Szöveg: Máthé Dóra Zsuzsa | 2019.08.10. | Frissítve: 2019.10.03. | |
Sokan azért kezdenek futni, hogy fogyjanak a mozgással, de a nőket egyébként is nagyon foglalkoztatja a testformájuk. Előfordul, hogy könnyen mondjuk rá valakire, aki vékony, vagy általunk túl vékonynak titulált, hogy "biztosan anorexiás". A betegek 98%-át nők és kamasz lányok teszik ki, és egy 2015-ös felmérés szerint nagyjából 3 millió anorexiás beteg él a földön. Vajon hol a határ a tudatos étkezés, a mértéktartás, az önmegtartóztatás és az anorexia között? Az témát Szántó Regina pszichológus, Somogyi-Kovács Anita jogi szakokleveles sportdietetikus segít szakmai szempontból körbejárni, és megszólal egy kamaszkori anorexiát átélő futó, Boda Zsófia, és a profi sportoló Virág-Erdélyi Zsófia is.
Boda Zsófi - "17 évesen már 40 kiló voltam, órákat töltöttem sportolással"
Boda Zsófia életvidám, kiegyensúlyozott, magabiztos nő. Ma. De nem mindig volt ez így, kamaszként kiszolgáltatva érezte magát, a folyamatos elégedetlenség, a felnőtté válás kapujában az egyre nehezedő nyomás addig nőtt, hogy belecsúszott egy csúnya anorexiába. Azt mondja, sosem lehet igazán kigyógyulni ebből a betegségből, de eljutott oda, hogy a futás már nem kényszer, nem a kalóriák lemozgásáról szól, hanem kikapcsolódás és igazi szerelem.
Hogy kezdődött az egész, emlékszel még?
Még a 90-es években kezdődött minden, akkor voltam 16 éves. Sosem voltam nagyon vékony lány, de az átlag emberekhez képest nem voltam testes. 168 centi és 60 kiló voltam akkor. Mint a kamaszok általában, én sem voltam megelégedve magammal, ezért kitaláltuk a barátnőmmel, hogy lefogyunk. Ő abbahagyta, én viszont csináltam. Ettől még nem lettem volna anorexiás, de másodikos gimnazistaként szorongtam a továbbtanulás miatt. A tesóm pici, vékony alkatú volt, és a kamaszkori agybajommal úgy gondoltam, hogy nekem azért van konfliktusom a szüleimmel, mert én nem vagyok vékony. Belekerültem egy negatív spirálba, aztán nem volt megállás.
Elkezdtem nem enni, mozogni, fogyni, majd az egyik nyáron a Balaton parton le kellett vetkőzni. Ott a véletlen összehozott minket családilag egy olyan hölggyel, akinek a lánya anorexiában halt meg, ezért egyből látta a jeleket és figyelmeztette a szüleimet. Ekkor olyan 45 kiló körül lehettem. A szüleim ekkor álltak rá a dologra, kiderültek elég durva dolgok, többek között az is, hogy egy éve nem mensturálok.
Egy makacs és önfejű kamasszal pedig nem egyszerű. Gondolom, a szüleid figyelni kezdték, hogy mikor és mennyit eszel.
Mindig kitaláltam valamit, hogy már ettem, még nem ettem, nem vagyok éhes, fáj a hasam. Főztem magamra, de úgy, hogy vettem egy zellert, amit három étkezésre ettem meg, de akkor is milliméteres falatokra vágva, nagyon akkurátusan fogyasztottam el. Az ételt amit az anyám tett elém, azt nemes egyszerűséggel lehúztam a vécén. Az iskolában mindent kidobtam a kukába, egy fél almát rágcsáltam egész nap.
Részedről az anorexia csak a nem evésről szólt?
