Mert teljesíthető egy életen át, mert nem nyomasztó. Ha nem ez lenne a legfőbb belső motivációm, akkor már rég szomorkodhatnék, hogy nem versenyzek és jaj de lelassultam, és mennyire keveset tudok most futni. Az ülőideg gyulladásból lassan gyógyulgatva edzem január óta. Az utóbbi hónapokban heti 3x futok, és 4 órában edzőterembe járok. Teljesen felborult a futóéletem, de mindez rengeteg új dolgot hozott az életem sportos részébe. 

Persze nem akarom úgy beállítani, mintha egy hosszas sérülés jó dolog lenne, sokkal inkább azt szeretném láttatni, hogy egy sérülés és egy sérülés utáni időszak egyáltalán nem csak szomorkodásra adhat okot. Sok új dolog került az életembe, mióta fel kellett adnom az évek óta tartó versenyről versenyre járást, a gyakori terepfutásokat. Nem állítom, hogy nem örülnék, ha tudnám ugyanazt a ritmust tolni mint korábban, de most is nagyon szuper ahogyan a sportot sikerül összerakni a mindennapjaimban.

Milyen újdonságot hozott a sérülésem az életembe?

Sokkal többet túrázok

Mivel 2018 második félévében hosszú hónapokra le kellett állnom, mert 2-3 kilométert sem tudtam futni a fájdalomtól, be kellett látnom, hogy itt csak a pihenés segít. Persze jártam orvosnál, gyógytornásznál, nyújtás, masszázs minden volt, kellett a pihentetés. Hogy ne essen vissza teljesen az állóképességem, a hétvégi hosszú futásokat hétvégi hosszú túrákra cseréltem. Végigtúráztam a telet, a tavaszt és szuper élményekben volt részem, hiszen az erdő futva, túrázva, síelve és snowboardozva is ugyanolyan izgalmas. 

Elkezdtem crossfitezni

Mivel a futást nagyon "lájtosan" tudtam csak művelni, kellett valami, ami az edzéseim fő gerincét adják és közel 100%-ban teljesíthetőek számomra is. Így kezdtem el crossfitre járni. Jó pár hónapig ott sem tudtam olyan gyakorlatokat végezni, amik a farizmot és hajlítót terhelték. Ellenben elkezdtem visszaerősödni, nagyon klasszul alakul az erőnlétem. Itt jegyezném meg, hogy azt érzem, hogy egy kihagyás után újra formába lendülni sokkal lassabb folyamat 40 felett, mint mondjuk a 20-as vagy 30-as éveimben. Megint csak nincs semmi tragédia, szimplán egy észrevétel. 

2012 óta mennek a csütörtöki szent futások Cs.Sz.F. - no ezeken a futásokon is igyekszem jelen lenni.

A fiam is elkezdett velem edzeni

A nagyobbik fiamat nem igazán könnyű kirobbantani a számítógép elől, de miután a hétvégéim immár nem a futásról szóltak, így csatlakozott hozzám a vasárnapi túrákra. Időnként azért bele - belefutottunk a távba. Sokat beszélgettünk a túrák során, megmutattam neki a Börzsöny több ösvényét, a Pilist, a Visegrádi-hegységet, részt vettünk több teljesítménytúrán, a Piros 35-ön, a Börzsöny szíve, a Téli Mátra túrán. Korábban míg futottam, eszébe sem jutott, hogy csatlakozzon hozzám. A gyaloglásra igent mondott. 

Újra tudtam örülni az 5 kilométernek, a 10 kilométernek!

Ez az ülőideg gyulladás olyan rohadt sérülés, ami tényleg hosszú időre kiveszi az embert a megszokott ritmusból. Autót vezetni is csak 30 percig tudtam egy huzamban, ha hosszabb ideig ültem autóban, meg kellett állnom nyújtani. A futást is szinte a nulláról kellett felépíteni. Nem keringésileg fáradtam el, hanem amikor elkezdtem futni,  1-2 kilométer után annyira fájt a combhajlítóm és a derekam, hogy nem ment tovább. Olyan volt a lábam, mintha betonba öntötték volna. Merev, kemény, fájdalmas, időnként pedig nem is éreztem teljesen a lábamat, szóval teljesen diszkomfortos volt a futás, nulla élménnyel. Szóval innen kezdtem mindent. Nagyon finoman kellett újra adagolni az edzéseket. Ma ott tartok, hogy Királyrétről fel tudok futni Nagy Hideg-hegyre és vissza, ami 16 km. Újra éreztem az eufóriát a visszatérés időszakában az újra elért 5km, a 10km és a már említett "hosszabb" terepfutás után. Mostanában már kacérkodom a gondolattal, hogy az őszi Ökofutás S távján esetleg elinduljak....

Mi az amivel meg kellett barátkoznom a sérülés óta?

Borzasztóan lelassultam

A lassabb  és kíméletesebb futótempó mellett kevésbé fájt a futás a sérült területen. Máig érzem, hogy ha egy picit gyorsabban futok, nem fáj, de érezhetővé válik a korábban sérült terület. Olyan tempóban futok, amiben korábban még sosem. Kezdetben 8 percesekben, ma már megy a 6:40 és 6:30-as tempó is... Összehasonlításképp 5:28-as átlaggal futottam 2,5 éve a NY Maratont. :) De erre azt mondom, hogy soha nagyobb gondot! Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem tudtam futni, csodás, hogy már megy ez is.

Felugrott jó pár kiló

A heti 50-80 km futás bizony remekül karban tartja a testzsír mennyiségét. Ennek a mozgásnak a hiánya pedig nagyon látványossá válik pár hónap után. Igaz január óta elkezdtem sportolni újra, de még mindig van jó pár kiló amitől meg kell szabadulnom. Mindez a 40 feletti anyagcsere folyamatok "tempójával" kombinálva, mondjuk úgy, küzdelmes, szép kihívás. :)))

Kissé kiszakadtam a futók versenyre járó közösségéből

Szerencsére ezen az online tér segít valamit, de ha nem vagyok ott a "harctéren", bizony nem ugyanolyan a versenyekhez fűződő viszonyom. Kívülálló lettem bizonyos értelemben, ugyanakkor tudom kívülről is nézni a futás világát. Néha tényleg vicces, hogy milyen dolgokon tudunk siránkozni. Sokszor jutott eszembe, a "soha nagyobb problémát" gondolat azóta, hogy kívülről szemlélem magunkat. Szóval igen, elszakadtam kissé a futás világától, ami időnként hiányzik, de közben belekerültem más közösségekbe - ez pedig megint csak jó.

Tehát nagyjából ennyi. A minden rosszban van valami jó nagyon igaz. Örülök, hogy egyáltalán képes vagyok ismét terepen futni, hogy felfedeztem magamnak a crosst, hogy időnként velem tart a fiam. A Futásról Nőknek Magazinhoz pedig nagyon sok jó szerző csatlakozott, ezért pedig nagyon fel vagyok dobva. A sportmentes hónapokban, a sportról írás kárpótolt sok mindenért. Hétvégén ismét jöhet egy hosszabb futúra, mert most már a túrák egyes részeit bátran futom! :)

Hát, így vagyok én mostanság. 

Jó futást!

Gyö