Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Losonc Timi megnyerte az Ultra-Trail Vipava 100 km-es versenyét - interjú

Losonc Timi Facebook | Timi szerint a korábbi testnevelői ma csodálkoznának, ha tudnák, hogy akár 5 kilométert is le tud futni. Pedig Losonc Timi ma már ultrákat is fut.

Timi túrázóként kezdte, majd terepfutással folytatta.

Néhány héttel ezelőtt az Ultra-Trail Vipava Valley szlovéniai ultraverseny 100 km-es távján Losonc Timi a nők között elsőként futott be a célba. Timi hat évvel ezelőtt teljesítette az első futóversenyét, mégpedig egy városi 10 km-t, azóta pedig már a hosszú távok és a terep rajongója lett. 

 

A szlovén 100 km-es terepfutó versenyen aratott győzelmed után felkaptuk a fejünket, hogy ki ez a lány. Azt írtad, hogy teljesen amatőr futó vagy, de azért egy 100 km-es versenyt teljesíteni már nem a kezdők szoktak. Mikor és miért kezdtél el futni?

2007 júniusában költöztem Budapestre, és a kisvárosi lét után túl nagynak találtam a nyüzsgést. A Margitsziget közelében laktam, láttam a sok futót nap mint nap. 2007 őszén merészkedtem ki először én is a szigetre. Bele-bele sétálva olyan 50 perc alatt értem körbe az 5,3 km-es futópályán. Eleinte persze előfordult, hogy csak hetente-kéthetente egy alkalommal próbálkoztam, de aztán szép lassan egyre gyakrabban mentem ki futni. A munka és az egyetemi tanulmányok mellett ez volt az az énidő, amikor ki tudtam szellőztetni a fejem.

 
Losonc Timi Facebook
|
Timi szép fokozatosan jutott el a 20 kilométeres túráktól a terepultra futásokig.

 

Hogyan jött a terepfutás?

Az egyetemen kötelező tesiórám volt, sokféle sport közül lehetett választani. Mivel akkor a 10 km már egész jól ment futva, a teljesítménytúrázás mellett döntöttem. A teljesítést 100 km-nyi túrázással kellett igazolni, amihez minimum 20 km-es túrákat kellett sikeresen teljesíteni, oklevéllel igazolni. Ez volt az első alkalom, hogy hosszabb túrát tettem az erdőben. A kötelező féléves teljesítés végére már a túrákon is kocogtam terepen, leginkább csak a lejtőkön. Majd egyre több teljesítménytúrán vettem részt, megismertem a Pilis és a Budai-hegység tájait. Aztán egyedül is kimerészkedtem a korábban megismert útvonalakra, eleinte csak a környéken, majd egyre távolabb is.

Losonc Timiről 

Életkora: 31 éves

Foglalkozása: projektmenedzser

Első futóversenye: 2013-ban a 28. Telekom Vivicittá Városvédő Futás 10 km-es távja.

A legfőbb célja a futással: „Csak megyek előre, a céljaimat követem. Legfőképp a napi mozgás és a gondolataim lenyugtatása az, amit a futástól kaptam és kapok.”

Mikor vált világossá a számodra, hogy jól mennek a hosszú távok és a szintes versenyek?

A terep változatossága már a teljesítménytúrázás alatt szimpatikus volt. Az emelkedőket pár éve még nem tudtam megfutni, de a kihívás, hogy legyőzzem ezeket, dolgozott bennem. Maratont 2015-ben futottam először, az azt követő évben pedig terepen próbáltam ki magam egy 50 km-es, 1840 m szintemelkedésű teljesítménytúrán is. Hosszú volt, sok sétával, mégis emlékezetes élmény maradt. 8,5 óra alatt értem célba. Csodás helyeket jártam be, boldog voltam, hogy sikeresen célba értem. Észre sem vettem, de fokozatosan a minél nagyobb távolságok kezdtek vonzani. 2017-ben a Kinizsi 100 volt az első 100-asom, amit 17 óra alatt teljesítettem. A célt, amit kitűztem magam elé, és amiért odamentem aznap, ismét véghezvittem. Meg sem fordult a fejemben, hogy nekem máshogy kellene cselekednem, más típusú futást, versenyeket kellene keresnem, mint a hosszútáv. Aszfalton is ugyanúgy próbálkozom az ekkora távolságokkal, de valamiért egyre jobban húz a szívem a terepfutáshoz. Ha már 16 órán keresztül haladok a célom felé, legyen benne látványosság és változatosság: hegyek, dombok, völgyek, kilátás, sziklák, élővilág, növényzet. Amikor a felfelé már sok, akkor elkezdek végre lefelé sodródni a hegyről. Vagy amikor a lábaim már nem bírnak lefelé futni, akkor épp jön egy domb, ami változtat a ritmuson, a koncentráción. Óriási figyelmet igényel terepen, hogy kövessem az útvonalat, vigyázzak magamra, ne sérüljek le, vagyis minden lépést okosan kell megtenni. Teljesen az adott pillanatra koncentrálok, számomra ez a legjobb relaxációs-meditációs módszer.

