Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Baji Balázs: Az motivál nap mint nap, hogy visszatérjek

Scitec Institute engedélyével | Baji Balázs nem unatkozik, a novemberben szokásos edzéseit végzi, lassan talán látótávolságba kerülhetnek az első versenyek, és az atlétikai vb ügyében is igen aktív a kiváló sportoló

Újrakezdésről, önismeretről, atlétikai vb-ről beszélgettünk.
Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó egy edzésen szenvedett balesetet az év elején. Azóta két műtéten is átesett, ám biztató, hogy jelenleg már az időszakra jellemző edzéseit végzi. Már azt is bravúrnak tartaná, ha kijutna a tokiói olimpiára. Balázst a felépülése, másrészt az atlétikai vb kapcsán végzett lobbitevékenysége miatt is nagy figyelemmel követi az atlétikát, futást szerető közönség. Hogy ne csak a fajsúlyos dolgokról beszéljünk, megkértük, hogy avasson be, milyen egy profi gátfutó edzése, és hogy milyen önismereti utat jár be sportolóként.
 

Az év első felében két térdműtéten is átestél, így hosszú időre le kellett állnod az edzésekkel. Hogy vagy most?

Valóban, február 9-én, majd április 1-én is megműtöttek. A második műtét óta folyik a rehabilitációm, és szerencsére azt mondhatom, hogy már egészen jól vagyok, ami azt jelenti, hogy az októberi-novemberi időszakra jellemző edzéseket már el tudom végezni. Nyilván még rengeteget kell javítani technikában, fizikai állapotban, hajlékonyságban, az ízületi mozgástartomány növelésében, de úton vagyok afelé, hogy hamarosan versenybe állhassak.

Ez mit jelent, mikor láthatunk újra versenyen?

Megpróbálok optimistán állni a dolgokhoz, és remélem, már akár a januári-februári fedettpályás szezonban is vissza tudok térni. De ha mégis úgy döntünk az edzőimmel, hogy a fedettpályát még kihagyjuk, akkor sincs gond, a szabadtér időben odébb van, addigra már nagy valószínűséggel vissza tudok térni, és az olimpiai kvalifikáció szempontjából az a fontosabb.

Lelkileg mennyire viselt meg ez az időszak? Hiszen te „soha nem sérül le” típusú versenyzőnek voltál kikiáltva. Hogy élted meg az első nagy sérülést?

Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, ugyanakkor volt lelki erőnléti tartalékom, hiszen az elmúlt 10-12 évemet úgy tudtam végigcsinálni, hogy komolyabb sérülést nem szereztem. Most sem egy fáradásból adódó sérülést szereztem, hanem egy fémtárgy vágott a térdembe egy szerencsétlen esés következtében, gyakorlatilag egy baleset történt. Nyilván voltak nagyon nehéz napjaim, nagyon nehéz pillanataim, sőt, jelenleg is vannak még, de azért az egész folyamatot az optimizmus és az elszántság kíséri végig. Az első naptól kezdve úgy álltam hozzá, hogy én vissza akarok térni, akármennyire is súlyos a szituáció. Ez motivál nap mint nap. Meg akarom mutatni magamnak és persze a világnak, hogy egy ilyen vesztett helyzetből is győztesen tudok kijönni.

Névjegy

• 1989. június 9-én született Békéscsabán.

• Többszörös felnőtt magyar bajnok 110 m és 60 m gáton (az első felnőtt magyar bajnoki címét 2007-ben szerezte).

• A 2016-os amszterdami Európa-bajnokság ezüstérmese, a 2017-es londoni világbajnokság bronzérmese 110 m gáton.

Ráadásul Tokió is közeleg, ez az izgalom is benne van ebben a sztoriban.

Igen, ez nem lesz egyszerű. Nagyon nagy bravúrnak gondolom azt is, ha egyáltalán kvalifikálni fogok az olimpiára, ez még egy óriási kérdőjel. Még nem tartunk ott, hogy egyáltalán látszódjon, képes vagyok-e erre. De természetesen úgy állunk hozzá, hogy sikerrel járjunk a végén.

Ki lehet azt fejezni százalékban, hogy a legjobb önmagadhoz képest most hogy állsz?