Halálba is szekáltam a környezetem. A nagymamám hozott nekem mákos rétest, amit a betegségem előtt imádtam, erre én elkezdtem ordítozni vele, hogy miért nem tudja, hogy ezt én nem eszem, megfogtam a rétest és kidobtam az ablakon a negyedik emeletről. Előttem van a kép, ahogy a nagymamám elkezd sírni és azt mondja, hogy „Zsófika, így meg fogsz halni”. Szinte minden nézeteltérésre az volt a válaszom, hogy „jó van, akkor nem eszem”. Erre mindenki megjuhászkodott, hogy jó-jó, akkor legyen úgy, ahogy szeretnéd. Ha a kedvenc edzőm vasárnap 1 és 3 között tartott aerobik órát, akkor a családi ebéd 4-kor volt, mert Zsófika akkor ért rá.
A sport is kóros mértékben vagy motivációval került képbe?
17 évesen már 40 kiló voltam, órákat töltöttem sportolással. Emlékszem, az egyik éjszaka nagyon éhes voltam, annyira, hogy felébredtem álmomból, mint ahogyan József Attila írja „rágcsálnám a párnám sarkát”. Kimentem a konyhába, megittam két pohár tejet, visszafeküdtem, de nem bírtam elaludni, mert az zakatolt a fejemben, hogy „ezt le kell mozogni”.
Hogyan sikerült kimásznod az anorexiából?
Alapvetően ez egy pszichés probléma, azt gondolom, hogy ebből a betegségből nem lehet úgy meggyógyulni, hogy a beteg nem akarja. A gyógyuláshoz az kellett végül, hogy jött valaki, akibe szerelmes lettem. Amikor a férjemmel összeköltöztünk, ő azt mondta: „ha nem eszel, éhes leszel, majd megeszem a részedet is” – és tényleg megette. Mivel nem tudtam a "nem eszem" stratégiával már senkit sem sakkban tartani, nem volt már a központi téma, valahogy elmúlt. Elterelődött a figyelmem: megismertem a férjemet, gyereket akartam, a szoptatás megint fontos volt számomra, sok minden rendeződött. A lányom születésével sok minden a helyére került.
Azt mondtad, szerinted sosem lehet kigyógyulni teljesen a betegségből. Mit jelent ez az életedben?
Ha valamilyen stresszhelyzet ér, a mai napig az az első, hogy elfelejtek enni. A józan eszem már megvan így 45 évesen, de komolyan azt gondolom, hogy ebből a betegségből nem lehet meggyógyulni. Mintha skizofrén állapotban lennék, az egyik énem tudja, hogy egy marhaság nem enni, de a másik énem állandóan azt mondja, hogy nem szabad enni. Ez a betegség beleül az ember tudatába, nehéz szabadulni tőle.
A sport még ma is nagyon fontos szerepet tölt be az életedben, tudsz önfeledten sportolni vagy benned van, hogy ez valaminek a „lemozgása”?
Szeretek mindent szabályozni az életemben. 17 éves koromban, ha 20 dekával többnek mértem magamon, akkor 2 napig nem ettem semmit. A napi mérlegelés rutinja még most is megvan. A sport még mindig jelen van az életemben, de már nem kényszeres cselekvés, hanem örömforrás számomra. Már nem a sport köré szervezem a napot, hanem a napban találok helyet az edzésnek.
Szántó Regina - pszichológus
Szántó Regina pszichológus, integratív hipnoterapeuta, pszichodráma vezető és hatha jóga oktató gyakran találkozik a betegei között anorexiás esetekkel. A pszichológus nagyon fontosnak tartja, hogy a beteg a gyógyulása során önmaga akarjon meggyógyulni, és megtalálja a sportban az örömforrást. Azt is elárulja, mi a teendő, ha étkezési zavarra gyanakszunk a környezetünkben.
Igaz lehet, hogy minden anorexiás fut, de nem minden vékony futó anorexiás?
Nem lehet kijelenteni, hogy minden anorexiás sportol, de az anorexiások többségénél valószínűsíthető, hogy valamilyen testedzést végeznek, hiszen számukra a cél a minél vékonyabb testalkat elérése. Az anorexiának van egy önsanyargató, önagresszív vetülete, így a betegek hajlamosabbak túledzeni, túlfeszíteni magukat sport terén is.