Milyen állomásokon mentél végig a versenyzésben, mire a teljesen kezdő szinttől eljutottál erre a 100 km-es megmérettetésre?

Az első futóversenyem a 10 km volt 2013-ban a Vivicittán. Sem az idővel, sem a frissítéssel nem foglalkoztam, csak mentem a tömeggel. Majd 2014-ben félmaratont teljesítettem szintén a Vivicittán. Ahhoz képest, hogy nem tudtam, mi a jó tempó, azaz mi számít jó időnek a hobbifutásaimban, futottam egy 2:03-as félmaratont. A következő évben pedig egy 5 órás maratont teljesítettem, ami nem sikerült a legjobban, ekkor kezdtem el foglalkozni a többi tényezővel is. Legfőképp a megfelelő frissítéssel: a jelenlegi, azt mondhatom, hogy számomra jó szintre másfél éve sikerült rátalálnom. A 2017-es esztendő már a hosszabb távokról szólt, 50 feletti túrákat futottam. 2018-ban merészkedtem az ultrás terepversenyek közelébe. Tavaly éreztem azt, hogy képes leszek szintidőn belül teljesíteni egy terepfutó versenyen.

Mi inspirál téged a futásban?

Célt tűzök ki magam elé, ami visz előre. Enélkül biztos, hogy lenne olyan betervezett edzés, amit kihagynék. Vagyis egy konkrét fő verseny mindig van a naptáramba, még ha fél évre előre is. Másrészt irodai munkát végzek. A mindennapos mozgás az életem részévé vált, néhány éve bérletet se vásárolok, mert télen is kerékpárral vagy futva közlekedem. Egyszerűen jó érzés, és ténylegesen segít abban, hogy a napi 8 órát nyugodtan végig tudjam ülni az irodában. A nap végére tervezett futások pedig azért jelentenek mentőövet, mert mire végzek az edzéssel, addigra teljesen kitisztul a fejem. Bármilyen sok gondolattal és teherrel is van éppen tele, sokkal tisztábban látom futás után a dolgokat. Segít kikapcsolni, olykor nem is gondolkodom, vagy épp pont ellenkezőleg: van időm arra, hogy megoldást találjak egy-egy feladatra..

Hogyan, kivel, hetente hányszor, mennyit és milyen terepen edzel?

2018 szeptembere óta edzővel, tervezetten edzem. Korábban is meg volt már a rendszeresség, de most a tudatosság, a tervezés, a visszafogottabb és rendszerezettebb edzés is a részévé vált az életemnek. Hetente előre meghatározom, hogy mikor és mennyi időt tudok szánni az edzéseimre, illetve van-e olyan futóesemény vagy -verseny, amit be kell építeni az aktuális edzéshétre. Hetente hatszor futok, de a pihenőnapon a bringázás a munkába és haza nem marad el. A célversenytől is függ, hogy miből van több: a terep és az aszfalt is szerepel az edzésterveimben. Nagyrészt inkább a terep, de ha épp befutok az irodába, akkor egy óra laza városi futás a napi adagom. Mióta edzésterv szerint edzek, egyre kevesebbet törődöm a heti kilométerekkel, inkább a pulzustartományok és az edzésidő az, ami a tervezetben szerepel. Ha nincs nagyobb verseny, akkor egyébként a heti kilométeradag 80-90 km.

Milyen futóeredményeid vannak még, amikre büszke vagy?

Mindenre büszke vagyok. Arra is, hogy fokozatosan jutottam el a rövid versenytől az aszfalton át az ultraterepekig. Szerintem sokan elsietik, és egyből maratont akarnak futni, ami akár lehetséges is, de úgy, ha a fokozatosság elvét követed, más visszatekinteni. Büszke vagyok az első 10 kilométeres sikeresen teljesített versenyemre, mert onnan indultam. De ugyanúgy a második maratonomra is, amikor már bőven fél órával jobbat tudtam futni az előzőnél. Ha pedig a közelmúltra tekintek vissza, akkor az idei Balaton Szupermaratonon másfél órát faragtam le az időeredményemből. A 100 km-es terepversenyemen a Vipaván nemcsak, hogy első helyezést értem el, de szintén egyre jobb teljesítéssel sikerül végigmennem egy 100 km-es versenyen. Vagyis érzem, hogy sokat fejlődtem ezen a téren is. A tavalyi évben álltam először dobogóra, és azóta valahogy lendületet kaptam. A dobogós helyezések mellett minden más teljesítést is sikerként élek meg.

