Szöveg: Csaba Orsolya | 2019.07.25. | Frissítve: 2019.09.01. | |
Te melyikkel találkoztál már?
A futás rendkívül népszerű sport, egyre többen űzik, és ezzel párhuzamosan egyre több tévhit alakul ki a futókról a nem futókban. Persze, némi igazságtartalma mindegyiknek lehet... De általában mikor meghalljuk ezeket a leggyakrabban csupa jóindulatból kimondott kérdéseket, megjegyzéseket, csak előhúzzuk a már gyakran ellőtt „panelválaszainkat”, amiket ilyen esetekben bevetünk. Vagy egyszerűen csak kedvesen mosolygunk.
„Te futsz? És nem fáj a térded?”
Az első számú klasszikus, talán nincs is olyan futó, aki ne találkozott volna már legalább egyszer ezzel a kérdéssel. Esetleg még hozzáteszik azt is, hogy nem féltjük-e. Mármint a térdünket. És hogy volt-e már műtve.
Az igazság az, hogy térdproblémák valóban felmerülhetnek, persze, de nem a futás az egyetlen sport, ahol ez előfordulhat, gondoljunk csak a focira, a jéghokira, a teniszre vagy a tornára. Meg egyébként is: miért pont a térd? Miért nem mondjuk a belboka vagy a talpi bőnye? Lehet válogatni! Másrészt sok olyan futó létezik a nagyvilágban, akinek – éppen – nem fáj semmije. A térde sem.
A megfelelő válasz: „Nem, nem fáj.” Vagy: „Előfordul, de megfelelően kezelem a problémát.”
„Te futsz? Hú, akkor biztos nagyon egészségesen kell kajálnod.”
Igen, vannak olyan futótársaink, akik igazán egészségtudatosan, bűnözés nélkül, a lehető legtökéletesebben étkeznek (főleg a profik), és akadnak, akik kis túlzással sörön meg hamburgeren élnek. Vannak köztünk vegánok, vegetáriánusok, IF-hívők, gluténmentes étrendet követők és még hosszan sorolhatnánk – ahány futó, annyi táplálkozási szokás és szabály. Nem beszélve arról, hogy az étrendünket erősen meghatározza az, hogy versenyszezon van-e vagy alapozás, szeretnénk-e fogyni vagy hízni, erősödni, gyorsulni, állóképességet növelni stb.. Igen, valóban igyekszünk (legtöbbször) kiegyensúlyozottan étkezni, ahogy mindenki más is, akinek fontos az egészsége.
A megfelelő válasz: „Igen.” Vagy: „Nem.” Nem érdemes túlragozni, mert a táplálkozás az a téma, amiben mindenki nagyon okos, vagy annak hiszi magát.
„Te futsz? És akkor a maratonon is indulsz majd?”
Igen, a maraton egy igazi legendás táv a futók és a nem futók számára is. De sok „kollégát” ismerünk, akinek esze ágában sincs eljutni a 42 km-ig, ellenben szeretnének a lehető leggyorsabbak lenni 5 vagy 10 kilométeren. És ennyi.
A megfelelő válasz: „Remélem, szeretnék.” Vagy: „Nem, ellenben jó lenne 25 perc alá bevinni az 5 kilométert.”„Te ilyen sokat futsz? Akkor biztos nagyon jó vagy!”
Az „ilyen sokat” ebben az esetben a hosszú távokat, a kilométer-gyűjtögetést jelenti, gondoljuk mi. Az egyik legelterjedtebb tévhit, hogy aki hosszú távokat tud futni, az biztosan jó futó. Ami így is van, de nem „jobb” mint az a futótárs, aki rövidebb távokra készül, és azokon méretteti meg magát. Egyébként is a mi fejünkben a „jó” vagy „nem jó” fogalma nem kizárólag a kilométerek számától függ, hanem attól, hogy az adott távon, amin futunk, ki tudjuk-e hozni magunkból a tervezettet, az magunktól elvártat. Ez egyébként egy olyan kérdés, amire nehéz reagálni.
A megfelelő válasz: „Igyekszem.” Vagy: egyszerűen bájosan mosolyogsz, mert nem tudsz mit hozzáfűzni.
„Te futsz? És milyen gyors vagy?”
A 4. pont túloldala. Ahogy sokaknál a táv számít, úgy másoknak inkább az a lényeg, hogy egy számukra megfelelően gyors tempóban teljesítsék az álomtávot. Egyébként is a „gyorsaság” szóval nem könnyen boldogulnunk: kihez, mihez képest gyors az ember? Magához képest? Vagy Usain Bolthoz és Shalane Flanaganhez képest? Általában az adott edzésfajtától függ, hogy mennyire vagyunk épp „gyorsak”, mert például egy 1-es, 2-es pulzuszónás szakaszon pont az a cél, hogy lassúak legyünk, ugye. De ha ezt az egészet elkezded magyarázni egy nem futónak, megspékelve mondjuk a versenyed tempótaktikájával, abból kiselőadás lesz. Mondjuk, ha kíváncsi rá, akkor érdemes erről mesélni, mert tényleg érdekes téma.
A megfelelő válasz: „Az attól függ.” Ha visszakérdez, hogy mitől, akkor vagy belevágsz az izgalmas kiselőadásba, vagy egyszerűen elárulod a leggyorsabb tempód – használd a „pace” kifejezést, az kellően elrettentő.„Te futsz? Nem ismered a Juditot? Ő is a szigeten fut.”
Khm... Kezdjük azzal, hogy nem minden futó ismeri egymást. Vannak szuper futóközösségek, közösségi futások, barátokból álló futócsapatok, ezeken belül természetes, hogy mindenki ismeri egymást. És igen, egy versenyen vagy a kedvenc futópályánkon sokakkal összebarátkozhatunk. De nem ismerhetünk személyesen minden egyes futót a városból, sőt, van, aki nem is szeret haverkodni, mert a futásban pont a magányt élvezi.
A megfelelő válasz: „Nem, nem ismerem.” Vagy: „De, ismerem a Juditot, nagyon jófej.”
„Te futsz? Nem is értem, hogy van erre mindig energiád...”
Az ilyen jellegű megjegyzéseket gyakran kifogások sora követi, hogy az illető „erre” (mármint a futásra, sportra) nem lenne képes, mert annyi a munkája, meg hát a gyerekek, a háztartás, a bevásárlás, a kutya, a dereka... Ilyenkor több reakció is lehetséges, hiszen mi aztán pontosan tudjuk, hogy nincs mindig energiánk „erre”. És kedvünk se. És erőnk se. De csináljuk, mert szeretjük, és ezért megteremtjük rá az időt valahogy – munka, gyerek, kutya, bevásárlás mellett is. Ja, és mi is tudunk és szeretünk lustálkodni, mert nem vagyunk az a híres, állandóan rezgő-pörgő nyuszi, tudjátok, az elemes reklámból.
A megfelelő válasz: „Nincs rá mindig energiám, sőt, van, mikor a hátam közepére sem kívánom az egészet. De kimegyek, mert szeretem, és tudom, hogy utána jó lesz.” Röviden pedig: „Hát, néha én sem értem.”
