Szöveg: Rakonczai Beáta | 2016.05.31. | Frissítve: 2019.11.09. | |
Nem gondolom, hogy nagy titkot árulok el azzal, hogy bizony a profi atléták is izgulnak, stresszelnek, különösen a verseny előtti pár napban. Nem feltétlenül ugyanazokon a dolgokon mint az amatőr futók, de az izgalom jelen van, ez biztos.
Persze nem csak verseny előtti stresszről lehet szó, hanem a felkészülés is lehet stresszes - sajnos. Leginkább a sérülésveszély a feszültség legfőbb forrása. Természetesen nem ezzel kelünk és fekszünk, de minél feszítettebb a tempó az edzéseken, annál nagyobb az esély egy sérülésre. Ezt pedig minden atléta szeretné elkerülni.
De tételezzük fel, hogy minden szuperül ment, és nem hátráltatta semmi a felkészülést. Azért a verseny közeledtével egyre nagyobb a drukk, még akkor is, ha minden munkát elvégeztünk amit kell - én legalábbis így tapasztaltam. Nekem személy szerint a verseny hetében már csak a versenyen jár az eszem. Eltervezem, hogy mit, hogyan fogok csinálni, hogyan fogom felépíteni a a futásomat, mire fogok figyelni, és mi az amivel tudatosan nem foglalkozom.
Amint megérkezem a verseny helyszínére, a drukk egyre csak fokozódik. Különösen, ha már találkozom a többi futóval, a potenciális és kevésbé potenciális ellenfelekkel. Nem tudom, hogy más futók hogy vannak vele, de én nem igazán szeretek beszélgetni a többiekkel a versenyről részletekbe menően. Ez valahogy az évek során alakult ki így. El is mondom miért.
Az utolsó héten csak elrontani lehet egy versenyfelkészülést, hozzátenni már nem.
Pályám kezdetén belefutottam párszor, hogy az ellenfelem, hát hogy is mondjam ferdített. Talán a taktikázás része volt, de hamis képet akart elültetni bennem önmagáról.
Miért veszélyes dolog ez?
Mert amikor még nincs elegendő tapasztalata egy versenyzőnek, akkor az ilyen beszélgetések befolyásolják az érzéseit, gondolatait. Akarva akaratlanul azt veszi észre, hogy figyel a másikra verseny közben, viszonyít hozzá, hiszen azt mondta milyen erős, milyen jó formában van. Ilyenkor egy tapasztalatlan versenyző nem érti, hogy mégis hogyan lehet mögötte az állítólag jól felkészült versenyző. És elkezdenek cikázni a gondolatok: "Akkor most én elfutom magam?" vagy "Nem megyek vele, hiszen én nem vagyok olyan jó formában mint ő". Felmerül a versenyzőben a gondolat, hogy nem tartja a tempót, mert fél, hogy elfutja a versenyt. Aztán mire a rutintalan futó észbe kap, már akkora előnyre tett szert a másik, amit nem biztos, hogy be lehet hozni.
De nem mindig kell egy másik ember, hogy kételyek merüljenek fel.
Kérdések így is jöhetnek. Vajon jól edzettem? Elég sokat? Elég keményen? Az ilyen belső kérdéseket szerintem csírájában jó elfojtani, mert csak bonyodalmakat okoznak.
Ha megfelelően edzettünk, márpedig ezt azért lehet tudni az edzői visszajelzésekből is, akkor nem szabad az ilyen gondolatoknak teret engedni.
Ha esetleg mégsem volt zökkenőmentes a felkészülés, akkor pedig az utolsó héten már nem lehet behozni a lemaradást. Az utolsó héten csak elrontani lehet egy versenyfelkészülést, hozzátenni már nem.
Olvasással remekül el tudom terelni a figyelmemet a felesleges stresszelésről. A versenyre történő utazás alatt és a verseny helyszínén is olvasok az üresjáratokban, így biztosan nem foglalkozom többet a versennyel, mint amennyit valóban szükséges. Nem jó, ha túlspanolom magam. Vannak akik zenét hallgatnak. Igazából bármit lehet csinálni, a lényeg, hogy lekösse az ember figyelmét.
A verseny előtti bemelegítést is egyedül szerettem csinálni, hogy kizárólag magamra figyeljek. A legfontosabbnak tartom, hogy magunkra koncentráljunk és figyeljünk a saját testünk visszajelzéseire.
Összefoglalva, én a verseny előtti napokban megjelenő drukk érzést teljesen helyénvalónak gondolom, de ha átmegy görcsös stresszelésbe, az biztosan nem lesz pozitív hatással az eredményre. Ha lelkiismeretesen edzettél, akkor valószínűleg úgyis ki tudod hozni magadból a maximumot.
