkísérletét „bizonyos viták miatt” feladta. De talán a legérdekesebb történet egy 70 éves skót asszonyé, aki 1833-ban úgy döntött, hogy megpróbál lefutni 96 mérföldet (kb. 154,5 km) 24 óra alatt. „Csak” 45 mérföldig jutott, mert a látványosságra összeverődött és nem kicsit ittas tömeg akkora balhét csapott, hogy a hatóságoknak le kellett állítania a kísérletet.

  4. Túl megterhelő?

    Az újkori olimpiák közül az 1900-ban, Párizsban rendezett eseményen indulhattak először nők, de női atlétikai versenyeket az ötkarikás játékokon első alkalommal 1928-ban rendeztek, Amszterdamban (100 m futás, 800 méter futás, 4 x 100 m váltó, magasugrás, diszkoszvetés számokban). A 800 m-es síkfutás debütálása nem sikerült túl jól... A híres történet szerint a NOB a célban kimerülten összeroskadó versenyzők miatt úgy vélte, hogy ez a táv már túl megterhelő a nőknek, ezért betiltotta versenyszámot. 1960-ig csak 100 és 200 m-en, valamint 4 x 100 m váltóban rendeztek női futóversenyt az olimpián.
    Érdekesség: később előkerültek felvételek az 1928-as versenyről, és ezek alapján kiderült, hogy csak egy hölgy csuklott össze a célban, de néhány másodperc múlva már ő is újra talpon volt...

     
    olympic.org | 1928, Amszterdam: a 100 méteres női síkfutás első női olimpiai bajnoka a 16 esztendős Betty Robinson lett

    Nő a táv

    A női 1500 m-es síkfutás 1972-ben, az 5000 méter 1996-ban, a 10 000 méter 1988-ban, a maratoni táv pedig 1984-ben lett hivatalos versenyszám az olimpián. Az ötkarikás játékokon a maraton a nők leghosszabb atlétikai száma, 50 km-es gyaloglásban ugyanis csak a férfiaknak tartanak versenyt.

  5. 3 óra 40 perc 22 másodperc

    Ez volt az első női maratoni időeredmény, amit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elismert, és a dél-londoni Violet Piercy nevéhez fűződik 1926-ból – habár a nő nem hitelesített pályán futott. Miss Piercy az 1926-os maratonja után 10 esztendővel, immáron 46 évesen ismét nekivágott a legendás távnak: a szervezők engedélyével részt vehetett egy férfi maratoni futóversenyen, ezúttal hitelesített pályán teljesítette a 42,195 km-t, az ideje pedig 4 óra 35 perc lett.
    Érdekesség: a korabeli újságcikkek azt sugallták, hogy Violet Piercy-t egy másik kiemelkedő női sportteljesítmény inspirtálta a maratoni táv lefutására. Szintén 1926-ban történt, hogy Gertrude Ederle első nőként átúszta a La Manche csatornát, Miss Violet állítólag eme hőstett előtt szeretett volna tisztelegni a nagy futásával.


  6. Bostoni hősnők

    A fiatal amerikai lány, Roberta Gibb már két éve keményen készült a bostoni maratonra, de miután 1966. februárjában elküldte hivatalos nevezését a versenyre, kapott egy levelet a versenyigazgatótól. Ebben az állt, hogy a nők fizikailag nem képesek a maraton lefutására, és a szabályok szerint a versenyen való részvétele nem engedélyezett... 1966. április 19-én Bobbi Gibb a fivére sortját, egy fekete egyberészes fürdőruhát és bő kapucnis pulcsit viselve kiugrott édesanyja furgonjából a Boston Marathon rajtjától nem messze, majd miután eldördült a startpisztoly, csatlakozott a mezőnyhöz: a férfiak között elvegyülve, „elrejtőzve”, egyetlen nőként teljesítette a versenyt. A férfi sporttársak észrevették, hogy egy nő is versenyzik velük, barátságos biztatásuk és a nézők lelkes drukkolása közepette 3 óra 21 perc 40 másodperces időeredménnyel lefutotta a bostoni maratont. Másnap vele volt tele a sajtó.
     
    Instagram/@bbcnews | Bobbi Gibb köszöntése a Boston Marathonon az első futása 50. évfordulóján (2016)

     

    Gibb példája (is) inspirálta a fiatal újságírónőt, Kathrine Switzert, hogy ő maga szintén részt vegyen a Boston Marathonon – de hivatalos nevezéssel. A papírjára K. V. Swithzer nevet írt, majd beállt a rajtzónába. Innentől már mindenki ismeri a sztorit: fotókon is megörökítették, ahogy Jock Semple versenyigazgató megpróbálja megállítani a fiatal nőt, és letépni róla a rajtszámot – „Tűnj a pokolba a versenyemről, és ide a rajtszámmal!” –, sikertelenül. Kathrine 4 óra 20 perc alatt teljesített a távot. A következő esztendőkben egyre több nő indult nem hivatalosan a legendás versenyen, míg 1972-ben végre megnyitották a Boston Marathont a hölgyek előtt.

