FutóBaráth Baráth Krisztina blogja
Írj nekünk

Álmomban versenyen futottam...

Azt álmodtam, hogy futóversenyen vagyok... | Amikor csak tehetem, terepre megyek futni.

Arra emlékszem, hogy terepfutó versenyen voltam. Kellemes, tavaszi idő volt, rövidnadrágban és trikóban futottam. Kompressziós szár is volt rajtam, amit nem is igen hordok.
A táv és a táj kiesett, de nagyon hasonlított Mátrabérchez. Már esteledett, mikor a cél közelébe értem. Jól voltam, semmi problémám nem volt. Mikor beértem a célkapun boldogságtól ittasan, azonnal jöttek az orvosok tetőtől talpig fehér védőruhába, maszkba öltözve, hogy elvégezzék rajtam a koronavírus tesztet...


Aztán hirtelen felriadtam és arra eszméltem, hogy reggel van és csak álmodtam mindezt.
Egy újabb reggelre ébredtem itthon, egészségesen.

Tele volt a fejem az előző este olvasott hírekkel. Tavaszi futóversenyeknek pedig nyoma sincs, az összeset lemondták a járvány miatt.
Szeretek álmodni. Akár jó vagy rossz álom, mindig kivetíti az aktuális (lelki)állapotomat, vágyaimat, félelmeimet. A családomon kívül ebben az álomban minden benne volt.
Ahogy egyre jobban beszippantja a világot a vírus, próbálom kizárni az információk tömkelegét magam körül. 

Minimálisra csökkentettem a hírolvasást. Az aggódás és pánikolás helyett csak magunkra és a közvetlen környezetemre figyelek.
A legfőbb gondom, hogy mindent megtegyek a családom egészségéért és hogy teljes odaadással ellássam őket illetve a munkámat, rend és tisztaság legyen itthon, jól érezzük magunkat a bőrünkben és tovább szövögessem az álmaimat a futással.

Mindenkinek nehéz.  Akinek van gyereke azért, akinek nincs gyereke azért. Nincs különbség, mindenkinek van feladata, terhe, amit cipel. Naponta sokszor kell kilépnünk a komfortzónánkból, újratervezni, átírni, megújulni, megbocsátani, szeretni.
Rájöttem, hogy felesleges küzdenem és dacolnom a helyzettel, ha nem fogadom el, csakis nekem lesz rossz.
Ebből kell kihozni a legtöbbet, most ez a feladat.

A két segítőm
|
Ha kikötődne a futócipőm, azonnal a segítségemre sietnek

 

Már azzal időt és pénzt nyertünk, hogy nem kell kimozdulni itthonról. A napunkat rendszerbe foglaltam, ami  nem volt nehéz, hiszen a gyerekeknek már megvolt egy kialakult napirendjük, amit kicsit össze kellett gyúrni, át kellett formázni, hogy használható legyen mind a négyünknek, de működik.
A futásaim viszont ugyanúgy, ahogy eddig, a családunk életéhez igazodik. Amikor tudok lopni  magamnak egy kis időt, akkor megyek. Három opció létezik: reggeli előtt (amikor még mindenki alszik), kislányom délutáni alvása alatt vagy vacsora után. Ezek a lehetőségek, de sokszor felülírják a be nem fejezett teendők vagy a gyerekek visszahúznak a küszöbről a házba, hogy "Anya, maradj velünk!"

Mindezekkel együtt azt állapítottam meg, hogy így is több időm és energiám marad futni, mintha normál kerékvágásban menne az élet. 
Van több választási lehetőségem futásra és sokszor ezt ki is használom, így napi 2 futás is belefér.
Sikerült felhoznom a heti mozgást 7-7,5 órára, ez kb. 70 km-es heteket jelent. Tudok szintes terepen futni, viszont lassabb a tempóm. Tehát haladok és ha kis léptékkel is, fejlődök. A cél a heti 8 óra futás lenne (kb. 80 km) némi erősítéssel.

2020. tavasz
|
Versenyek nélkül, de mégis boldogan.

 

Még ha sokszor kiabálok, elégedetlen vagyok a gyerekekkel, fárasztóak a napok, (néha) egymás agyára megyünk, mégis sokat adott az elmúlt hónap. Az egyik legjobb dolog, hogy négyesben itthon vagyunk, együtt vagyunk és remélhetőleg 80-90 éves fejjel visszasírom majd ezt az időszakot.