Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Lubics Szilvi az Atacama sivatagban fut

ultrafutás

7 nap alatt 250 kilométert fut le a sivatagban.

Szeptember 30-án rajtol a 4 deserts versenysorozat chilei állomása, ahol idén Lubics Szilvi egészen új terepen és helyzetekben is kipróbálva magát áll rajthoz. Az Atacama sivatagban megrendezett versenyen 250 kilométert kell 7 nap alatt teljesíteniük a versenyzőknek. Önmagában legyinthetnénk is, hiszen Szilvi futott már ennél többet is egyben, de az Atacama Crossingban a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a versenyzők csupán napi 10 liter vizet kapnak a szervezőktől, minden mást a hátukon kell cipelniük. 

A tavalyi Spartathlonon nagyot küzdöttél. Igaz minden verseny más, és nehéz ezeket egymással összehasonlítani, ám az időeredmények alapján a tavalyinál csak egy hosszabban teljesített (2010-ben) Spartathlonod van. Okozott benned bármilyen törést a tavalyi Spartahlon?

Abszolút nem. Hétből hétszer célba értem a Spartathlonon, szóval furcsa lenne, ha csalódott lennék. Tavaly a Badwater után volt nem sokkal a Spartathlon, az egyértelmű célom az volt, hogy ezt "csak" meg kell csinálni. Úgy sikerült a verseny, amilyennek terveztem. Szerintem szépen megcsináltam, ennyi. A tavalyi év végén rendben volt ez így. Nagyon jó lett volna Bogival, a húgommal együtt befutni. A cél előtt 10 kilométerrel felhívtam őt telefonon, hátha összejön a tesós befutó is, de mondta, hogy ne várjam meg, mert volt még köztünk egy óra. Talán ezt az egyet sajnáltam. Klassz élmény lett volna.

 

Megszoktuk tőled, hogy állandó résztvevője voltál a nagy hazai ultrafutó 12-24 órás versenyeknek, futottál több Ultrabalatont is. Ezek sorra elmaradnak és egy ideje szinte teljesen el is tűntél a nagy klasszikus haza ultra versenyek mezőnyéből. Ennek mi az oka?

Egészen más versenyre készülök mint eddig, ezért egészen máshogy készültem. Abszolút nem illik ebbe a felkészülésbe egy körözős verseny, egy sík pálya vagy az egyik kedvenc versenyem, a Korinthosz.hu sem. Nekem fontos volt ez a felkészülés, így be kellett áldozni a megszokott versenyeket.

A versenytársak, a mezőny változik, vonz még, hogy megmérettesd magad a jelenlegi magyar ultrafutó mezőnnyel?

Szerintem a jelenlegi mezőnyből már mindenkivel versenyeztem. Egyszerűen most sem a válogatottságok, sem a hazai versenyek nem illettek az évembe. Tavaly ősszel már tudtam, hogy a perui a versenyt szeretném, de azt időközben lerövidítették, ezért Chilébe neveztem. Ez a verseny egy hatalmas álmom volt, már jó pár évvel ezelőtt, órákon keresztül nyaggattam Frank Tibit, hogy meséljen a marokkói verzióról. Nekem ez a verseny egy nagy, de eddig távoli álmom volt, mert azt gondoltam, hogy bizonyos dolgok miatt alkalmatlan vagyok még rá. Aztán azt mondtam, idén jött el az idő, hogy belevágjak. Most nem tudok semmit sem mondani a jövőbeli terveimről, mert mindig arra az évre koncentrálok, ami épp van. Meglátom még, hogy hogyan tovább.  Mostanában jó pár olyan verseny került a szemem elé, amik hatalmas nagy kalandok, a világ olyan részeire eljuthatnék általuk, ahol sosem voltam. A közelgő chilei verseny egy hatalmas kihívás, és az egész felkészülés nagyon izgalmas volt.

A további céljaim attól is fognak függeni, hogy ez most milyen élmény lesz, hogy végig tudom-e csinálni. Ha azt mondanád, hogy az idén fussak egy 24 órásat, az nem vonzana, de ez nem jelenti azt, hogy jövőre sem fog motiválni. Tizenpár éve ultrázom, egészen máshogy látom a dolgokat, mint korábban. Most nem lelkesítenek azok a versenyek, amiken eddig indultam, de lehet, hogy jövőre meg pont tetszeni fognak újra. Most nekem ez az álom és nem is tudok másra gondolni, főleg előtte egy héttel nem.