    Már megint Bobbi!

    Egyébként nem Kathrine volt az 1967-es Boston Marathon legjobb női versenyzője, ugyanis az ismét „álruhában” induló Bobbi Gibb 3:27:17-es időeredménnyel ért célba. És ha ez nem lenne elég, Gibb ott volt az 1968-as bostoni versenyen is, ekkor 3 óra 10 perccel végzett (ezzel első lett a már egészen szép számú, de még mindig illegális női mezőnyben). Így Bobbi Gibb tulajdonképpen háromszoros nem hivatalos bostoni női bajnoknak számít.

  7. Kétes világrekordok

    „Öltözz jól, hogy jól nézz ki. Nézz ki jól, hogy jól érezd magad. Érezd jól magad, hogy gyorsan fuss.”
    Habár már több mint 20 éve nincs köztünk, Florence Griffith-Joyner rekordjai még mindig élnek. Az elképesztő teljesítményéről, különleges futódresszeiről és színpompás körmeiről is híres sprinter a 100 méter világcsúcsát 1988. július 16-án futotta meg Indianapolisban, ideje: 10.49. Ezt az eredményt azóta sem múlta felül senki. A 200 méterrel ugyanez a helyzet, Flo-Jo az 1988-as szöuli olimpián állította be a rekordot, 21.34-es idővel. Tehát 100 és 200 m-en is az 1998-ban elhunyt Florence Griffith-Joyner a világcsúcstartó, immáron több mint 31 esztendeje. És pontosan ugyanennyi folyik a vita arról, hogy vajon a fenti eredmények valóban tiszták-e...
    Flo-Jót sokan vádolták és vádolják a mai napig doppingolással, habár az 1989-ben meglepő hirtelenséggel visszavonult futónő sosem bukott meg egy teszten sem. Hiába ajánlotta fel, hogy akár hetente részt vesz egy doppingvizsgálaton, a vádaskodó megjegyzések végigkísérték élete hátralévő részét. A 39. szülinapja előtt pontosan 3 hónappal, 1998. szeptember 21-én álmában elhunyt. A halál oka: „epilepsziás roham miatt bekövetkezett fulladás”.



    A leggyorsabb anyuka

    Az érmek számát és az időeredményeket (meg persze a Nemzetközi Atlétikai Szövetség hivatalos listáját) tekintve a világ leggyorsabb futónője most Shelly-Ann Fraser-Pryce. Az övé minden idők negyedik leggyorsabb 100 méteres ideje: 10.70.

     
    Facebook/IAAF Doha 2019 

     A 33 esztendős Shelly-Ann hosszú évek óta a világ élvonalába tartozik: a 100 m kétszeres olimpiai bajnoka, kilencszeres világbajnok – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Shelly-Ann 2017-ben adott életet első gyermekének, tavalyi visszatérése pedig olyan nagyszerűen sikerült, hogy a dohai vb-n megnyerte a 100 m-es síkfutást, aztán a 4 x 100-as váltó tagjaként is bezsebelt egy aranyat. A 100 méteren elért eredményével az akkor 32 éves sportoló minden idők legidősebb futónője lett, aki ezen a távon olimpiai vagy világbajnoki elsőséget szerzett. Fantasztikus egy csaj, nem igaz?

  8. New York és az álomhatárok

    A női maratoni futás történetében az 1970-es évek elején a 3 órás álomhatár áttörése volt a cél, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy ez az eredmény kinek a nevéhez fűződik. Hivatalosan Beth Bonner volt az első, aki 3 órán belülre került, amikor 1971. szeptember 19-én 2:55:22-t futott a New York City Marathonon – második helyen Nina Kuscsik érkezett be 2:56:04-gyel. Ám sok forrás az ausztrál Adrienne Beames 1971. augusztus 31-én futott, de a helyi szövetség által nem hitelesített 2:46:30-as maratonját tartja az első 3 óra alatti női maratoni teljesítésnek. Itthon és Európában pedig a mi csodálatos Monspart Saroltánk lett az első nő, aki – feltehetően nem hivatalosan – 3 óra alatt futotta a 42 km-t. (Erről a sztoriról is mesél Saci a vele készült interjúnkban.)  


    A 2,5 órás álomhatár esetében már sokkal tisztább a helyzet. 1979-ben a norvégok zseniális hosszútávfutója, Grete Waitz 2:27:33-as idővel végzett New Yorkban. Nem túlzás azt állítani, hogy a New York-i maraton és Grete Waitz neve összeforrt egymással: az olimpiai ezüstérmes és világbajnok futónő kilenc alkalommal (!) végzett az első helyen ezen a versenyen.

 

 

 

A cikkhez felhasznált források:
rwaag.org; smockfrock.co.uk; runnersconnect.net; claphamsociety.com; worldathletics.org; olympic.org; Bruce & Sue Tulloh: Running over 40, 50, 60, 70... (Tulloh Books, 2015); Thor Gotaas: A futás világraszóló törénete (Typotex, 2016)