Nehéz ezt számokban kifejezni és összehasonlítani bármit bármivel, de ha mégis kellene, akkor olyan 70-80% közé tippelném most önmagam a jelenlegi edzéseredmények és képességek szintjén. Nyilván az atlétika mérhető sportág, az edzéseredmények és részmunkák eredményei mérhetők. Egyelőre nem vagyok képes arra, hogy rajtgépből végigfussak egy 110 vagy 60 méter gátat. Ilyen szempontból nem tudom összehasonlítani a mostani teljesítményemet a sérülés előttivel, de az ilyenkor szokásos októberi-novemberi edzések mért eredményeinek 80%-át már el tudom érni. A fedettpályás szezon kezdetéig még van 1-1,5 hónap, hogy rendbe tegyük a dolgokat, és bízom abban, hogy januárban már képes leszek akár versenyezni is.

Tokióra van már versenyterv, vagy teljesen az első megmérettetéstől teszitek függővé a további programot?

Én már nagyon szívesen bevésném a naptáramba a versenyeket, de az edzőm joggal óvatos. Most egyelőre a rehabilitáció és a teljes felépülés az igazán fontos, és ha ez megvalósul, akkor jöhet a versenyek tervezgetése. Remélem, hogy mielőbb el tudjuk kezdeni tervezni az olimpiai kvalifikációt. Ez már a fedettpályán is elkezdődhet, hiszen ezek a versenyek is beleszámítanak a világranglista-helyezésbe, ami az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos, de valószínűleg ez elsősorban majd szabadtéren fog eldőlni a nyár folyamán.

Minket nagyon sok amatőr futó olvas. Avass be minket: miből áll egy gátfutó edzése?

Azt kell mondanom, hogy az én edzésem nagyon más, mint egy hosszú futóversenyre készülő sportolóé. Nekem gyakorlatilag nincs olyan edzésem, amikor csak futok. Nálunk a laza futás, kocogás nem a legfontosabb része az edzésmunkának, csupán a bemelegítés része. Mi a sprintmozgásra vagyunk kiélezve, nálunk a sebesség dominál, és a lassú, hosszú futás ezt nem fejleszti. De sok olyan dolgot csinálunk, ami akár egy szabadidejében hosszabb távot futó sportolónak is hasznos lehet. Ez nevesül a futóiskola. Ha valaki foglalkozik a futótechnikájával, akkor sokkal hatékonyabbá fog válni a futása, és kevesebb felesleges energiát pazarol el az asszimetriák korrigálására. Ezen mi is nagyon sokat dolgozunk. A futóiskola a felkészülésünk és bemelegítésünk része, úgyhogy ezt csak javasolni tudom minden futónak. A futóiskolával akkor lehet a legjobban fejlődni, ha van egy edző, aki kívülről látva a sportoló mozgását segít a technika korrigálásában. A mi edzésmunkánk elsősorban erőfejlesztésből, súlyemelésből, konditermi edzésekből és nyilván rengeteg technikai futásból áll. Nagyon sokat mobilizáljuk magunkat, sokat dolgozunk a koordinációnkon, emellett rengeteg gyorsasági munkát végzünk, amikor gátakkal vagy gátak nélkül futunk.

Az amatőr sportban is egyre tudományosabb eszközöket veszünk igénybe az edzéseinkhez. Mérjük a pulzusunkat, követjük a fejlődésünket, edzővel edzenek egyre többen. Nálad milyen mérési pontok vannak az edzéseken? Mi alapján követitek a fejlődésedet?

A konditeremben a kinyomott súly nagysága lehet a viszonyítás, bár ott is inkább a dinamika számít. Törekszünk rá, hogy az előírt vagy a megcélzott súlyok meglegyenek, de a legfontosabb, hogy mindez dinamikusan és robbanékonyan történjen. Nálunk az a fontos, hogy mennyire gyorsan érünk be a célba. Az edzés része a súlyemelés is, de fontosabb a dinamika, a relatív erő, hogy a saját testemet minél hatékonyabban tudjam előre mozdítani. Az edzőim mérik a részeredményeimet, és ezek alapján be tudjuk lőni, hogy hol tartunk fizikailag, milyen állapotban vagyok. Ezek mellé még oda kell tenni a technikát, ami persze szubjektív, de végső soron objektív, mert a jó technika javítani fogja az időeredményt. Ám azt mégis szubjektíven kell megítélni, hogy a technikát hol kell korrigálni. Időnként mi is használunk pulzusmérést, előfordult már, hogy laktátot is mértünk edzés közben, de ez nem annyira jellemző.

Gyakran előjön a sportági ideális szomatotípus kérdése. Egy gátfutónál mik az ideális alkati tulajdonságok?

