
Szöveg: Csaba Orsolya | 2020.02.15. | Frissítve: 2020.02.16. | |
Facebook/World Marathon Challenge | A 34 éves Kristina Madsen új női pályacsúccsal nyert idén összetettben is a WMC-en
Kristina Madsen dán futónő nyerte összetettben a 2020-as World Marathon Challenge-t, sőt, a második helyen is egy hölgy végzett, az amerikai Jessica Jones személyében. Kristina az első női versenyző, akinek sikerült diadalmaskodnia a 2015 óta megrendezett különleges versenyen!
Különleges futókihívás
A WMC-nek, amit 777-ként is szoktak emlegetni, az a lényege, hogy a versenyzők 7 nap alatt, 7 kontinensen, 7 maratont teljesítenek, a végén pedig az egyes versenyeken teljesített eredmények alapján kiszámolják a futók átlagidejét, és a leggyorsabb nyeri az adott évi megmérettetést. Mivel a verseny elég komoly logisztikai szervezést igényel, a nevezési díj igen borsos, hiszen tartalmazza a bérelt repülő költségeit – a versenyzőket kontinensről kontinensre szállítják –, minden logisztikai költséget és az ételt is.
Idén volt egy kis változás az eredeti menetrendhez képest, ugyanis a Déli-Sark időjárási körülményei miatt a szervezőknek fel kellett cserélnie az antarktiszi és a dél-afrikai maraton dátumát.
Őrülten szeles, őrülten hideg és őrülten forró futás
A WMC február 6-án Dél-Afrikában, Cape Townban indult. Kristina a legjobb nőként futott be ezen az „őrülten szeles versenyen”, ahogy ő fogalmazott. Az ideje: 3:10:51.
Másnap következett az egyik legkeményebb megmérettetés: mínusz 20 fok alatti hőmérséklet, szintén extrém szeles időben az Antarktiszon (a versenyzők az orosz kutatóbázistól, a Novolazarevszkaja állomástól rajtolnak minden évben). A 34 esztendős Madsen itt a mezőny legjobbja lett 3:54:20-as idejével, és 12 percet vert a második helyen befutó versenyzőre.

A harmadik maratont az ausztrál Perth-ben rendezték, itt Kristina második lett a nők között (3:19:48), szűk 3 perccel maradt le nagy vetélytársától, Jessica Jonestól.
A következő két versenyen, Dubaiban (3:17:44) és Madridban (3:18:25) Madsen magabiztosan hozta a nők versenyét.
A brazíliai Fortalezában, „őrült hőségben” (újra Kristinát idéztük) a dán futónő ismét leiskolázta a mezőnyt, 3:28:36-os idejével 20 perccel hamarabb ért be a második helyezett – egyébként férfi – versenyzőtársánál.
A World Marathon Challenge hetedik, egyben utolsó állomásán, Miamiban megint a dán futónő nyert összetettben is, ideje 3:31:54.
Végül Madsen átlaga 3:25:57 lett, ezzel pedig a verseny eddigi történetének első női győzteseként állhatott a dobogó legfelső fokára, és persze értelemszerűen megdöntötte az eddigi női pályacsúcsot is. Második helyen Jessica Jones végzett, a harmadik pedig – és egyben a WMC férfi nyertese – a lengyel Milosz Pasiecznik lett.
„Még nehéz felfogni”A ultrafutónő a verseny után elmondta, hogy az utolsó három napban alig aludt, és mérhetetlenül fáradt, de minden szenvedés megérte. „Egyelőre még nehéz felfogni a történteket. De nagyon boldog és büszke vagyok!” – nyilatkozta Kristina, aki a dán nemzeti hegyi- és terepfutó válogatottnak is a tagja. A WMC-n már tapasztalt és eredményes versenyzőnek számít, a tavalyi eseményen a második lett a nők versenyében. |