Azt nyilatkoztad, hogy: „Nagyon-nagyon más lesz ez a chilei verseny, mint bármi, amit eddig teljesítettem, hiszen ez amolyan expedíciós futás.”  Ez már nem az az ultrafutás, amikor az ember elindul reggel, és másnap reggel vége a versenynek, hanem amolyan túlélő kihívás.

Nagyon szerettem volna ezt a versenyt mindig. Nem tudom, hogy most készen állok-e rá, de nagyon sok melót tettem a felkészülésbe. Amikor beneveztem, eszembe se jutott, hogy ennyi energiámat fogja felemészteni. Teljesen máshogy kellett felkészülnöm, mint a korábbi versenyeimre. Itt nem az a lényeg, hogy hány perces kilométert futok, hanem az, hogy a 10 kilós zsákkal fel tudjak menni a dombon, hogy megtanuljak futni ezzel a súllyal. Ez teljesen más mozgás, hozzá kellett erősödni. Itt a verseny során nincs mosakodás, mindenki sátorban alszik, és azt eszi, amit magával visz. Mindent ki kellett próbálnom. Kint voltunk három napot a Börzsönyben, mumus volt, hogy egy hétig nem fürödhetek majd a versenyen, de akkor rájöttem, hogy egyáltalán nem fog zavarni. Ha kellőképpen ki vagy purcanva, tök mindegy minden, lerogysz oda, ahol vagy, nem érdekel, hogy frissen mosott-e a hajad. Ebben a  felkészülésben is ugyanúgy megvannak a kis sikerek nap mint nagy, csak egészen másfajták, mint eddig.  Ma fel voltam dobódva, mert 6 percesben futottam 18 kilométert, ami önmagában nem lenne nagy szó, de rajtam volt a plusz 10 kiló súly. Egy barátommal edzettem, a másfél kilométeres levezetésnél ráadtam a zsákot, és megjegyezte, hogy a kocsi így bizony sokkal messzebb van. Ha ezt nem csinálod, nem tudod, milyen. Cserébe ha nincs rajtam a zsák, lehet röpülni.

 


Hogy tanultál meg súllyal futni?

Fokozatosan szoktattam magam hozzá a plusz kilókhoz. Eleinte csak 5 kiló plusszal futottam, és az edzések időtartama is rövidebbek voltak. Kezdetben éreztem kicsit a térdemet, és nehéz volt ellökni magam vádliból, de ez egy jól felépített, hónapok óta tartó edzésfolyamat, hozzá lehetett szokni. Biztos, hogy nehéz lesz a verseny, de elbírom azt a zsákot (mondogatom magamnak mindig).

Mi az, amit a legjobban vársz a sivatagi futásban?

Azt, hogy egyedül legyek magammal. Nagyon különleges lesz, hogy nincs nálam telefon, nincs semmi, csak én és a futás. Napi egyetlen blogbejegyzést írhatunk, de kaphatok majd üzeneteket is. Olyan szituációkkal fogok találkozni, ami nagyon sok szempontból kizökkent a komfortzónámból és nagyon érdekel, hogy miként oldom meg. Azt tudom, hogy egy Spartathlont megoldok. Tök más, hogy eldöntöd ma itthon, hogy mi lesz az az egy garnitúra ruha, amibe ott kint végig fogsz nyomni egy hetet. Minden döntésnek súlya van, mert például nem lehet majd a kísérőkocsiból kérni egy dzsekit sem. Engem ez vonz, hogy ezekkel a helyzetekkel mit fogok kezdeni.


 

Mi az amitől a legjobban tartasz?

Leginkább attól, hogy ne szerezzek olyan sérülést, ami veszélyeztetné a verseny sikeres befejezését. Csak a teljesítés vonz, és nem is vonzhat más, hiszen teljesen más a mezőny és a verseny is, mint az eddigiek, de az egyetlen aggodalmam, hogy ne legyen olyan helyzet, ami miatt nem tudok továbbmenni. Mikor készültem, tartottam az elzártságtól, de most már azt is várom.

Hová lehet még fokozni az őrületet, milyen terveid vannak még?

Sok minden van még a fejemben, de majd jövőre fogom tisztázni, hogy merre tovább. Meglátjuk, hogy ez a verseny hogy sikerül, egyáltalán hogy tetszik, végig érek-e. Az biztos, hogy nagyon bele lehet szeretni ebbe a fajta versenyzésbe. Egy olyan sorozat egyik állomása ez, ami összesen négy hasonló versenyt foglal magába. Az egyik a Góbiban van, a másik a Szaharában, a harmadik pedig az Antarktiszon. Vannak lehetőségek. Ilyen versenyek után egy 24 óra egész más impulzus.