A fentiek mellett milyen célok hajtanak még a futásban?

Nagyon szép helyekre juthatok el, a vidéki, a külföldi futások egyben kirándulások is. Emellett fantasztikus élmény felfedezni azt is, hogy mi mindenre képes az emberi test és elme, ha igazán akar valamit. A futáson keresztül megtanultam, hogy bármire képes vagyok, ha keményen küzdök érte, kitartó vagyok, és igazán akarom azt, ami célként előttem lebeg. Számomra az egyre hosszabb versenyek jelentenek kihívást. A bakancslistámon 100 mérföldes, majd 200 mérföldes futóversenyek is szerepelnek, ami újabb szintet fog jelenteni. Ha elsőre nem jönne össze, akkor addig próbálkozom majd, amíg végül sikerül. Szerintem az az egyik lényeges dolog, hogy nem szabad feladni, menni kell előre. Kell valamilyen cél! Nem feltétlenül versenycél. De cél nélkül nem megy. Van, akinek a fogyás, az egészségmegőrzés, a fittség megtartása vagy az egyre jobb időeredmény a célja, tulajdonképpen lényegtelen, hogy épp mi. Az a fontos, hogy azt a valamit te akard, igazán, szívből.

Jól látjuk az Instádon, hogy a barátoddal futsz? Miért jó, hogy mindkettőtöknek ugyanaz a hobbija?

A futás az életem része, és valójában a közös hobbi az, amin keresztül megismertük egymást. Gergő inkább rövidebb távokon fut, de nem is az a lényeg, hanem az, hogy tudjunk néha közösen is kimenni futni. Számomra ez nagy szó, régebben lefagytam, ha másokkal együtt kellett futni, most viszont már igénylem ezt is. Az szintén sokat számít, hogy futóként jobban megérti, miért húzok futócipőt esőben, szélben, 40 fokban is. A hosszú versenyeken tudom, hogy ott fog várni a célban, és nekem ez elegendő. Nincs olyan elvárásom, hogy a pálya mellett állva segítsen a frissítésben vagy szurkoljon, hiszen az úton magam küzdök. De jó érzés, amikor a célban vár valaki, és összeszed, majd megoszthatod vele az élményt. A közös versenyzésnek pedig különösen jó hangulata van. Előfordul, hogy tényleg bulifutásként fogjuk fel, és olyankor az a cél, hogy figyeljünk egymásra, tekintettel legyünk a másikra is. Nem egyszerű feladat, de pont ettől olyan csodás, mert szintén van benne kihívás.

Mit érdemes tudnunk erről a szlovén versenyről? Mennyire volt nehéz a pálya, milyen taktikával futottál? Egyáltalán versenyezni érkeztél vagy “csak” teljesíteni a távot?

