Kezdhetném azzal is, hogy milyen pocsék év volt a tavalyi, hisz most is egy négynapos kijárási tilalom alatt írom ezt a cikket. Az ember próbál a jóba kapaszkodni, és számba venni, hogy a rossz mellett milyen pozitív dolgok történtek. Ha kifejezetten a sportra gondolok, úgy érzem, sikeres sportévet zártam. Éppen ma, január 8-án.

Amikor tavaly év elején végiggondoltam, mit szeretnék elérni a futás terén, az 1000 km-es táv lebegett a lelki szemeim előtt. Az azt megelőző évben éppen a felét teljesítettem, ezért kellőképpen merésznek éreztem magam. Az év végére megálmodtam egy félmaratont, év közben pedig minél több versenyen szerettem volna részt venni. Titkos vágyam volt a terepfutás, és egy igazi dagonyázós terepversenyen szaggatni az ösvényeket.

Majd megérkezett a Covid, és borult az egész. A karanténban töltött, újratervezésről szóló, idegőrlő hónapok alatt a futás volt az egyik biztos pont. Mentem esőben, szélben, kánikulában, és szerencsésnek éreztem magam, hogy egyáltalán képes vagyok rá, és mehetek. Az év eleji két szál verseny, amelyen részt vettem, utólag teljesen átértékelődött, és egy álomszerű tündérmese gyorsan elillanó jeleneteként maradt meg bennem. Az álomképbe markolva futottam rendületlenül, sokszor úgy, mintha üldöznének.

Üldöztek is: a félelem, a fájdalom, a harag, a csalódottság, és a lefutott kilométerek alatt próbáltam őket megszelídíteni.

Olyannyira a kezembe vettem az irányítást, hogy meglett az 1000 km, azaz pontosan 1029 kilométerrel zártam az évet. 152-szer húztam futócipőt, és 116 órát töltöttem futással. A félmaratont ugyan átütemeztük erre az évre, de a futás mellett belefért 500 km bringázás és sok-sok erősítő edzés, jógázás, nyújtás is – összesen 383 alkalommal edzettem valamit.

Számomra a „legmenőbb szám” mégis az, hogy az utolsó hónapokban átlag 27 kilométereket futottam hetente, egy kedves barátom játszott el a számokkal, és mondta ki: tulajdonképpen két maratont lefutok havonta. Igaza van, ha pontos akarok lenni, 2,5 maratont!

Az év eleji két verseny közül az egyik a régóta vágyott terepverseny volt. Hat kilométer hosszan küzdöttem az elemekkel, és olyan euforikus élményben volt részem, hogy tudtam, ez az, amire vágyom: a természet és a futás, kéz a kézben. Akkor még nem sejthettem, milyen messze kerül tőlem minden…

A másik aszfaltos versenyen megkaptam a közösségi élmény dózist, több ezer emberrel futottunk együtt, és sikerült egyéni csúcsot összehozni 10 kilométeren. Azóta is ebből táplálkozom.

Heti három edzéssel kezdtem az évet, amit ősszel heti négyre emeltünk, mellette rendszeresen bringáztam is. Ezekben a hónapokban tényleg a csúcson pörögtem, remek formában éreztem magam, sorra dőltek meg az egyéni rekordjaim.

Aztán ismét szigorodott minden, itt, Törökországban, hónapok óta teljes kijárási tilalom van hétvégeken. Benti eszközök híján el kellett engednem a hétvégi futást, és a bringázást sem tudtam tovább folytatni. Több időm jutott viszont jógázni, nyújtani és erősíteni.

A számok persze csak a magamfajta analitikus személyiségnek fontosak, semmit nem jelentenek, ha nem nézzük hozzá a hátteret is. Hankával, a futóedzőmmel lassan másfél éve dolgozunk együtt. Az ő vezényletével voltam képes lefektetni a stabil alapokat, amelyekre tudok építkezni. Ő volt az, aki türelemre intett, amikor kellett, és nem hagyta, hogy túlpörögjek, amikor magamat készültem kinyírni.

Szeretem, ha rend van körülöttem, a reális célok, és az ennek alárendelt edzések lehetővé teszik, hogy a maximumot tudjam kihozni magamból. Ez pedig tűzben tart, hajt előre, a saját korlátaim átlépésére sarkall.

Hiszek benne, hogy mindent komplexen kell szemlélni, ezért is szoktam mindig hangsúlyozni, hogy a futás nekem életmódváltást hozott az életembe. Ennek részeként megreformáltam az étkezési szokásaimat, és lassan egy éve vegetáriánus vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, és átalakult a testem is. Persze ebben az aktív sport is közrejátszik, de biztos vagyok benne, hogy nem csak az.

A legfontosabb eredménynek mégis azt tartom, hogy jó példát mutathatok a hétéves lányomnak.

Az életem, az életünk részévé vált az, hogy az egészségünkért tenni kell. Edzek, nyújtok, látványosan sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, időszakosan böjtölök – mindig van valami, aminek apropóján tudunk vele ezekről a témákról beszélgetni. Tudom, hogy az előttünk álló út még mindig nagyon hosszú, de az irány adott: az egészségünkért csakis mi tehetünk, és senki más.

Elég nehéz bármit is előrevetíteni erre az évre...a legfontosabb az egészség. Ha ez adott, szeretnék tovább erősödni, és még többet futni. Tavasszal jó lenne teljesíteni a félmaratoni távot, persze nem versenyen, hanem csak úgy, egyedül, ahogy eddig is futottam. Ha tavaly ment az 1000 km, idén legyen 1500, és azt tervezem, hogy még alaposabban elmélyedek a jógában. Egy ideje kacsingatok a fejenállásra, és a spárga is vonz. Egészen új keletű felfedezés, hogy egy ugrókötéllel fájdalmasan hatékony módon kiváltható a hétvégi futás, szóval: kismillió sport-kihívás vár rám ebben az évben is.