Futóleckék K. Tengeri Dalma blogja
Írj nekünk

1. A futáshoz türelem kell

Nem adja magát azonnal. Nincsenek eredmények azonnal.

Az indulattól reszketve, tanácstalanul álltam a szekrényem előtt egy januári hűvös reggelen, mert úgy éreztem, ha most azonnal nem megyek le futni, akkor menten felrobbanok. Jó mélyre kellett túrnom, hogy megtaláljam a régi síelős aláöltözőm, egy vastag polár pulcsit és a meleg harisnyám, amit a szuper vékony melegítőnadrágom alá tudok húzni. Az akkori lakásunk mellett volt egy kis focipálya és egy kosárpálya, az egész vagy 300 méter, ha körbefutjuk, tökéletesnek éreztem.

 

Tíz perc kocogással kezdtem, és nagy megelégedésemre kb. 1 km-t tudtam teljesíteni. Elképesztő eufóriát éreztem utána, a boldogsághormonok őrült iramban száguldoztak az ereimben, én pedig szomjasan vedeltem őket, és élveztem az elfeledett ízeket. Innentől kezdve nem volt megállás.

Az első hónapban heti kétszer kocogtam, érzésre, óra nélkül, mindössze egy gyerekeknek való, pontok gyűjtésére alkalmas „fitnesz” alkalmazást kapcsoltam be közben, hogy lássam, milyen távot mentem. Sosem léptem át a bűvös 10 percet. Még a tempó sem izgatott, egyáltalán mi a fene ez a min/km, semmi nem érdekelt, semminek nem néztem utána, hisz a futás csak futás, nem kell túlmisztifikálni. Annak örültem, hogy 10 percbe egyre hosszabb táv fért bele, én pedig egyre jobban érzem magam.

Valahogy akkor jött velem szembe egy hirdetés, hogy helyi futóverseny lesz tavasszal, gyors fejszámolással kijött az eredmény: 6 hetem van felkészülni a legrövidebb, 5 km-es távra. Ott valami bekattant, átbillent, kibillent, nem is volt kérdés, hogy részt akarok rajta venni! Az sem érdekelt, hogy 10 év tespedés után akarom ezt megtenni, és azt sem tudtam még felmérni, hogy kopasz – khmm – sejhajjal mit jelent 5 km-t lefutni.

Elkezdtem edzésterveket keresni, bújtam a netet, miközben alkalmazásokat próbálgattam, amelyek valamilyen keretet adhatnak az edzéseimnek. Innentől kezdve vége volt a futkosásoknak, és edzésként tekintettem minden futásomra, aminek a stressz levezetése mellett a verseny sikeres teljesítése is a célja. Azt hiszem, ekkor lettem futó.

Megtaláltam a számomra legkezelhetőbb alkalmazást, és elkezdtem vele dolgozni, de az idő szorított.

Az első és legfontosabb leckét – mondjuk úgy, pofont – ezekben a hetekben kaptam: a futáshoz türelem kell, az eredmények nem jönnek azonnal!

Sokat kínlódtam a távokkal, és továbbra is fittyet hánytam az app által előírt komótos tempóra, nehogy már olyan lassan fussak, amikor tudok gyorsabban is! Természetesen nem bírtam hosszan, gondolom, a pulzusom az egekben szárnyalt, bele kellett sétálnom, amit minden alkalommal rettenetes kudarcélményként éltem meg. Nem értettem, miért nem megy, miért nem fejlődöm gyorsabban, végül a verseny előtti héten először kiszenvedtem az 5 km-t. 37 perc alatt megcsináltam! Örültem, mint majom a farkának, megvolt, úgy éreztem, hogy kész is, én bizony felkészültem arra a versenyre! Egy hét maradt hátra…