FutóBaráth Baráth Krisztina blogja
Írj nekünk

Család és munka mellett sem lehetetlen sportolni

FutóBaráth blog

Munka-család-sport, megteremthető az egyensúly.

Gyerekvállalás után szerintem a nők többségében bekattan valami az otthonlét során: forradalmi ötletek születnek, új lehetőségek villannak fel, vakmerőbbek lesznek vagy épp az ellenkezője történik: depresszív állapot lép fel, és kilátástalanná válik minden. Szerencsére velem az előbbi történt.

Hadd mutatkozzam be egy mondatban, ami sokat elárul rólam:

Baráth Krisztina vagyok, 34 éves, 2 gyermek édesanyja, feleség, amatőr futó, dolgozó nő. Mindegyik szerepkörben otthon vagyok, így kerek az életem.

Hogyan kezdtem el futni? Sosem felejtem el: hetek óta motoszkált valami a fejemben, ami megvalósításra várt. Várt arra, hogy egyszer csak kitörök a komfortos életemből és elkezdek valami újat, amit még sosem csináltam. Soha, pláne nem rendszeresen. Emlékszem, nyár kellős közepén történt, épp a szüleimnél voltunk és a lányszobám íróasztalánál ültem. Akkor volt kisfiam 1,5 éves. Körülöttem játszott, és egyszer csak azt éreztem, hogy ez az a pillanat, amire vártam, most kell elmennem futni. Kisfiamat anyukámra bíztam, én pedig kerestem egy megfelelőnek tűnő rövidnadrágot, pólót és sportcipőt, majd elindultam az utamon.

Mi történt ezután? Tettem a dolgom ösztönösen: egyik lábamat raktam a másik után. Nem volt nehéz, de könnyű sem. Akkor, ott az első futásomon aztán megértettem, miért kell ezt tennem. 

 

Nem akartam formálni az alakomat. Nem akartam menő lenni. Nem akartam senkinek semmit bizonyítani. Csakis az járt a fejemben, hogy kisfiam miatt kell futnom.

Az ő jövőjéért, azért, hogy a sport a mindennapjaink részévé váljon. Lássa, mozog és sportol az anyja, mert ez vidámság, boldogság, játék, élmény és egy teljesen természetes dolog.

Példát szerettem volna ezzel mutatni és motiválni. A futás által nagyon le tud csupaszodni az ember és minden olyan egyszerűvé válik.  Lepereg az álarc, mélyen magunkba tudunk nézni. Problémára megoldás születik. Egy edzésen vagy egy versenyen sokszor nagyon meg kell küzdeni magunkkal. De ha elég kitartóak vagyunk és odaadóan csináljuk, megtérül a befektetett munka, helyet kap a sok edzés. Ezt szeretném megmutatni és megtanítani a gyerekeinknek. Rendszeres és kitartó munkával bármi elérhető.

2013. július végén volt ez a bizonyos első futásom. Mindössze 4 km. Pár hét múlva már ment a hosszabb táv is, 10 km. Fél év múlva a félmaraton, rá egy évre az első maraton. Kezdőhöz képest, különösebb sportmúlt nélkül egészen gyorsan fejlődtem, szép fokozatosan lépkedtem előre.

Nagyon élveztem az edzéseket, amelyeket magam találtam ki, mikor mennyi távot kell futnom. Rengeteg versenyre jártam és sok éremmel gazdagodtam, ami szintén inspirálta kisfiamat. Egyre nagyobb távokat vállaltam be. Éves szinten 2200-2600 km-t futottam.

Ahogy kezdett kitárulni előttem a világ, még inkább beleástam magam a futásba. Nem kellett sok idő, és egy Bükkben rendezett verseny után teljesen magával ragadott a terepfutás, ami nem is állt olyan messze tőlem. Földrajz szakon végeztem és a főiskolán a túrázás, a terepgyakorlatok része volt a mindennapjainknak. A terepfutás által visszajöttek az emlékek, a természet szeretete, az erdő békessége, a nyugalom, ami annyira hiányzott az életemből. Futottam a Bükkben, a Mátrában, a Pilisben, a Naszályon, a Vértesben. Hajtottam magamból a kilométereket, erősödtem, hiszen terepre még inkább kell az edzettség.