Volt egy páciensem, aki ha picit is többet evett, azonnal rohant futni vagy edzeni. Az anorexiásoknak nagyon fontos, hogy semmiképpen se legyen látszata annak, hogy esznek, és fontos, hogy ne gyarapodjon a testsúlyuk. Ha néha nem tudnak koplalni, hanem engednek a vágyaiknak és esznek, akkor sokan valóban testedzéssel kompenzálják a bevitt kalóriákat, mert meg kell szabadulni a „feleslegestől”.
Sokan elégedetlenek magukkal, sokan diétáznak, mikortól beszélünk anorexiáról?
Két dolog van, amiből kiderülhet, hogy valaki anorexiás. Az egyik az, hogy a testképe teljesen elrugaszkodott a realitástól. A beteg elégedetlen a testalkatával, pedig már csontsovány, mégis testesnek látja magát, közben pedig annyira erőtlen, hogy megmozdulni is nehezére esik. Egy egészséges ember látja, ha éppen fogyott vagy hízott egy keveset, egy anorexiás azonban tényleg nem veszi észre, hogy már "zörögnek a csontjai", teljesen mást lát a tükörben, mint ami a valóság. A másik dolog pedig az, hogy az anorexiásoknál a tudatos önpuszítítás és önsanyargatás is szerepet játszik a kórkép kialakulásában. A betegekben egy nagyon erős bűntudat alakul ki, és ez a testsúly csökkentésében manifesztálódik.
Csak a test, a minél vékonyabb test iránti vágy okoz kizárólag anorexiát? Vagy mivel pszichés betegség, fontos egyéb tényezők is jelen vannak az önéheztetésben?
Az anorexiás számára a kontroll iránt igény is része a betegségnek. A nőiesség tagadása és elutasítása is egy fontos momentum, nem csoda, hogy éppen a kamaszkor közepén, a legnagyobb testi változások időszakában jelentkezik a legtöbbeknél a probléma. Az is előfordulhat, hogy szexuális bántalmazás történt a pácienssel, és ennek következtében alakul ki a nőiesség elutasítása. Általában olyan családi háttérrel rendelkeznek a betegek, ahol erős a szülői kontroll, és emiatt nagyon fontossá válik számukra, hogy valamit ők tudjanak irányítani az életükben. Ez legvégső esetben a testsúly, evés, mozgás, amibe a szülő már nem tud beleszólni. Ezeken a területeken úgy érzi a beteg, hogy végre ő irányít, és kontrollt tud gyakorolni a teste, a sorsa és akár az élete fölött is. Fontos megemlítenem, hogy az anorexiával diagnosztizált betegek 8-9%-a életét veszti.
Hogyan lehet kigyógyulni az anorexiából?
Nagyon fontos része a gyógyulásnak, hogy a beteg felismerje a kényszeres mozgás és a nem evés káros mivoltát, és ő maga akarjon meggyógyulni. Nem lehet odaállni egy anorexiás elé, és megmondani neki, hogy egyen, mert ezzel ismét úgy érzi, hogy kikerül a kezéből a kontroll. Az anorexiában csak valamiféle finom terelgetés lehetséges. Olyan érvekkel érdemes közelíteni a beteghez, amik addig is jellemezték őt, beillenek a világképébe, de mégis fontos egy kicsit kimozdítani a betegséggel járó gondolatokból. Volt egy páciensem, akit teljesen legyengülve, pszichiátrián kényszer táplálással próbáltak életben tartani. Amikor kiengedték, elkerült egy gimnáziumba ahol pozitív környezetbe került, és feléledt benne a vágy a gyógyulásra, végül elkezdett enni. Sokat tud segíteni a gyógyulási folyamatban, ha a páciens pozitív példákat lát maga körül, és egy támogató közösség tagja lehet. Egy jól működő közösségben megtapasztalja például, hogy a sport nem csak az önsanyargatás eszköze lehet, hanem egy kellemes kikapcsolódás vagy út az egészséges élethez.
