FutóBaráth Baráth Krisztina blogja
Írj nekünk

Versenymentes nyár

Minden egyes hétvégén, amikor ránézek a közösségi oldalakra, már messziről az arcomba kiabálnak képek, videók futóversenyekről. Irigykedve nézem a teljesítésért járó csodaszép érmeket és beleolvasok egy-egy versenybeszámolóba is. Mintha mindenki bosszantani akarna, mert ez nekem most nem megy. Nem, nem vagyok sérült és nincs semmilyen egészségügyi gondom. Mégsem tudok futóversenyekre járni.

 

Miért is fontos a verseny? A megmérettetés?

 

Egy kicsit is komolyabban edző amatőr sportoló életében a versenyzésnek helye és szerepe van.

A mindennapos edzések egyik fő motivációja lehet egy célverseny, amire hétről hétre készül a futó. Kimegy, és elvégzi az edző vagy saját maga által előírt edzést.

Korán kel vagy későn fekszik emiatt, tudatosan építi fel az étkezést és napi teendőket. Szorgalmasan és lelkiismeretesen végzi az edzésmunkát, hogy majd learathassa a képzeletbeli gyümölcsöt a verseny sikeres befejeztével.

Idén nyáron én nem fogok szüretelni. Nincs mit begyűjtenem a fáról.

Nem azért, mert nem tehetném meg. Mert ugyanúgy küzdök és harcolok minden egyes kilométerért minden héten. Kipréselem magamból azt a kevés kis időt, amit magammal lehetek.

Egy futóverseny ugyanis ha közel, ha távol van, minimum fél napot elvesz tőlem utazással együtt. És ez nekem túl sok. Túl sok ahhoz, hogy távol legyek a kisgyerekeimtől.

 

Miért van ez?

 

Ezen a nyáron tapasztaltuk meg úgy igazán, mit is jelent a sulis nyári szünet. Tömény 11 hét. Amit képtelenség a szülőknek segítség nélkül megoldani. A táborokat sem lehet túlhalmozni, a gyereket sem kell túlfejleszteni nyáron.

Maradnak a szerető és gondoskodó nagyszülők, akik nem laknak túl messze (mégis vidéken). Engem pedig marcangol belül a lelkiismeret, hogy miért nem ÉN vagyok velük. Más anyuka ezt hogy csinálja? Hogy oldja meg? 

Egy hétvégi verseny éppen ezért a nyáron szóba sem jön. Pedig vihetném őket családostul 1-1 versenyre, de ennyire önző nem tudok lenni.

Amíg én kedvemre futkorászok, addig ők tébláboljanak a versenyközpontban a célterületen? Küldjem el őket addig kirándulni férjemmel? Ez már tényleg túlzás lenne.

 

Mondom ezt én. Vannak családok, ahol ez működik, de én tudom, hogy ez nem opció nálunk. Így elengedtem nyárra a versenyzést. Nekem most a legfontosabb a velük töltött tömény és sok-sok közös nyári élmény. Mellette pedig este futkorászhatok, amennyit akarok. Igen, az alvás és pihenés rovására megy. De tudom, hogy mindezt bármelyik futó megérti, hiszen a futás egy olyan szükségszerű cselekvés, mely hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Kell az a jóleső érzés, melyet minden futás után megkapunk. 

A versenyek megvárnak. De a gyerekek nem.

Ősztől újra belevetem magam a versenyzésbe, persze csak szép finoman. Kíváncsi vagyok, hogy addig mit tudok összehozni az edzésekkel és vajon mire leszek képes.