Eddig kétszer futottam a Mátrabérc teljesítménytúrán és a sok kisebb terepverseny mellett a Salomon Ultra Trail Hungary 55 km-es távján is sikeresen szép idővel értem célba kétszer is.

Mi a jó a terepfutásban? A nyugalom, a békesség, az egyedüllét.  Csak magamra számíthatok. Látom és érzem, ahogy velem fut a táj. Folyamatosan körbeölel az erdő. Nekem a terepfutás egy óriási játszótér, ahol felnőttként kiélhetem magam. Mert lehet, sőt kell pocsolyába lépni, dagonyázni és senkit sem érdekel, hogy koszos és sáros vagyok.

 

Hogyan tudom megoldani mindezt gyerekek mellett? Kisfiam mikor 2 éves lett, beszoktattam a bölcsibe és mielőtt visszamentem volna dolgozni, ki kellett vennem a maradék szabadságomat. Csak pár hét volt, de ez idő alatt szinte minden nap szakítottam időt a futásra. Aztán elkezdtem dolgozni és szerencsére a futás is megmaradt és szorosan beékelődött az életembe. Meg kellett oldanom, hogy a saját kis hobbimat akkor űzzem, ha nem a szeretteimmel vagyok.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a munkahelyem alig 3,5 km-re van az otthonunktól. Így egy munkanapon egy nagyobb kitérővel akár 11-14 km-t is futhatok. Az időjárás sem befolyásoló tényező, ha edzés van. Úgy érzem, minden kibírható, csak felfogás kérdése.

Megerősödtem mind külsőleg mind belsőleg. Aztán az estékből is el tudok csípni egy-egy órát, miután lefekszik a család. Igaz, nem könnyű ilyenkor kilépni az ajtón, főleg télen a hidegbe. De megyek és futok, mert ha már elindultam, már csak azzal foglalkozom, hogy jól csináljam és élvezzem. A hétvégéken pedig a délutáni alvásidőben megyek el 1-2 órára. Ilyenkor férjem segít vagy nagyszülői segítséggel tudok edzeni. Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell.

Miután megtudtam, hogy ismét kisbabánk lesz, természetesen a futást sem szerettem volna abbahagyni. Orvosi javaslatra azonban fel kellett függesztenem. Mivel úgy éreztem, eléggé terhelhető vagyok fizikailag, így más tevékenységeket találtam ki. Elkezdtem gyorsan gyalogolni. Tulajdonképpen ugyanazt csináltam, mintha futottam volna, csak kicsit lassabban. Ugyanúgy, ahogy a futásban, voltak rövidebb és hosszabb gyaloglások.

 

Képes voltam 15-20 kilométert gyalogolni a terhesség második trimeszterében egy-egy "edzés" alkalmával. Megtanultam jobban úszni és a bicajt is csak szülés előtt egy hónappal tettem le.

Mivel nagyon hiányzott az a fizikai terhelés, amit korábban a futás okozott, így a gyaloglás, úszás és biciklizés kombinációja tökéletesen működött nálam. Szülés után 4 héttel már tűkön ültem és mint egy bomba, úgy robbantam ki a kerti kapun, hogy véget vessek a futásmentes időszaknak. Hihetetlen, milyen jó érzés volt, milyen jól ment. Pedig azt hittem, csak lassan tudok visszatérni arra a szintre, ahol abbahagytam. A futásban az a jó, hogy mindig találni új célt, ami hajtja az embert. A szoptatás alatt csak 10-15 km-es edzéseket végeztem, rövidebb távokon próbáltam javítani a sebességemet.

Alig várom, hogy az idei évben belevessem magam ismét a hosszabb távokba. Most már vannak egyéni céljaim is a futással, tovább szeretném feszegetni a határaimat.

Kisfiam most 7 éves. Nagyon szeret úszni, focizni, futni, gyakran kirándulunk, túrázunk. Kislányom 1,5 éves, rettentő mozgékony alkat. Akaratos és küzdő típus mindkettő. Folyamatosan hat rájuk a futó tevékenységem.

Megérte? Nekem igen! Mert mindenkinek jó, ha anya is elégedett és jól érzi magát a bőrében.