Tavaly szemeltem ki a versenyt, akkor az 50 kilométeres távot teljesítettem. Az első külföldi terepversenyem volt, a táj pedig azonnal magával ragadott. Az alpesi környezet, a fehér mészköves domborzat ellenállhatatlan vonzalmat keltett bennem. Tudtam, hogy vissza fogok térni, és erre idén lehetőségem is adódott. A 100 kilométeres távban 4850 méter szintemelkedés van hivatalosan, és 106 km a táv valójában. Éjfélkor van a rajt, A-ból B-be érkezünk. Frissítőpontok egész gyakran, olyan 10 kilométerenként vannak, két pontra előre lehet küldeni csomagot is, így olyan nagyon sok dolgot nem kell magaddal cipelned. De szerintem így is 3 kg volt a táskám, ami azért futva, még ha az idő múlásával a tartalma csökken is, már súlynak számít. Három nagy felfelé mászás van benne, a legmagasabb pont 1496 méteren. Köves, sziklás, mészköves és kavicsos, tehát kőzetek sokfélesége jellemzi az út nagy részét, nekem minden métere csodás volt. A Budaiban nem a legegyszerűbb felkészülni erre a szlovén megmérettetésre, de ha ráérzel, akkor nagyon lehet élvezni a versenyt. A rajtlistát megnéztem korábban, mivel kategóriahelyezéseket is osztottak tavaly. Azzal az elképzeléssel indultam útnak, hogy a saját korosztályos, azaz a 35 év alatti kategóriába beleférek maximum a harmadik helyre. A verseny első ellenőrzőpontja 13 kilométernél volt, ahol még Szaszával futottunk együtt. Itt már jelezte felém, hogy bizony én futok az első helyen. Nem nagyon hittem el, és mondtam is, hogy nagyon korai még ilyen dolgokkal foglalkozni. De ahogy gyarapodtak a megtett kilométerek, sikerült megtartanom az első helyezést. Igyekeztem nem foglalkozni ezzel, csak az útra, a frissítésre, a tájra figyelni. Végül az utolsó nagy mászást letudva, a céltól mindössze 14 kilométer távolságra mertem megnézni, hogy milyen messze is van tőlem a következő hölgyemény. Nagyjából két órára volt, és ez alapján elfogadtam és felfogtam, hogy ez bizony már az én győzelmemet jelentheti. Az utolsó ponttól 7 km-re volt a cél. Itt mertem szólni Gergőnek, hogy mi a helyzet, akkor már majdnem biztos volt, hogy aznap, azon a távon én érek be elsőként. Lefelé a hegyről már ünnepeltem magam egy kicsit. Pityeregtem, boldog voltam, győzködtem magam, hogy megcsináltam, és tényleg lehetséges, hogy megnyertem ezt a versenyt. De valójában csak napokkal később fogtam fel és hittem el, hogy ez az egész velem történt meg.

 
Losonc Timi Facebook
|
Timi és a párja szoktak együtt futni, és ha közösen versenyeznek, akkor is meg tudják engedni maguknak a "bulifutást".

Versengő típus vagy?

Egyáltalán nem. Sőt, mivel a saját céljaim miatt megyek, azt a részét, hogy pozíciót tartsak meg, vagy szerezzek és küzdjek érte, még gyakorolnom kell. Eleinte olyan szinten zavart, ha közölték velem, hogy hányadik vagyok, hogy teljesen lefagytam, nem akartam elhinni, és mondhatnám: emiatt kezdtem belassulni. Mindenhez idő kell, ezt is meg lehet tanulni, meg lehet szokni, ami egyre jobban alakul nálam is. Most már jobban kezelem az ilyen helyzeteket. De mondjuk az én távjaimon egy verseny első felében, harmadában még nem hiszem, hogy foglalkozni kellene a helyezéssel, hiszen egy ultrán sok minden történhet.

További versenytervek 2019-re

– Idén még lesz egy Ultra Tisza-tó verseny, ahol szeretnék jobbat futni a tavalyi eredményemnél, valamint a Dalmacija Ultra Trail hosszú távjára is visszatérek októberben – meséli Timi. – Ez a két fő célversenyem, a többi még alakul. Kisebb versenyek jöhetnek év közben (Szavanna Trail, Naszály Trail by Night), természetesen edzőverseny jelleggel. Emellett a kicsit még hosszabb távok felé is kacsingatok. Az majd elválik, hogy egy 100 mérföldes verseny idénre belefér-e még, kipróbálásképp, vagy az már csak a 2020-as év naptárában fog fő célként szerepelni.

Mit ad számodra a futás testileg, lelkileg, bármilyen aspektusból? Milyen szerepet tölt be az életedben?

Megtanított és folyamatosan tanít is arra, hogy amit igazán akarunk, azt képesek vagyunk elérni. Szerintem egyik tesitanárom se mondta volna meg rólam 18 éves koromig, hogy valaha képes leszek akár csak 5 kilométert is lefutni, és lám, most már a sokszorosát is vidáman teljesítem. A futás lelki feltöltődés és szellemi „kiszellőztetés” is. Megesik, hogy órákig keringek, akár már felöltözve is, mire elindulok edzeni. De valójában csak az első lépéseket kell megtenni, utána már a test emlékszik arra, hogy mit is kell csinálni, és lassan az egész lényem rájön, hogy „Igen, ez jó nekem!". Hazaérve pedig minden edzés végére mosolyt tehetek, hiszen legyőztem a gyengébb énemet, kimentem, végigcsináltam. Sokszor viszont inkább várom azt a pontot a napomban, amikor futócipőt húzhatok, és újabb élményekkel lehetek gazdagabb a futásaim által.

 
Losonc Timi Facebook
|
A szlovén ultraverseny női dobogósai: 1. LOSONC Timea, HU - 16:40 , 2. Trobec Urša, SI - 18:26, 3. Tóth Éva, HU - 19:03