Szöveg: Csaba Orsolya | 2020.02.25. | Frissítve: 2020.02.26. | |
Istock | Futni egyszerűen megéri, sokat futni nagyon megéri - kis futás kis pizza, nagy futás nagy pizza
Persze, hiszen jön a versenyszezon.
Mindjárt itt a tavasz, a célverseny kiválasztva, neveztünk, becsülettel készülünk. Ahogy közeledik a nagy nap, a formába hozás igen intenzív időszakában egyre koncentráltabbak, fókuszáltabbak és – pozitív értelemben – picit talán beszűkültebbek is leszünk, plusz a szervezetünk „kívánságlistája” is módosul kissé... Kinek így, kinek úgy.
Alkohol? Kösz, nem! (Vagy csak nagyon ritkán, és akkor is visszafogottan.)
Egyes futók kategorikusan nemet mondanak az alkoholra a formába hozás időszakában, de a többiek is jelentősen visszafogják az általában amúgy sem jelentős alkoholbevitelüket. Ebben nincs semmi meglepő, magunkkal tolnánk ki, ha az edzésterhelés növekedésének etapjában nem figyelnénk oda ilyesmire. Egy-két pohár sör persze néhanapján belefér, de ki akarna – vagy ki tudna – másnaposan, fejfájósan és „aligalvással” letolni mondjuk egy résztávot? Én ilyet nem ismerek.Több zabkása? Kösz, igen!
De ide sorolható természetesen a tészta, a pizza meg tulajdonképpen minden finom szénhidrátforrás. Egy 30-40-50-60 km-es (ez persze egyén- és célversenyfüggő), résztávokkal, fartlekekkel, szintes edzésekkel meg persze az elmaradhatatlan hétvégi hosszúval tarkított hét közben/után a szénhidrát a legjobb barátunk. Nekem például gyakran megfordul a fejemben mostanság, hogy ha a laptopom, a tollam, az egérpadom, az egerem szénhidráttartalmú lenne, megenném. Egymás után. Mondjuk akkor mivel dolgoznék? Nehéz ügy.
A szabadidős programot az dönti el, hogy mennyit kell közben mozogni, gyalogolni vagy álldogálni
Ne is tagadjuk, nem ez az az időszaka az évnek, amikor mi lennénk a táncparkett ördögei vagy utolsóként távoznánk egy házibuliból. Kora esti vacsora? Jöhet. Buli vaaan? Talán inkább máskor. A John Travolta stílusában elkövetett, egészen magas szintű, már-már profi táncelőadásunkra a célversenyünk utáni héttől lehet jegyet váltani.Mindig időben lefekszünk
Tényleg mindig. Még én is, aki egyébként klasszikus bagoly típus vagyok. Egyrészt van egy igen egyszerű oka: nem is bírnék túl sokáig fent maradni. Másrészt a szakértők is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy az alvás a legjobb regenerációs módszer. Ez az alapszabály pedig a formába hozás alatt, valamint a versenyszezonban fokozottan érvényes. Egyszerűen azt igényli a szervezetünk, hogy korábban lőjék fel azt a bizonyos pizsit, mi pedig jó gyerekként hallgatunk a szervezetünkre, mert mindig igaza van.
Hol a henger?
Mivel ez egy igen kényes téma, szigorúan csak egyes szám első személyben beszélhetek róla, mert nem általánosíthatok – habár talán nem vagyok egyedül a következő nem túl szerencsés szokásommal. Szögezzük le gyorsan az elején: szoktam nyújtani edzés után. A saját káromon tanultam meg, hogy miért olyan fontos is ez. De érdekes módon az alapozás időszakában ezek a nyújtások, finoman fogalmazva, nem mindig makulátlanok és tökéletesek. Sőt, néhanapján (tényleg csak ritkán) előfordul, hogy... elfelejtem! Ám ahogy közeledik a verseny, valami csoda folytán a nyújtások sokkal alaposabbá, hosszabbá és, esküszöm, átgondoltabbá válnak. Én leszek a „mintanyújtó”. Jobb később, mint soha, nem?
Frissülő zenelista
Ahogy nő a terhelés, és egyre nehezebbnek érezzük az edzéseket, úgy szaporodik a tréningek során hallgatott zenei lejátszási listák hossza vagy száma. Nekem a múlt héten még kettő volt, most már öt van, a rendkívül fantáziadús Running 1, 2, 3, 4, 5 névre hallgatnak. A zene sokunk számára az egyik legjobb edzés közbeni motiváció, holtpont elleni gyógyszer, és ilyentájt bizony minden – szigorúan legális és az egészségre nem káros – löketre szükség van, lehetőleg minél nagyobb dózisban. Ultranagy dózisban!Árulkodó lábkörmök
Ha kis túlzással nagyjából minden nap azt érezzük, hogy a lábkörmeink sírva könyörögnek a pedikűrért, akkor feltehetően nem a laza, alacsony intenzitású edzéseink vannak túlsúlyban... Szegény kis lábkörmeink megérdemlik a törődést, még akkor is, ha néhány hét múlva talán egyiktől-másiktól könnyes búcsút kell vennünk. Értsd: köröm belilul, köröm „elválik”, köröm leesik. Most pedig, hogy ne essek a „bort iszik és vizet prédikál” hibájába, hívom is a pedikűrösöm. (Közben hallom, ahogy a körmeim halkan hálaimát rebegnek.)
