Futóleckék K. Tengeri Dalma blogja
Írj nekünk

18. Átfutni egy mentálisan pörgős nyáron

Futni jó, futni mindig jó.

Az idei év pocsékul alakult, minden jóindulat ellenére szívesen kitörölném az életemből. Nem, az egészet azért nem, de bizonyos részeit mindenképpen. Még akkor is, ha idővel minden a helyére kerül, ha minden rosszban van valami jó, és ha a változások új és váratlan lehetőségeket generálhatnak. Akkor is, ha előbb-utóbb meg lehet szokni mindent, és meg lehet találni benne a pozitívumot. Az én nyaram arról szólt, hogy elsirassam a korábbi életünket, és gyászoljam azt, ami volt. Szerencsére mindezt sikerült futócipőben megtenni.

Nem tudom elmondani, hányszor adtam már hálát azért a sugallatért, amelyet a legelső futásom előtt éreztem tavaly januárban, hogy induljak neki.

A futás mostanra szent és sérthetetlen része lett a napirendemnek, az életemnek. Olyan valami, amire van ráhatásom, és nem a felsőbb erők irányítják helyettem.

Tudok menni, nem menni, gyorsan vagy lassabban futni, hegyen futni, kánikulában futni, késő éjjel vagy reggel 5-kor futni. Nekem ez biztonságérzetet adott, és ad most is, segít abban, hogy feldolgozzam a történéseket körülöttem.

Szóval átfutottam a nyarat...

Futottam 1300 méteres magasságban a törökországi Torosz-hegység ölelésében, persze igyekeztem a viszonylag sík felszínű medencéket megcélozni. Imádtam minden pillanatát a természetközeliségnek és a késő tavaszi, majd nyári panorámának. Bár aszfalton futottam és nem hegyi ösvényeken (a pásztorkutyáktól való félelmemben), még így is mindig nagy élmény. Ha csak tehetem, megragadom az alkalmat az ottani rokonok látogatása során, és kiosonok egy-egy kör erejéig.

Aztán futottam sokat odahaza is, hol a szülővárosomban, hol egyéb vidékeken. Felemelő érzés a szülővárosomban körözni, elhaladni a régen sokat jelentő helyszínek mellett: egykori iskola, randik és találkák helyszínei, biciklis útvonalak, buszmegálló, munkahely, itt ez lakott, ott az, vajon ki merre van most a nagyvilágban… A fülemben dübörgő zenét ilyenkor elnyomja a régi emlékek zaja, rendszerint ki is kapcsolom a muzsikát, hogy még jobban el tudjak merülni abban, honnan jövök. Ugyanilyen izgalmas lakott területen kívül futni, kukoricatáblák és búzaföldek, frissen gúlázott szalmabálák mellett – minden egyes útvonal magában rejti a felfedezés örömét, és ilyenkor nemcsak az új útvonal a lényeg, hanem az is, amit annak a visszatükröződéséből önmagamban látok meg.

Futottam tovább Antalyában, ahol mostanáig laktunk. Ebben a hamisítatlan, dél-törökországi mediterrán városkában nem adják ingyen a nyarat, a páratlan természeti csodákért a hőséggel és a párával kell megküzdeni. Igazi kihívás volt teljesíteni az edzéseket, hiába mentem hajnali 5-kor vagy éjjel 11-kor, a hőmérő higanyszála soha nem mutatott 26 foknál kevesebbet, amit a magas páratartalom miatt mindig sokkal többnek éreztünk. A kánikula beköszöntével gyorsan el kellett engedni az egyéni csúcsokat és a brutál résztávokat, általában annyi lebegett a szemem előtt, hogy valahogy teljesíteni tudjam az előírt távot. Sokat tanultam belőle. Egyébként semmiért nem cserélném el az antalyai rövidnadrágos téli futásokat, azt hiszem, pulóvert is csak párszor kellett húznom. Hát igen, valamit valamiért.

A futás mellett pedig előkerült a bringám is, úgy éreztem, itt az idő ezt a régi szenvedélyemet is leporolni. A helyiekről el kell, hogy mondjam, nem egy sportos nemzet, ezért arányaiban kevés akár a futó, akár a bringás. Utóbbi hiánya azért teszi a dolgot nehézzé, mert az autósok nem figyelnek ránk oda kellőképpen. Ráadásul nehéz felülni az egyébként is kaotikus közlekedési morál hátára, és nyugodt szívvel kerekezni bármelyik forgalmasabb út mentén. Ennek ellenére sutba vágtam a félelmeimet, és belevágtam én is, mikor, ha most nem. Olyan útvonalakat fedeztem fel, amelyek kevésbé forgalmasak, kerekeztem hegyvidéken, síkon, városon kívül, tengerpart mentén – a hajnali időpontok alkalmasnak tűntek a gondtalan száguldásra. Remek keresztedzésnek tartom, bízom benne, hogy az új lakóhelyemen is találok majd megfelelő utakat. 

Futni jó, futni mindig jó.

A futás nekem mindig sokkal többet jelentett, mint szimpla testmozgás. Azt tapasztaltam, hogy

a különböző élethelyzetekben, időszakokban mindig más erénye domborodik ki; az elmúlt nyáron a kontrollálhatósága mellett az állandósága volt a másik legfontosabb.

Most pedig hiszem azt, hogy a segítségével le tudok zárni egy elmúlt időszakot, és sikerül átfutni egy következő fázisba, az elfogadás szakaszába.

Futni jó, futni mindig jó...