FutóBaráth Baráth Krisztina blogja
Írj nekünk

Kaland a bérceken

Már önmagában elég megerőltető 55 km-t futni. Ha ez nem lenne elég, tegyünk hozzá 2800 m szintet és az útvonalat helyezzük a Mátra gerincére, amit kelet- nyugati irányba kell végig futni, 99% erdei utakon.

Ez már aztán igazi kihívás.

Üdv Mátrabérc újra!

Évről évre nő a terepfutók száma és a Mátrabérc teljesítménytúra népszerűsége láttán, amit 1987-től rendeznek, 2010-től terepfutó versenyt is szerveznek a teljesítménytúra mintájára. A táv és a szint ugyanaz.

2015 és 2016-ban még csak a túrán mertem résztvenni. Ott 13 óra a szintidő. A trailen 10.

Azt vallom, hogy kellettek az évek, a gyakorlat, sok futás, tapsztalat és persze egy kis önbizalom, hogy egyáltalán merjek nevezni a terepfutóversenyre és elhinni, hogy képes vagyok a 10 órán belüli teljesítésre.

Utolsó pillanatban sikerült átvennem egy lemondott nevezést és 1 nappal a verseny előtt még a szervezők buszos transzferéhez is sikerült csatlakoznom (rajt: Sirok-Kőkutpuszta, cél: Szurdokpüspöki).

A verseny húsvétra esett.

- Így nagyszombaton családi reggeli helyett ultramaratonra indultam a Mátrába. 

- Húsvéti menü helyett gélek, izoital, víz, kóla várt rám. 

- Pihenés helyett a futást, mászást, izzadást választottam.

Mindez a bércekért.

Előzmények:

Verseny előtt egy héttel 3 vastag bútorlap esett a jobb lábfejemre. Bedagadt és rendesen belilult. Nem tört el. Bizakodó voltam. 

Rá két napra át kellett másznom egy magas kovácsoltvas kerítésen. Miközben leugrottam, ugyanazon lábfejemen felsértettem a bőrt. Vérzett, sebes lett. Még mindig bizakodtam. Aznap, kavicsdobálás közben kisfiamnak sikerült pont azt a lábfejemet eltalálni egy kisebb kővel. Áh, katona dolog. Mi jöhet még?

Bíztam az indulásban? Naná!

A verseny napján hajnali 3-kor keltem, hogy időben a helyszínre érjek. Útközben benyomtam pár szendvicset és ittam rendesen - kell az energia.

Mátrabérc elég macerás verseny közlekedés szempontjából (A-ból B-be kell futni). Senkit nem akartam azzal terhelni, hogy kísérőként hozzon, vigyen, kövessen, várjon rám, és egyáltalán ellopjam a napját. Ezért általában mindig egyedül járok versenyekre.

A célba érve (Szurdokpüspöki) leparkoltam és felszálltam a szervezői buszra. Sikerül mindig remek emberekkel megismerkedni, így az utazás alatt Sanyival jót beszélgettünk a buszon futásról, családról. 

Sirok-Kőkútpusztán már javában folyt a munka (szervezők részéről), gyülekeztek a futók, mire megérkeztünk.

Felvettem a rajtszámom, és ettem egy energia szeletet. Bent várakoztunk páran a kis házban.

Kint árnyékban 2 fok volt, a napon 8. Legtöbbünk pedig pólóban/trikóban és rövidnadrágban feszített, készültünk a melegre. De akkor ott, majd szétfagytunk. Reszkettem, mint a nyárfalevél.

Petivel is végre összefutottunk a rajtban. Alig pár mondatot váltottunk, már töltötték a puskát a rajthoz. Szó szerint eldördült a fegyver és 8 után 5 perccel elindult kb. 200 terepfutó, hogy meghódítsa a Mátra bérceit.

Nem volt semmi tervem. Nem akartam görcsösen ragaszkodni semmihez, azért sem, mert ez az első "tiszta" futásom az útvonalon. Így képességeimhez mérten próbáltam a legjobb lenni, a legtöbbet kihozni magamból.

Az első pár km-en nagyon feltorlódott a társaság, majd szép lassan mindenki megtalálta a helyét a mezőnyben és kezdődhetett a versengés az idővel.

Annyira jó volt felfedezni újra az ismerős helyeket. Volt bennem pár olyan mondat, hogy jé, egyszer itt értük utol Beáékat, Lackó itt itta meg a calcium oldatát, itt pisiltem egyszer, itt már nagyon kivoltam pár éve. Nagyjából megvolt a fejemben az útvonal.

Oroszlánváron (10,2 km) volt az első frissítőpont. Eddig csak pár korty izót ittam a kulacsomból, ennek ellenére csurig felhigítottam vízzel. Ezután ettem meg az első GU erdei gyümölcsös zselét.

Az első versenyem volt, ahol praktikum szempontjából zselével frissítettem. 

Mert: 

  • felfelé menet, emelkedős részeken, ahol csak sétálni tudok, könnyen és gyorsan elfogyasztom és valóban eltelíti az embert úgy, hogy az nem megterhelő a gyomornak
  • kicsi, könnyen nyitható tasakban van, baromi édes gélszerű anyag
  • egyszerű elfogyasztani, csak nyelni kell
  • azért ezt a márkát választottam, mert akik használják - érzékenyebb gyomrúak is - többségében mindenkinek bevált a termék.

