Ha nem én, akkor ki, ha nem most, akkor mikor? | Futásról Nőknek
Egyszerűen csak futok Kiss Virág blogja
Írj nekünk

Ha nem én, akkor ki, ha nem most, akkor mikor?

Példaképek

Hogy lesz 80 méternyi körből vasárnapi futóiskola? Visszatekintve az elmúlt bő 4 évre, ez a kérdés egyre gyakrabban felmerül bennem.

Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt, amikor egy fegyintézetben beszélgettem fiatal elítéltekkel, megkérdeztem tőlük, kit tartanak példaképüknek. Hosszú, nagyon hosszú csend következett, és látható zavarodottság remegett a levegőben. Nehezen értették a kérdést. A többség aztán nem kertelt, és végül padlóra vágta a választ: senki. Szóval sehol egy szülő, egy nagyszülő, egy tanár vagy egy barát. Volt néhány televíziós arc, énekes,akit bátortalanul megemlítettek páran... és itt nagyjából ki is merült a repertoár.

Tanárként mindig is erős indíttatás volt bennem, hogy legyen valami, amiben példát tudok mutatni a diákjaimnak. Legyen ez akár egy inspiráló óra, egy személyes beszélgetés, egy kölcsönadott könyv, bármi.

De kik egy futó példaképei? 

Visszaemlékezve a futós esztendőkre, nagyon markáns személyek, példaképek jutnak eszembe, akik újra és újra inspiráltak a futásaimban. Nem vagyok híve a heroizálásnak, no, de engedtessék meg, hogy azért ott legyenek a képzeletbeli piedesztán páran. Lubics Szilvi és Makai Viki, aztán Maráz Zsuzsi, aki egy régebbi Szőlős Körön pillanatok alatt bemosolyogta magát a szívembe. Kisháziné Erika, aki számomra "Zazi, a metróból", aki én is lehetnék (a következő életemben), ha tudnék végre rendesen futni.

Vannak aztán, akik közvetlen közelről inspiráltak a futásra.

Dorogi Márti egy hosszú hullámhegyekkel és völgyekkel tarkított utat járt be eddig velem, és a személyisége tagadhatatlanul hat rám mind a mai napig. Talán az egyik legkülönösebb élményem volt, amikor én álltam a pálya szélén a körmeimet rágva, hogy jól sikerüljön a hatórás futása. 

In medias res

2014-ben elmentem futni egy maratont a Spar Maratonra. A maraton után félúton bekopogtatott a gondolat, hogy futnék egy kicsivel többet, mondjuk 50 km-t. Kisházi Laci, aki aztán hosszú ideig formálta a futásaimat, felvetette, hogy talán nem erre gondolok. Mire hazaértem, már a BSzM nevezési oldalán találtam magam. 

Ez a jelenet sokszor, nagyon sokszor eszembe jut, amikor egy-egy kedves barátnak, kezdő futónak megemlítem, hogy arra gondoltam, helye lenne egy-egy futóeseményen.

„Ha nem én, akkor ki, ha nem most, akkor mikor?”

Legyél szülő, tanár, bármilyen foglalkozású, életkorú ember, vajon nem az a dolgod, hogy inspiráld a szűkebb és tágabb környezeted? Vajon miért érkezett a futás az életembe, ha nem ezért?

Mert nem tudok másra gondolni.

Soha nem volt szoros kapcsolódásom a sporthoz. Utáltam a mozgást, kínszenevdés volt minden egyes testnevelésóra, és csendben megbújtam a sarokban, amikor a sorversenyekhez senki nem akart a csapatába választani.

Képtelen voltam egy méterről bedobni a kislabdát a felfordított zsámolyba, nem bírtam cikk-cakkban futni, állandóan elestem- nem én voltam a csapatkapitányok kedvence. 

Miért is környékezett meg a futás?

- ez az egyik kedvenc gondolatom, amit Scott Jurek ultrafutótól olvastam, hallottam. Jurek - korábban  a haditengerészként dolgozó- apjának legendás mondata később egész pályafutását és életfilozófiáját meghatározta. 

 

Di mi az én dolgom? 

Szeretnék boldogságban, szorongás mentesen élni, tanulni és dolgozni, és jó lenne minél többet tenni a környezetem egészségéért. Lehetek-e példakép? Bízom benne!

A kérdést, hogy mi dolgunk egymásnak a futással újra és újra ízlelgetnem kell

"Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat".