FutóBaráth Baráth Krisztina blogja
Írj nekünk

Egy elúszott UTH

Percek óta álltam a fürdőszobában. A kora reggeli órában békesség és nyugalom honolt a házban. Hosszú hétvége van, természetes, hogy pihen mindenki. 

Hétköznap minden reggel 05:20-kor csörög az óra. Ma picivel később, csak 6-kor. Automatikusan kipattantam az ágyól. Nem kell győzködnöm magam, nem húzom soha az időt. Most is időben voltam. A fürdőszobás jelenet csak ezután következett.

Miután túl voltam a szokásos reggeli arcápoláson, megálltam egy pillanatra.

Belenéztem a tükörbe. Bámultam  magamra, az arcképemre. Jobb oldali szemhéjam felpuffadva. Eddig fel sem tűnt.

 

 

Egy-egy hosszútávú verseny után volt már hasonló tünet.  Ez nálam a totális kimerültség és alváshiány jele. Gyengének, esetlennek éreztem magam, ami elég ritkán fordul elő. Többnyire összeszedett, határozott és céltudatos vagyok. Tudom, mi a dolgom és csinálom.

De most megsemmisülve álltam ott. Kicsinek, fáradtnak, gyengének éreztem magam és még egy teher is nyomta a vállam, ami azonnali döntéshozatalt kívánt. Vagy most nyomban összeszedem magam és a megszokott pörgő tempómban elindulok Szentendrére az UTH 55-re és ebben az állapotban ki tudja hogyan, de megpróbálom lefutni a távot. A másik választás, hogy nem kockáztatok és nem teszem tönkre magam.  Mert ez most nem az az állapot volt. Hobbi futó vagyok. Senki nem fog emiatt leszúrni, számonkérni vagy megszólni, mert kimerültség miatt lemondok egy versenyt. Van iyen.

Ami a legjobb megoldásnak tűnt aznap reggel, hogy egyszerűen visszafekszem az ágyba és megadom a testemnek, lelkemnek amit kíván. A pihenést.

Volt időm felkészülni UTH-ra, amit becsülettel megtettem. Beleraktam az edzésmunkát (ez év első félévében több mint 1300 km-t futottam), csináltam hétről hétre a feladataimat. Nem lehet kifogásom ez ellen. Itt nem rontottam el semmit.

De akkor mégis mi hibádzott? A megfelelő mennyiségű pihenés és lelki felkészülés. Igen, ilyen sokat számít.

Már azzal sokat tehettem volna, ha várom a versenyt és fejben végigjárom az utat, foglalkozom vele. Ehelyett csak egy teljesítésre váró feladatnak tűnt a naptárban, ami csak kipipálásra várt. Márpedig az UTH nem ilyen.

Elterveztem, hogy a verseny hetében időben, legkésőbb 10-re ágyban leszek és minimum 7 órát alszom. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült. Be kell látnom, hogy napi 5-6 óra alvással nem fogok tudni úgy teljesíteni, ahogy szeretnék. Valakinek ez megy, nekem nem. Novemberben, mikor neveztem a versenyre, meg sem fordult a fejemben, hogy ekkor még mindig nem a házunkban fogunk lakni. Óriási terhet rakott ránk ez is. Nem tudtam elképzelni, hogy mindez mennyi időt és pénzt fog felemészteni. A többszöri költözés és az ezzel járó macera is teljesen kiszívja az erőmet. A gyerekek is pont a verseny hetében betegedtek le, mindkettő egy időben, ugyanazon problémával. Szükségük van rám és ők a legelsők.

Így történt, hogy fájó szívvel, de lemondtam kedvenc versenysemről. Ez lett volna a 3. UTH 55-öm.

09:00-kor, a rajt időpontjában azért összeszorult a gyomrom. Ott lett volna a helyem.

Ebből is tanultam. Ugyanúgy bennem van a versenyszellem, a futás szeretete és a bizonyítási vágy magam felé. Aznap este futottam 11 km-t. Mondanom sem kell, milyen nyögve nyelősre sikeredett. Bebizonyosodott, hogy most tényleg nem ment volna. Ez van. Beismerem. 

Innen fogok feltámadni és új célokért küzdeni. Mert azok mindig kellenek.