Valóban meg lehet közelíteni a sportágakat az ideális testalkat szempontjából, ugyanakkor én a gyakorlatban azt látom, hogy százféleképpen lehet sikerre jutni. A mai élmezőnyben nagyon sokféle alkatú embert látok, akik végső soron eredményesek. Van olyan, aki magas és vékony, van, aki alacsonyabb és izmosabb, van, aki robosztusabb, van, aki sokkal vékonyabb, inasabb. Nagyon sok alkat lehet sikeres, még az élmezőnyben is. Akad, aki inkább izomból fut, akad, aki technikából, van, aki az inai rugalmasságát használja ki, nagyon változó a dolog. De ha mégis le kellene írnom az ideális gátfutó fizikai tulajdonságait, akkor azt mondanám, hogy egy magas, de nem extrém magas sportolót kell elképzelni, 185-190 cm között, aki azért muszkuláris, de nem extrém módon, ám robbanékony és ügyes. A gátfutáshoz nagyon komoly koordinációra van szükség, hiszen a maximális sebességet a leghatékonyabban kell átvinni az amúgy igen magas, 106,7 cm magas gátak fölött, és erre egyébként 9,14 m távolság áll rendelkezésre. Ez nagyon soknak tűnik, de ha 30 km/órás sebességgel futunk, akkor ez egy elképesztően rövid szakasz. Tehát rendkívül sok olyan nehéz feladatot kell elvégezni ebben a kicsivel több mint 13 másodpercben, ami külön-külön is nagy kihívás. Talán a koordinációt és az ügyességet emelném ki a sebesség mellett. És persze fejben is stabilnak kell lenni, mert számtalan módon el lehet rontani egy 110 gátat, és pillanatok alatt vége a versenynek. Azaz nagyon stabilnak, higgadtnak kell lenni fejben, hiszen egy kifejezetten komplex feladatról van szó.

Neked ez az egyik alaptulajdonságod, vagy megtanultál higgadtnak lenni?

Fiatal koromban sokkal hevesebb voltam szerintem, de egyfajta higgadtság mindig volt bennem. Az elmúlt 17 évem,  ami az atlétika és a gátfutás körül telt, nagyban befolyásolta a jellememet. Jó, ha vannak bizonyos alaptulajdonságok, de a sportoló csiszolódik a sportjában.

A szüleid testnevelők. Mennyit számított az otthon látott szülői minta abban, hogy sportolóvá váltál?

Rengeteget. Talán az volt a legfontosabb, hogy a szüleim sosem kényszerítettek arra, hogy sportoljak. Nem a szüleim álmát és vágyait valósítottam meg. Én szerettem volna sportoló lenni! Kezdetben nyilván nem azért mentem le edzeni, hogy élsportoló legyek, de ahogy beletanultam a sportba, ahogy jöttek a sikerek, úgy vált egyre komolyabbá az én hozzáállásom is. A szüleim mindig támogattak, büszkék voltak rám, segítettek abban, amiben segítségre volt szükségem, de soha nem akarták megoldani a problémáimat, mindig hagyták, hogy én érvényesüljek. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen jól álltak a dolgokhoz. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen jól álltak a dolgokhoz. Ha a sport mellett a tanulásban nem úgy teljesítettem, akkor persze jelezték, hogy szedjem össze magam. Mindvégig elvárták, hogy a tanulásban is odategyem magam.

Jó is, hogy ezt felhozod. Bizony a sport és tanulás összehangolása nem egyszerű feladat... Te abban az időszakban csináltad meg a diplomádat, amikor a sportban is a csúcson jártál. Ezt a két dolgot hogyan tudtad összeegyeztetni?  

Nyilván nehéz volt. Azt senkinek sem mondhatom, hogy ez egy könnyű történet, de legalább annyira megéri, mint amennyire bonyolult. A sport és a tanulás kiegészítik egymást. Persze egy sportoló élete tele van elfoglaltsággal és fárasztó feladatokkal, de szerintem azért van idő a sport mellett tanulni. Nem kell mindenkinek orvosnak lenni, de az is beleférhet. Nekem szerencsém volt abból a szempontból, hogy sprinterként napi 2-3 óra edzés mellett belefért az egyetem. Persze vannak olyan sportágak, például az úszás, a torna, amelyben rengeteg időt kell tölteni az edzéssel, vagy a csapatsportok, ahol nem csupán önmagához vagy az edzőjéhez alkalmazkodik a sportoló, hanem sok más sportolóhoz is, ezért ott sokkal nehezebb összeegyeztetni a tanulást a sportolással. Nekem sokat segített az egyetemem, az edzőim, persze ez nem jelentette azt, hogy könnyebb lett volna az egyetem, hiszen nekem is ugyanazt kellett elvégeznem, mint mindenki másnak. Komoly szervezőmunkával járt, és sok kompromisszumot kellett kötni, de végig nagyon elszánt voltam, mert nekem a szívem csücske az állatorvoslás. Az aktív pályafutásom után állatorvosként szeretnék majd elhelyezkedni, de persze a sporttal kapcsolatos feladatok is érdekelnek.