Oroszlánvár és Kékes között menet közben öltöztem át gyorsan, azaz a pólót trikóra cseréltem és átszereltem a rajtszámot is. Na igen, egy rajtszámtartó öv is hiányzik még a futós cuccaim közül.

Kékesre érve öröm volt bennem. Egyrészt, hogy simán megvolt 3 órán belül (kb. 2:43), másrészt túl vagyok az általam legnehezebbnek tartott szakaszon.

Kékesen gyorsan ettem (banánt és narancsot!!!, nagyon jól esett), ittam kólát dögivel. Amúgy nem szeretem, de versenyen az egyik legjobb! Feltöltött kulacsokkal távoztam, jöhetett a lejtmenet, a gyökerekbe kapaszkodós Sombokor.

Na itt lehetett volna jobban csapatni, hát igen, ezt is gyakorlással lehet tökéletesíteni. Mentünk-mendegéltünk erdőn át, hegyre fel és le. Tűzött a nap: hol kellemes szél szárította meg a felsőm, hol az állott, meleg levegőben izzadtam felfelé tartva a hegyoldalban. Jött a második zselé is, a lime ízű. Ezt nekem találták ki, tényleg jól esett. Közben vízzel öblögettem az édes, ragadós cuccot. Megérkeztem Galyatetőre. Kóla, víz, narancs, banán. Ez volt a menüm.

Mindig csak néhány percre álltam meg. Frissíteni gyorsan szeretek és folytatni minél kevesebb kieséssel a versenyt.

Hosszú rész jött. Mondogattam magamban az Öreg néne őzikéjét. Mintha én lennék a kicsi őz, akit gyógyulás után hajt és űz újra és újra a vadon, vissza akar találni az erdő mélyére. Ez nagyon lekötött. Engem is hajtott és ösztökélt valami, hogy minél előbb célba érjek.

Ágasvár. Első bércemen itt vétettem el az irányt. Jót mosolyogtam most ezen. Pár éve itt sártenger honolt, csúszva-mászva tudtam csak haladni. Cuppogtam a sárban, épp, hogy a cipő nem esett le a lábamról. Most bezzeg lehetett szágudani. Egyedül voltam. Se közvetlenül előttem, sem utánam nem futott senki. Jó volt. Élveztem az egyedüllétet.

Siettem Mátrakeresztes felé. A kedvenc állomásom. Inentől már olyan közelinek tűnik a cél (13 km), viszont Muzslát még meg kell mászni. Hiába csap meg a cél szele,  tudom, hogy kemény menet vár még rám.

A szokásos frissítő után nekivágtam a hegynek. Szeretem ezt a részt. Sétálós, kocogós, mélyen az erdőben. Tűlevéllel borított emelkedős utak, ami később összeeszűkülő, mászós csúcsba torkollik. Ott sincs vége. Hiába érsz fel a csúcsra, utána jön a hullámvasút. Fel és le, fel és le. A neheze pedig, hogy lejtmenetben kiálló köveken és gyökereken kell a régóta égő és sajgó combizmokat használni, emelni a lábat, hogy el ne bukj. Mintha sosem akarna véget érni.

Már megvan az 51 km. Hol a vége? Miért olyan nehéz ez a pár kili? Itt a patak, átugrom, fellépek a meredélyen, most ér utol két futó. Ellépek tőlük. Itt vannak már Püspöki présházai. Futok lefelé visznek a lábaim, mindjárt jön a cél. Most előz le a lány. És mégis jó nekem így. Miért siessek még jobban? Legalább egyedül futok be. Irányítanak, gratulálnak a cél felé tartva.

És ott a kapu. Felemelt kézzel jelzem, hogy megérkeztem, itt vagyok 54 km után a célban. Ahogy mondják: megevett, jól megrágott, majd kiköpött a Mátra.

7:44:42, azaz 7 óra 44 perc 42 másodperc a bérceken.

De jó volt megérkezni, leülni, benyomni a citromos sört (amúgy sosem iszom sört), beszélgetni sporttársakkal, gratulálni, nézni a befutókat. Aki itt célba ér, az letesz valamit az asztalra.

Nem szokásom, de most le merem írni, hogy elégedett vagyok. A felkészüléssel, a hozott anyaggal, edző nélkül a saját szám íze szerinti edzésmunkával, családdal és 2 kisgyerekkel a hátam mögött. 

Nem csinálnék semmit máshogy.

Jó volt a felszerelés (olcsó Kalenji futómellény), a ruházat (trikó, térdgatya), a cipő (kb. 4 éves régi, minimál stílusú, kicsit kopott, kicsit lyukas Salomon S-Lab), a frissítés (zselék, izo, víz, banán, narancs).

Egy kisebb vízhólyaggal megúsztam, ami a talpam oldalsó részén keletkezett. Minden körmöm megvan. Hónalj és a hát alsó részén kisebb kidörzsölődések keletkeztek. Legközelebb alaposan bekenem. 2 napig tartott az izomláz, azóta újra futok lazákat, örömmel és jókedvvel.