A kényszeres futással mi a helyzet az anorexia tükrében?
Azt gondolom, hogy szinte minden kényszer jobb, mint az éheztetés, ami életveszélyes folyamat. A kényszeres futás akár terápiás is tud lenni, de cél, hogy hosszútávon ne csak egy tünetváltás legyen a nem evésről az önsanyargató edzésbe való váltás. A kényszeres edzésben mindig van sikerélmény is, az anorexia ezzel szemben a legrosszabb, annál majdnem minden jobb lehet. Fontos, hogy egy tényleges mély, belső változás is kísérje ezeket a gyógyulási folyamatokat. Idővel aztán eljuthat a beteg oda, hogy a kényszeres edzésből örömforrássá tudja alakítani az edzéseket.
Ha azt gondoljuk egy futótársunkról, hogy érintett, mi a teendő?
Érdemes megpróbálni finoman beszélni a témáról. Nagyon nehéz, mert nagyon érzékeny emberek az étkezési zavarral küzdő betegek, akik nagyon sérültek. Egy példakép, egy edző, akire felnéz a beteg, bizonyára segíthet egy beszélgetéssel. Tehát érdemes megpróbálni beszélgetni azzal az ismerőssel, akin látod a korábban már említett tüneteket, de előfordulhat, hogy a beszélgetés nem úgy sikerül mint ahogyan arra számítottál.
Tünetek, melyek anorexiára utalnak
|
Virág-Erdélyi Zsófia - "Koplalva nem lehet futni"
A profi atléták mind vékonyak, kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy az anorexia őket érinti a leginkább. Természetesen nem mindegy nekik, hogy mit és mennyit esznek. A testük a munkaeszközük, és tudják, hogy nem csak az edzésekre van szükség az eredményességhez. Ha nincs kalóriabevitel, akkor a teljesítmény is elmarad. Virág-Erdélyi Zsófia kétszeres olimpikon mesél arról, hogy mit tapasztal a testsúly-anorexia témában a profik között.
Nem mindegy, mekkora súlyt cipel egy futó, és a profiknak meg végképp. Szerinted gyakran előforduló jelenség az anorexia a profi futók között?
Én nem tapasztaltam, hogy lennének anorexiás futótársaim vagy ismerőseim. Az élsportolók közül mindenki elég vékony, de inkább a tudatos étkezés és a sok edzés miatt. Mivel tudjuk, hogy koplalással nem lehetséges az előírt edzéseket megcsinálni, nem hiszem, hogy bárki éheztetné magát. Ha nem eszel, nem lesz energia, amiből fuss. Azt viszont el tudom képzelni hogy egy amatőr futónál felmerülhet ez a probléma. Mert ha valaki azért kezd el futni, hogy fogyjon, aztán csak a futással egy idő után nem fogy olyan ütemben ahogyan szeretne, az belekerülhet egy ilyen rossz spirálba.
Mi a helyzet veled? Sosincs benned, hogy „ha vékonyabb lennék, talán gyorsabban menne”?
Én folyamatosan törekszem vékonynak maradni, mert sosem találom magam elég szálkásnak a hosszútávhoz, de sosem vonok meg magamtól semmit. Mostanában a táplálkozásról olvasgatok és rakom össze, hogy mi alapján tudnám a legjobb eredményeket kihozni magamból ennek segítségével. Persze ehhez nem árt egy szakember. Azért mégis ott csücsül a kisördög a vállamon, mert mindig hasonlítgatom magam a kenyai atlétához vagy bárki máshoz, és eszembe is jut, hogy más milyen vékony, én meg vaskos és izmos vagyok. Legalábbis én ezt érzem magamról. De éheztetni sose éheztetném magam. Szóval van ez a elégedetlenség érzés folyamatosan, főleg mióta két szülésem volt.
