Freepik | Vessetek a mókusok elé, de számomra a jóga egy edzéstípus, nyújtás, a többire még nem vagyok felkészülve
Én és a jóga: hullámzó a viszonyunk. Amikor totál szét vagyok pörögve és érzem, hogy kell valami nyugi, akkor minden porcikám jógáért kiált. Ha kiegyensúlyozott vagyok, eleget alszom, a normál edzés utáni nyújtások elégnek bizonyulnak, és kellemes intenzitásban telnek a napok, még csak nem is gondolok rá. Pedig muszáj, muszáj csinálni, különben nem tudok végérvényesen leszámolni a sérülésemmel. Ha őszinte akarok lenni, nem vagyok egy jógás lélek, ha a teljes csomagot nézzük. Ha csak a gyakorlatokat, akkor nagyon is!
Munkaügyek miatt most több időt töltök Budán. Ha már így alakult, eszembe jutott, hogy ha valahol, akkor a városban tuti, hogy van egy rakás jógaterem, reggeli és délelőtti órákkal. Így kerestem egy termet, és egy lyukasnak kikiáltott 1,5 órában találtam is magamnak jógaórát. Vissza kéne hozni a jógát az életembe, mert az vitán felüli, hogy a jóga mellett sokkal jobban tűri az izomzatom a kilométerek gyűjtését.
A jógatanárok mind nagyon nyugisak. Ez az általános megfigyelésem. Bármilyen jógatanárral beszélgettem eddig (voltak jó páran), búgó hangon, lassan és kimérten beszéltek. Már attól leesik a pulzusom, ha hallgatom őket. Ez itt most nem szurkálás akar lenni, de komolyan érzem, hogy lassul a beszédem, időt adok a kimondott szavaknak, megáll a pörgettyű a fejemben. Vannak azok az emberek, akiknek az aurájában egyszerűen lelazul az ember. A jógatanárok ilyenek.
Anno elvégeztem több BodyArt edzői képzést, ami nagy részben jóga gyakorlatokra épül. Akkoriban arra a típusú mozgásra volt szükségem, hogy az energiatúltengésben szenvedő lényemet fizikailag és mentálisan elcsendesítsem. Csináltam is 2-3 évig az oktatás, de miután újra el tudtam kezdeni futni, könnyedén leszoktam a lassú mozdulatokról, a statikus kitartásokról, mert a lényem inkább hasonlít egy gyorsvonathoz. Ezért is futok, futnék.
Korábban már voltak próbálkozásaim a jógával, és a gyakorlatok tetszettek és jól is éreztem magam az órák után. Ám amikor kikérdezett az oktató a következő órán, hogy melyik ászana melyik után következik, vagy amikor a meditációban hindu istenek is előkerültek, majd jött az ommm..., úgy éreztem valami olyasmire "kényszerítenek", amit én nem szeretnék csinálni. Én csak nyújtásra vágytam. Szóval a jóga sokszor egy kulturális sokkterápiává lett számomra.
Ezért mondom, hogy nem vagyok egy jógás lélek, de az ülőideg-gyulladásból kivezető út, a rendszeres nyújtáson keresztül is vezet. A munka odaköt az asztalhoz (apropó, hétfőtől álló munkaasztalom lesz, szóval jöhet az írás, de én állni fogok), belefeledkezem, így órákig ülök. Csak akkor mozgok igazán, ha edzés van. Így nyújtás is csak akkor van, ha kijelölök egy időpontot arra a napban. Az irodától 7 perc sétára van egy szuper kis jógaterem. Így csütörtökön Iyengar jóga órán voltam, ahol a legfiatalabb versenyzők közé tartoztam. Ilyen is régen történt...:) .
A 12 főből kb. hatan voltunk harmincX vagy negyvenX évesek, a csapat másik fele pedig 60 év feletti hölgyekből állt. Talán már írtam korábban is, hogy mennyire motiválnak azok a szenior korúak, akik rendszeresen sportolnak. Ők mutatják azt a példát, hogy a kor csak egy szám, és bizony nincs határa a sportos életmódnak. Hétköznapi "nénikről", nőkről van szó, akik időt szánnak a testük karbantartására - a szellemi mellett - , fontos számukra, hogy jól érezzék magukat, és az énidejük egy részét a sportra szánják. Csakúgy mint mi, akiknek a futás adja ugyanezt. Az oktatóra várva egy 73 éves hölggyel beszélgettem, aki mellesleg kényelmes sarokülésben helyezkedett el a jógaszőnyegen. "73 éves vagyok, de ez a szám csak egy statisztikai információ" - mondta. Aztán jöttek az őszhajú hölgyek, mellém, mögém, majd elkezdődött az óra, hajlongtunk, csavartuk magunkat és mindent amit a jógában szokás. Újdonsült edzőtársaim minden zokszó nélkül léptek egyik gyakorlatból a másikba.
Sok jógás ismerősöm emlékeztet, hogy jóga nem csak gyakorlatokból áll, a jóga egy rendszer, egy filozófia, egy életmód. Én ott tartok, hogy az identitásomba egyelőre, és még mindig a jóga mint gyakorlatsor fér bele. Egyszerűen kulturálisan nem tudom befogadni a többi részét. Én nem fogom azt mormolni, hogy OMmmm....! Persze ki tudja mit hoz a jövő. Az viszont tagadhatatlan, hogy így csoportban egészen klassz volt visszatérni ahhoz a ritmushoz és hangulathoz, amit anno a BodyArt is adott. És újra bebizonyosodott, hogy a jóga és a futás mennyire remek párosítás.Egyelőre csütörtökönként ott leszek, mert jó lesz ez nekem egy nyújtós órának (közel van, nincs semmi füstölő meg mantra csak a gyakik, szimpatikus az oktató és a csoport), és mert ki akarok mászni teljesen ebből a vacak sérülésből. A sok ülés és a futás beszűkítik az ízületi mozgástartományokat, és "remekül" berövidítik az izmokat.
Tegnap a kezembe került a 2019-es Szentendre trail érmem. Te jó ég! - gondoltam. Egy éve egy 54 kilométeres terepfutóversenyt simán teljesítettem, most megy 10 km síkon a csúcsteljesítményem. Nincs mese, jógáznom IS kell.
Mindezek mellett és ellenére is mondom: soha nagyobb problémát.
Jó futást!
Gyö