Mostanában igen aktív vagy a Facebookon, jelesül az atlétikai vb kapcsán. Már egy 2017-es interjúban is nyilatkoztad, amikor az ország még csak kandidált a vb-re, hogy a pályafutásod csúcsa lenne egy hazai rendezésű világverseny. Mit jelentene a magyar atlétáknak egy hazai világbajnokság, és mit hozna nekünk, futást, atlétikát szerető tömegsportolóknak?  

Hosszú folyamatnak az eredménye az, hogy végül elnyertük a vb rendezési jogát. Először egy elképzelhetetlen álomnak tűnt, majd amikor megkaptuk a lehetőséget, minden sportot szerető felkapta a fejét, hiszen ez egy fantasztikus dolog. Sok szempont szerint ez a világ harmadig legnagyobb sporteseménye, amire az egész világ figyel. Minden sportoló álma hazai közönség előtt versenyezni egy világversenyen. A legnagyobb álom persze az olimpia lett volna, azt végül nem vállalta az ország. Aki benne van a sportban, az persze sajnálta az elúszott olimpiát, de jött ez a második lehetőség, ami az atlétika szempontjából egy hasonlóan nagy esemény. Hazai közönség előtt csak rajthoz állni, és adja Isten, valami maradandót alkotni… Csodás lenne! De ez persze az élsportoló szempontja. Ennél sokkal több hozadéka lehetne a világbajnokságnak, mégpedig az, hogy az egész atlétikának egy szebb jövőt varázsolna. Arról nem is beszélve, hogy az atlétika kapna egy otthon, egy olyan létesítményben, ahol végre méltóképpen tudnánk felkészülni a világ élmezőnye ellen. És persze ott van még az fontos tény is, hogy egy ilyen hazai rendezésű esemény után sokkal több fiatal fordul a sportághoz, és felpezsdülne a hazai sportélet. A tömegsport is profitálna belőle, hiszen egy olyan létesítmény épülne fel, amit a tömegsportolók és szabadidősportolók is használhatnának Dél-Pesten. Gyakorlatilag egy második Margitsziget születne a Kopaszi-gáttal szemben, a Duna másik oldalán.

Mit tehet a vb-t támogatni akaró szabadidősportoló, atlétikát kedvelő közönség az ügy előremozdítása érdekében?

Kezdeményeztem egy Facebook-eseményt az atlétikai vb-ről. A világbajnokságot támogatók a részvételi szándék gomb megnyomásával tudják kifejezni az ügy melletti kiállásukat. Ha bárki megosztja ezt az eseményt, az segíti a vb előremenetelét. Reméljük, hogy ennek a megmozdulásnak olyan erős üzenetértéke lesz, hogy a döntéshozók komolyan elgondolkodnak. A sportolótársaimmal együtt célunk láttatni, hogy nem csak egy újabb stadionépítésről van szó, hanem a beruházás az atlétikának és a dél-pesti régiónak is fontos lenne, nem beszélve arról, hogy egy eleve megnyert pályázatról van szó, ami kötelezettségekkel jár.

A sportolói pályafutásod során melyik atlétikai stadionhoz kötődik a legnagyobb élményed?

A londoni olimpiai stadion elképesztő volt, a délelőtti programban is 70 000 ember szurkolt. Majd a londoni vb-re visszabontották a standiont, de akkor is 50 000 ember előtt futottam a világbajnokság döntőjében, és ott dobogóra állni életem egyik meghatározó pillanata volt.

Ki inspirál téged a mindennapokban?

