Szöveg: Baráth Krisztina | 2020.01.14. | Frissítve: 2020.01.18. | |
Ez a címe a Futásról Nőknek oldal ajánlásával megjelent önismereti könyvnek, melyet karácsonyi meglepetés ajándékként kaptam öcséméktől.

Teljesen felvillanyozott, hogy ismét egy futással kapcsolatos könyv van a kezemben. Az ünnepek alatt csak lapozgattam, ténylegesen most kezdtem el foglalkozni vele és nyugodtan elolvasni az első fejezeteket.
Rögtön le is ragadtam az elején. Egészen pontosan a 2. fejezet kezdett elgondolkodtatni.
Miért húzod fel a futócipőt? Milyen szerepet tölt be a futás az életedben?
Ami annyira evidensnek tűnik, de mégis eltűnődök rajta.
A fejezet egyik feladata, hogy egy táblázatban fontossági sorrendet kell felállítani a mindennapi életünkben történő tevékenységekről: munka, alvás/pihenés, család/párkapcsolat, barátok, házimunka, futás, hobbi/szórakozás/egyéb sport, online jelenlét.
A táblázat kitöltése után kerek-perec, feketén-fehéren látod, mi az, amibe az energiáidat fekteted és amit hanyagolsz. Egy tükör, ami szembesít a jelenleg is folyó életteredről. Biztos van olyan olvasó is, aki az adatokat látva megdöbben, én nagyjából tisztában voltam az arányokkal.
A következő feladatnál szintén leragadtam. "A te futósztorid".
Sok sikertörténetet olvasni sokféle szemszögből megvilágítva, de ez valóban rólad szól.
Te elgondolkodtál már rajta hogyan kezdődött, mit ad neked és miért fontos a futás?

Tovább nem jutottam a könyvben, mert úgy éreztem, meg kell fogalmaznom a saját történetem.
Menni, gyorsan haldni, pörögni, mikor érünk oda, mi van ott, minél előbb megérkezni, fedezzük fel útközben...
Ezek a szavak gyerekkorom óta kísérnek. Talán készültem rá régóta, talán nem: 2013 óta futok heti 3-6 alkalommal, különböző távokat különböző terepen, hol lassan hol gyorsabban, egyedül, és az elszántságom azóta is töretlen.
Makacsul ragaszkodom futóidőmhöz, ahol egyedül vagyok és a körülöttem lévő környezet.
Lehet, hogy így vezetem le a felesleges energiámat vagy a bennem felgyülemlett feszültséget, stresszt.
Igényem van arra, hogy a természetben legyek és a testemnek szüksége van az erőkifejtésre. Jól esik elfáradni, koszosnak lenni, izzadtnak lenni, büszkeséggel tölt el, hogy 35 évesen le tudok futni terepen 55 km-t, hogy pörgös és tevékeny vagyok, továbbra is fent tudom tartani a motivációm, amit elsősorban a gyerekeimnek köszönhetek. Belőlük merítkezem, és egy körfolyamatként visszatáplálom nekik mindazt, amit a futás és a terep ad nekem:
- rendszerességet (élethez, tanuláshoz, sporthoz)
- kitartó életszemléletet, ahol nem opció az ide-oda csapongás
- az élet egyszerűségét (nem kell a sok felesleges és mű dolog, értékelni kell a keveset is)
- szeressék a természetet, csodálják a többi élőlényt
- higgyék el, hogy ha elfáradnak, az nem a világvége és sok tartalék van még a szervezetben.

Gyerekkoromban hallottam valakitől - de csak emlékfoszlányaim vannak róla. Elfáradtam, kivoltam és azt mondta nekem ez a valaki, ha ezt érzem, akkor még nem vagyok a teljesítőképességem határán, csupán 60%-os terhelésben vagyok és nehogy feladjam, mert ott a maradék 40 és az nagyon sok mindenre elég.
Ez a mondat azóta is sokszor eszembe jut, ha a tűrőképességem határán vagyok. Igazából magunk határozzuk meg a saját komfortunkat és hogy azon túl mi történik, szintén mi irányítjuk. A testi fáradságot pedig felülmúlja a hit és az akarat. Mert ha nagyon vágyunk rá, teszünk érte, és megküzdünk, akkor igenis menni fog, túl lehet lendülni azon a bizonyos határon.