Somogyi-Kovács Anita, jogi szakokleveles sportdietetikus
„Végre tudok ismét szívből nevetni”. Ez a mondat olvasható abban a levélben, melyet egy táplálkozási zavarral küzdő, gyógyulófélben lévő fiatal kliensétől kapott Somogyi-Kovács Anita dietetikus. Az anorexiában szenvedők kezelésében óriási jelentőségű a pszichológus vagy pszichiáter mellett a dietetikus munkája is, és ebben az esetben a szakember és a páciens közti bizalom kiépítése és megléte még a szokásosnál is nagyobb szerepet kap. A beteg, a dietetikus és a lélekgyógyász közös, összehangolt munkája az, amely tartósan pozitív változást hozhat.
Vajon milyen hatással van a szervezetre a nagymértékű, tartós koplalás, milyen hiánybetegségek léphetnek fel?
A szervezet először adaptálódni, azaz túlélni próbál, ezért a koplalás súlyosságától függően elkezdi felemészteni a saját izomfehérjéit, súlyosabb esetben a szerveket alkotó szöveti fehérjéket. Ez már akár visszafordíthatatlan folyamattá is válhat, és halálhoz vezethet. A hiánybetegségre rátérve azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen mindenből hiány alakul ki: vitaminokból, majd az ásványi anyagokból (kalcium, vas, nátrium, kálium), fehérjékből, zsírokból, szénhidrátokból... A betegség rövidtávon kialakuló következményei többek között a szív- és érrendszeri szövődmények, a hosszútávú szövődmény pedig a maradandó csontritkulás lehet.
A futóknál az anorexia következtében felléphet az úgynevezett atlétatriász, azaz a táplálkozási zavar, a menstruáció elmaradása és a teljesítményromlás. Itt az edző szerepe is nagyon fontos, hogy időben felismerje a problémát.
Hogyan tudja segíteni a dietetikus a kliensét, és milyen általános alapelveket követ egy anorexiából kigyógyulni kívánó beteg étrendje?
Fontos leszögezni, hogy ezekben az esetekben a dietetikusnak mindig konzultálnia kell az anorexiás klienset kezelő pszichiáter szakorvossal vagy klinikai szakpszichológussal. A leglényegesebb a munkánkban a konkrét táplálkozási javaslat mellett, hogy elérjük, hogy megbízzon bennünk a beteg. Rajtunk is múlik, hogy megértse: nem „felhizlalni” szeretnénk őt, hanem megtanítani a számára megfelelő, egészséges táplálkozás elsajátítására. Rendkívül fontos, hogy soha ne „verjük át” a pácienst, ne trükközzünk, mert elveszíthetjük a bizalmát, és utána már nem lesz hajlandó együttműködni, sőt, visszaeshet a betegség egy súlyosabb állapotába. Segítenünk kell neki megtanulni, hogy ne féljen az ételtől, hogy ne rettegjen attól, hogy el fog hízni, valamint azt is, hogy hogyan találhatja meg az étkezésben az arany középutat. Hiszen lehet karcsú és egészséges egyszerre! Ehhez pedig az a kulcs, hogy ráérezzen a helyes arányokra mind az táplálkozásban, mint pedig a sportban.
Milyen alapelveket követ a kezelés étkezési oldala?
A szakember semmiképpen sem kezdi el zsírdús ételekkel „tömni” a pácienst, mert ezektől csak rossz lesz a közérzete, fájni fog a hasa és így tovább. Az anorexiás kliensnek javasolt étrendben fontos szerepet kapnak a tápanyagokban dús (akár dúsított) italok, pürék, a könnyen emészthető, kis falatok aránylag magasabb energiatartalommal.
A testösszetétel-mérést követően, valamint ha a sporttevékenysége típusát, idejét, mértékét is megismertük, akkor ki tudjuk számolni az ő jelenlegi állapotához szükséges minimum energiaigényét. Ez alapján kezdünk el dolgozni az egészségi állapotának javításán. Ahogy elkezdi egyre jobban érezni magát, úgy alakul ki fokozatosan a dietetikus és a páciens közötti bizalmi kapcsolat, amelyre alapozva már szépen fel lehet építeni a kliens számára megfelelő étrendet.
