Egyszerűen csak futok Kiss Virág blogja
Írj nekünk

Na, ugye! Izóval is lehet mosakodni

Tulajdonképpen az év elején tele voltam nagy tervekkel. Gondoltam, elmegyek az UB után a Korinthoszra. Az úgyis csak augusztusban lesz, addig kiheverem a csapásokat. Ott majd szépen futok 80-at kísérő nélkül, mert a kísérő nélküli kemény-vídiás futásokat akarom tökélyre fejleszteni.

Aha. Ja.

Hát, nem.

Ahogy teltek a hetek, szépen lefaragtam minden grandiózus tervemet. Se távokra, se versenyekre nem vágytam. csak úgy futni. Tét nélkül hülyéskedni szétnyúzott cipőben és letaposott mackónadrágban.

Aztán Niki barátnőm elkezdett nyúzni, hogy miért nem megyek a szegedi URH által szervezett versenyre. Kicsit szégyelltem is magam, mert többször tervben volt, hogy elmegyek végre egy tisztességes szegedi versenyre, de mindig keresztbe tett valami.

Rendben, legyen. Beneveztem 28 km-re, bár a nevezéskor erős kételyek gyötörtek, hogy képes leszek-e lefutni. Mostanában 10 km is komoly kihívást jelent.

A verseny előtti héten futottam egy kínkeserves 24 km-t, amikor is taknyom-nyálam egybefolyt, és a tempóm gyökketőbe regrediált. Jó lesz ez-röhögtem magamban.

A verseny 30-ára volt meghirdetve, de a nagy szél és eső miatt két héttel későbbre tolódott: Hál'Istennek, ezen a hétvégén aztán odavágott a kánikula rendesen.

Melcsi barátnőm befurikázott Szegedre, és 9 -kor már neki is indultam.

A verseny 7,27 km-es körökből állt, ezekből 2-4-7 kört lehetett teljesíteni a la carte. Aki akart, a hivatalos köreire is ráfuthatott még.

Az útvonal fele erdőben, kissé saras, füves területen - kb 200%-os páratartalomban - vezetett át a Tisza mellett.

 

 

 

Mondanom sem kell, hogy a lehető leghülyébb tempóban kezdtem bele: rohantam mint egy eszelős kezdő. Egyszerűen felcseszett, hogy sorra előznek le az emberek, pedig eredetileg egy laza edzés-futásra jöttem, nem spártai küzdelemben hősi halált halni.

Ennek következményeként kis híján nyakam törtem ezen a szakaszon:

 

 

 

 

Féltávnál frissítő, de nem álltam meg. A rajtszámtartómba betuszkoltam pár Xilovit Sweet-es rágógumitartót. Ez egyébként xilites rágó- csak úgy mondom- de nem ez a nagy erénye, hanem az, hogy pont 30 g-nyi Sponser izócucc elfér benne, amit egy mozdulattal bele tudtam borítani a kubus üvegembe.

Ahogy egyre többet futok, az egyre egyszerűbb megoldásokat szeretem. Normális kulacsom már nincs is. Vagy ha kísérnek, a bringán van. A kubus üveg (0.33-as) kurva jól áll a kézbe és könnyű.

Madarász Laci kérdezte frissítéskor, hogy miért nem viszek egy féllityis ásványvizes palackot, minek töltögetem az enyémbe a vizet.

Mert az nem jó. Nem olyan.

Szóval kicsivel 4 km előtt felcuccoltunk a töltésre, és jött a Kill Bill-köz.

Valahonnan innen:

 

Itt sütőként pörkölt alánk az út, árnyék sehol. Cserébe viszont vissza lehetett gyorsulni az erdei tötyögés után.

Itt akár csukott szemmel is lehetett volna futni a kör elejéig,olyan nyílegyenes volt a szakasz.

Félúton autentikus frissítővel:

 

Első kör kipipálva, jöhet a maradék három. 

A frissítőponton százféle innivaló és ennivaló, de egyelőre maradok a sima víz-kóla kombónál, kicsivel később 2 szem sós paradicsomnál.

Menet közben beszélgetünk az ismerősökkel, én meg kemény küzdelmet folytatok, hogy ne vágódjak el a felázott füves szakaszokon.A második kör után helyreáll a pulzusom, és a meghalás-érzés is megszűnőben. Mondhatni, túljutok a szokásos kínszenvedős szakaszon, ami nálam többnyire 14-15 km. 

A harmadik körre már kifejezetten élvezem az utazást. Bár sehol senki. Megint olyan érzésem van, mintha egyedül futnék a versenyen, pedig már a 14 km-t teljesítők is pályán vannak. Valahol.

A 23. km-nél ismét bebizonyosodott, hogy a hosszú futásokon az a nyerő, aki a problémáit szemrebbenés nélkül tudja orvosolni. Nos, ez esetemben majd 10 percet vett igénybe.

Nem akarok senkit sokkolni a brutális részletekkel, elég legyen annyi, hogy:

1. a legváratlanabb dolgok a legszarabb időpillanatban történnek veled

2. az izó kiváló a mosakodáshoz (is)-ha más nincs nálad

3. a nyakadba akasztott textil(pelenka) sokrétűen felhasználható vészhelyzetben

Az utolsó kört már laza öntudatlanságban futottam le. Berobogtam, érem a nyakba. Aztán elszaladtam a csónakházba kissé szocializálni megtépázott nőiességem.

 

Ahogy jövök visszafelé, a hídnál hallom, hogy a nevemet kiabálják, hogy hol a francban vagyok. Rám várnak, merthogy eredményhirdetés lesz. 

Oké, de ezért miért kell engem várni? (nem raktam össze :P )

Aztán fél perc múlva kiderül, hogy második lettem a távon (mondjuk, lehet, hogy csak 3-an indultunk összesen, nem tudom :D ). Ezért aztán ilyen fejet vágok:

 

Később mint egy újonnan felavatott, az ünnepélyes szertartás alatt megilletődött kisdobos, imígyen:

 

Ijedtemben még az érmet is rossz helyre vettem fel. De azért megmutatom:

 

Gyerekek! Nagyon jó volt ez a verseny: igazi, családias, vendégszerető hangulatban telt, és maximális kiszolgálást kaptunk. A pálya nagyon tetszett, és már nemcsak erősödik, hanem egyenesen ordít bennem a hang, ami azt mondja, hogy imádom ezeket a körözős cuccokat.

Októberben 6 órás futás szintén az URH szervezésében. Menni kéne.