Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

40 éve történt: Terry Fox belevágott a Remény Maratonjába

Facebook/The Terry Fox Foundation | A kanadai fiatalember, Terry Fox úgy tervezte, hogy kelet-nyugati irányban keresztülfutja Kanadát

143 nap és 5373 km szívszorító története.

1980. április 12-én a kanadai Terry Fox elindult az Atlanti-óceán partján fekvő St. John's-ból, hogy kelet-nyugati irányban keresztülfussa szülőhazáját. 8000 km, minden nap egy maratoni táv: ez volt a terve a fiatalembernek, akinek három évvel korábban csontrák miatt le kellett amputálni a jobb lábát.

 

A háromszoros nemzeti bajnok

1976. novemberében a 18 éves, nagyszerűen kosárlabdázó , Terry Fox autóbalesetet szenvedett. Habár eleinte úgy tűnt, egy „egyszerű” térdsérülésen kívül komolyabb baja nem esett, a jobb térdében a fájdalom csak nem akart szűnni... Négy hónappal a baleset után Terry visszament a kórházba, hogy megvizsgálják. A diagnózis: oszteoszarkóma, a csontrák egyik leggyakoribb – és egyik legveszélyesebb – típusa.

A srác jobb lábát amputálni kellett, és kemoterápiára is szüksége volt, de az orvosai így is csak 50% esélyt láttak a gyógyulására. Ehhez képest a műtét után három héttel Terry már használni tudta a protézisét, és rendkívül pozitívan állt hozzá a felépüléséhez, amit a doktorok kifejezetten jó jelnek tekintettek. Terry kemója 16 hónapon át tartott, közben – 1977 nyarán – kerekesszékes kosárlabdázóként újra sportolni kezdett, olyan sikeresen, hogy két hónappal később már ott volt a nemzeti bajnokságon, amit meg is nyert a csapatával. Ahogy 1978-ban és 1979-ben is.

 

 
Facebook/The Terry Fox Foundation | „Meg akarom próbálni a lehetetlent, hogy megmutassam, lehetséges” (Terry Fox)

 

A titkos terv

Miközben újjáépítette az életét, akadt egy titkos és igen nagyszabású terve is... Még az amputációt megelőző este Terrynek a kezébe került egy újságcikk, amelyben arról számoltak be, hogy egy szintén alsóvégtag-amputáción átesett férfi, Dick Traum teljesített a New York Marathont. Terry-re nagyon inspirálóan hatott a történet, így aztán néhány hónap múlva közölte a családjával: ő is maratont fog futni. Valójában Terry egy sokkal nagyobb álmot dédelgetett, mint egy „sima” maraton. Szeretett volna keresztülfutni Kanadán kelet-nyugati irányban – a táv: 8000 km! – úgy, hogy minden nap lefut egy maratont. Nem elsősorban azért, hogy magának bizonyítson, sokkal inkább jótékonysági célból: pénzt szeretett volna gyűjteni a rákkutatás támogatására. A kezdeményezését Marathon of Hope-nak, vagyis a Remény Maratonjának nevezte el.

Fox előtt nagyon kemény hónapok álltak. Túl kellett ugye esnie a kemón, valamint meg kellett tanulnia használni a műlábát futáshoz is. Az első futóedzésére egy esti alkalmat választott, hogy a sötétben senki ne láthassa. Rettenetes fájdalmakat élt meg, de nem adta fel! Hosszú hónapon keresztül edzett, több mint 3000 mérföldet, azaz nagyjából 4800 km-t teljesített ezalatt (közben arra is rájött, hogy az egészséges lábában és a csonkban a futás közben fellépő hasogató fájdalom nagyjából 20 perc után elmúlik, de legalábbis tompul). Egészen addig folytatta és folytatta a tréningezést, amíg olyan jó formába nem került mind fizikailag, mind mentálisan, hogy két egymást követő napon le tudta futni a maratni távot.

 

 

1980. április 12.

Ezen a napon Terry ott állt St. John's-ban az Atlanti-óceán partján, futásra készen. Protézisét belemerítette az óceánba, és elhatározta, hogy a nyugati parton is megteszi majd ugyanezt. Aztán megtöltött két palackot az óceán vizével, hogy majd a túloldalon, a célban, a Brit Columbiában található Victoria városában beleöntse azt a Csendes-óceánba. Terry és segítője, Doug Alward előtt tehát 8000 km állt.

Kezdetben a helyi sajtó egyfajta különcként kezelte őt, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy felhívják rá a figyelmet. Ahogy haladt előre, úgy várták egyre többen az út mentén, hogy biztassák, lelkesítsék, szurkoljanak neki. Hamarosan már nem különcnek számított, hanem igazi hősnek. Egy bátor fiatalembernek, aki megpróbálkozik a lehetetlennel.

Mikor a rajt után közel 3 hónappal megérkezett Torontóba, már tízezer ember várta az utcán. A Cancer Society becslése alapján azon a napon Terry 100.000 dollárt gyűjtött össze a rákkutatás javára. Már nem csak egy magányos futó volt, az egész nemzet mögötte állt.

 

 
Facebook/The Terry Fox Foundation | „Nem vagyok álmodozó, és nem mondom azt, hogy ez a futás majd választ ad bármiféle kérdésre vagy meggyógyítja a rákot. De hiszek a csodákban. Hinnem kell.” (Terry Fox)

 

Ment tovább, amíg csak képes volt rá

Ám a már több hónapja tartó napi 42 kilométeres terhelés komoly hatással volt Fox szervezetére. Az egészséges lábának sípcsontja és bokája rettenetesen fájt, a csonkon pedig ciszták alakultak ki. De Terry ment tovább, ameddig csak képes volt rá.

Pontosan 1980. szeptember 1-ig.

Ezen a napon, amikor Terry épp az Ontario állambeli Thunder Bay-ben futott, egy rendkívül makacs köhögőroham kezdte kínozni, és erős fájdalmat tapasztalt a mellkasában. A légszomj és mellkasi fájdalom miatt megállni kényszerült, és könnyek között arra kérte a segítőjét, hogy vigye kórházba.

Másnap Terry Fox sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette: a rákja visszatért, és megtámadta a tüdejét. 143 nap és 5373 km után kénytelen volt feladni a Remény Maratonját.

Kilenc hónappal később, 1981. június 28-án a 23 esztendős Tetty Fox elhunyt. Egész Kanada gyászolta, a lobogókat szerte az országban félárbócra eresztették. Nevét közterek, utcák, utak, a Terry Fox Run jótékonysági futás, valamint Brit Columbiában egy hegy, a Mount Terry Fox is őrzi.

 

 

A futólegenda

Terry Fox azzal a céllal indult el 1980. áprilisában, hogy egy millió dollárt gyűjtsön, és ahogy telt az idő, mert még nagyobbat álmodni: a terve már 10 millió dollár volt. Végül igaza lett, hiszen a Remény Maratonjával összesen 23,4 millió dollár gyűlt össze a rákkutatással foglalkozó szervezetek javára.

Igazi hős, egy futólegenda vált belőle, de nemcsak a hazájában, hanem szerte a nagyvilágon. A története azt bizonyítja minden futó számára, hogy a cél elsősorban maga az út, és ha valamiért bátran, odaadóan és elkötelezetten megdolgozunk, akkor sikerülhet véghezvinni. Még akkor is, ha nem úgy érünk célba, ahogy eredetileg terveztük...