Nyilván sokan. Elsősorban édesapámat említem, aki régóta a legmeghatározóbb ember az életemben. Kiss Dániel is jelentős számomra, hiszen sokat versenyeztem vele, majd verseny- és edzőtársakból lettünk nagyon jó barátok, és rengeteg időt töltünk együtt a pályán és azon kívül is. De persze sokakat említhetnék még. Nagy hatást gyakorolt rám az utóbbi időszakban Kassai Lajos lovasíjász, akinek a filmjei, a dolgokhoz való hozzáállása és a mentalitása nagyon inspiráló számomra.

Ha a magyar atlétikának bármit kívánhatnál, mi lenne az?

Elsősorban a vb megrendezését, mert úgy gondolom, hogy az óriási feladat mellett egy hatalmas lehetőség is lenne a sport és az ország számára. Azt is kívánom, hogy megszerezzük az első szabadtéri vb-címet, és a magyar atlétika ismét eljusson arra a szintre, amire hivatott.

Mi a szép a gátfutásban?

„Szerintem a harmónia, a gördülékenység, hogy iszonyatos erőt és sebességet kell mozgósítani nagyon rövid idő alatt. És ha valaki mesterévé válik a gátfutás mozdulatainak, akkor ez a világ legegyszerűbb dolgának tűnik. Nekem ezt tetszik benne: a dinamika, a sebesség, ami nem csak kívülről, de belülről megélve is lenyűgöző.”

A te élsportolói életedben mi az, ami a legjobb, amire azt mondod, hogy ezért megéri élsportolónak lenni? És mi az, amit a legnehezebb megélni?

A legnehezebb talán a lemondás, hogy nagyon sok mindenre nemet kell mondani. Sok emberi kapcsolatot nem tudok úgy ápolni, ahogyan szeretnék. Élsportolónak lenni 24 órás elfoglaltságot jelen, hiszen nem csak a pályán, hanem azon kívül is sportolóként kell viselkedni. Persze legalább ennyi mindent ad is a sport! Olyan élményekben lehet része az embernek, olyan életre szóló leckéket kap, ami a sporton kívüli életben elképzelhetetlen.

A sport és önismeret kapcsolatáról már többször beszéltél. A sport tanít önismeretre vagy a jó önismeret segít a sportban?

Sportolóként  fontos, hogy ismerjük önmagunkat, de természetesen a külső segítség is számít. Egy élsportoló mellett ott van az edző, aki nem csak szakmailag, de emberileg is fontos szerepet tölt be, mert fizikálisan és lelkileg is támogatja a sportolót. Ha a sportoló letér a jónak vélt ösvényről, a jó edző visszatereli a tanítványt, és ez már az önismereti út része. Természetesen a sikerekből, a kurdarcokból és csalódásokból is sokat tanulok önmagamról. Velem is előfordult, hogy elszúrtam valamit, vagy mondjuk beképzeltté váltam a sikereim miatt, és olyan dolgokat csináltam, amire az edzőm azt mondta: „Balázs térj észhez, mert ez nincs rendben!”. Ilyenkor elgondolkodtam, hogy ki is akarok lenni valójában. Egy nagyképű, flegma valaki vagy egy alázatos ember. Előfordulhat, hogy valaki nagyképűnek lát, de bizonyos önbizalomra és magabiztosságra szerintem szükség van. A legfontosabb, hogy tükörbe tudjak nézni, és olyan énképem legyen, amivel azonosulni tudok. Ugyanakkor ha valaki kritikát fogalmaz meg, elgondolkozom azon, hogy ez most jogos vagy sem. Ha igen, akkor elgondolkodom rajta és igyekszem változtatni. Az önismeret egy folyamatos tanulás, egy véget nem érő út, ami azért idővel egyre stabilizálódik. Nyitottnak kell lenni a kritikára, de helyén kell kezelni azokat.  

Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik ma azért edzenek az atlétika pályán, hogy hasonló karrierjük legyen, mint például neked?

Mindenképpen szeretném megerősíteni a fiatalokat abban, hogy nagyon jól tették, amikor a sportot választották, akár élsportoló lesz belőlük, akár nem.  A sportpályán életre szóló barátságokat lehet kötni. Amellett, hogy a sporttal a fejlesztik a testet, egy egészséges fizikumot építenek maguknak, úgy gondolom, hogy az életben is nagyon sokat fognak profitálni belőle. Mindenkit arra biztatok, hogy sportoljon, és csinálja addig, amíg örömet talál benne. Ha mégis kiderülne, hogy az adott sport nem a sajátja, akkor nem kell erőltetni. Mindenkinek szurkolok, hogy menjen tovább az úton, amin elindult, akár az élsportban, akár a tömegsportban.