A hegyek színes útjain Janek Noémi blogja
Írj nekünk

50 kilométer a kedvencek körútján

multiNavigátor Pilis Trail - 8 kilátás

Idén már 5. alkalommal indultam a Pilisi Terepfutók Baráti Köre által szervezett Pilis Trail-en, ebből kétszer a félmaraton+ távon és idén harmadszorra a 8-kilátás névre hallgató etapon. Mit is mondhatnék róla? A tavalyi versenyről írt beszámolóm nem véletlenül kapta az "Élménykörút a Pilisben" címet, de azt hiszem a mostani versenyről írtak is nyugodtan viselhetnék ezt. Kicsit elfogult vagyok ezzel a pályával, ugyanis szinte nincs olyan hetem, amikor ne futnám valamely részletét ennek az útvonalnak. A Pilis számomra legkedvesebb helyein halad, úgyhogy tényleg rengeteget futok erre, szinte mondhatnám, hogy már hazajárok útjaira. Nem volt ez másként most sem, annak ellenére, hogy múlt vasárnap kellőképpen megfuttattam magam a Hello Pilis Trail kemény pályáján (Györgyi Gábor videója remek betekintést ad arról a pályáról, érdemes belenézni). Szóval vártam a verseny reggelét és most kivételesen még a hetem is egészen nyugodtan zajlott, így sikerült teljesen kipihennem magam. A pálya hossza tavalyhoz képest leheletnyivel megnőtt (50,1km; 1850m+), úgyhogy a 8-kilátás bár már a harmadik volt, mégis új kihívást tartogatott. 

A héten ugyan kipihentem magam, de a verseny reggele így is nyomasztóan korán indult. Az ablakon kinézve ráadásul hidegnek tűnt az idő, ami alapvetően nem gond nekem, de összeadva a kora reggelt a hideggel már nem tűnt annyira vidám kombinációnak. A korai rajtoknak - ha a 8 óra annak tekinthető - van egy olyan problémája, hogy nehéz eltalálni a megfelelő ruházatot. Reggel hűvös van, napközben melegszik az idő és már kész is a diszkomfort érzete a megizzadás által. Éppen ezért szeretek lazábbra öltözni, mert tudom, hogyha túlmelegszem, akkor annak a teljesítményem látja kárát. Nem volt ez másként most sem, kocsiból kiszállva iszonyúan fáztam, pedig akkor még hosszú nadrág volt rajtam a kabáttal együtt. El sem tudtam képzelni, hogy leveszek magamról bármit, mert még a pohár is reszketett a kezemben, annyira fáztam. Rajtcsomag átvétele szokásosan zökkenőmentes volt, úgyhogy gyorsan újra kint találtam magam a reggel hűvösében. Mivel a rajtig nem volt túl sok idő, így nem kellett azon gondolkozni, hogy mivel kéne eltölteni. Ment a szokásos rutin: kis pohár tea, hosszú gatya letol, térdes gatya és szár fel, zsák a hátra és rajtszám a helyére. Mire mindez lezajlott már 7:50 volt, úgyhogy elmentem a szokásos bemelegítő kocogásra.

Nekem nagyon fontos ez a pár méter, mert ekkor tudom tesztelni a hogylétem. Ebből általában le tudom szűrni, hogy milyen formában vagyok - van-e bármi problémám, kéne-e valamit még csinálni vagy minden rendben van.

Mindent jónak éreztem, úgyhogy fel-le futottam a rajthelyszín melletti kocsibejárón. Aztán találkoztam Németh Beátával, akivel a Piros 85 rajtja óta nem futottunk össze és szokásos rajtbéli témáinkat vitattuk meg. Azt is megtudtam tőle, hogy Oszvald Krisztina (tavalyi Piros 85 második helyezettje, akivel a János-hegyre egyszerre értünk fel) sajnos nem tudta megoldani, hogy eljöjjön, így vele biztosan nem tudok majd versenyezni. Nagyon sajnáltam, mert mindenképpen szerettem volna futni vele rövidebb pályán is.

Amúgy a rajtban mindig jó ismerős arcokat látni és beszélni pár szót, mert lelazítja a rajt közeli percek feszültségét. A rajtban köszöntöttük egymást Vlád Gáborral és Terna Szilvivel is, akikhez szintén több, korábbi közös élmény kapcsolódik már.

Eljött a 8 óra és már el is rajtolt nem túl népes, ám annál inkább lelkes mezőnyünk. Szeretem, hogy ilyen családias ez a verseny, valahogy sajátos hangulatot varázsol neki a szervezés minőségével egyetemben. Szokásos utcák, jól ismert klotildligeti vasútállomással, majd elértük végre az erdő szélét és már meneteltünk is felfele. Itt még látótávolságon belül volt mindhárom férfi versenytárs, akik előttem haladtak. Ezt az első emelkedést általában gyalogolni szoktam, most is így tettem. Közben fotós állt a tető közelében, szóval azért belekocogtam, de alapvetően a nagyobb részét gyalog meneteltem ennek a felfelének. Felértem és már jött is a Jenga felé vezető oda-vissza szakasz. Gyors csippantás és fordulás vissza - hajrázás a mögöttem lévő versenytársakkal, majd laza száguldás egészen hosszan. Ez most tényleg száguldás volt nekem, ugyanis 4 perces alatti időt sikerült hoznom a lefelén. Nem gyakori látvány az órám számlapján a 3-as kezdet, úgyhogy kellőképpen kiélveztem, hisz éreztem a lendületet minden értelemben. Imádom ezt a lefelét futni, bár a pálya ezen részét pont ritkán futom, de tán ezért volt jó kicsit feleleveníteni az érzést. A Kék kör a szántóföld mellett gyorsan eljött, ami hullámzott egészen a Piliscsév határán fekvő első frissítőpontig. Ott két szál ropit elvettem, hogy csipegessek valamit - hosszú idő óta most végre sikerült újra úgy rajtolnom, hogy megettem egy szalámis szendvicset az indulás előtt, úgyhogy nem éreztem annyira üresnek a gyomrom. Csütörtökön futottam ezt a részt egyébként, másztam a Basinát, alapvetően kedvelem is ezt a szakaszt az Eszperantó-forrással együtt. Itt újabb pont volt, ahol kaptam az infót, hogy három percre vannak előttem a fiúk. Volt olyan tervem, hogy igyekszem kapaszkodni a férfi versenytársakra, amennyire csak tudok, szóval örültem ennek az infónak, bár nem sokat tudtam vele kezdeni akkor. Sárga kör felfele az avarosban, ezt szintén futottam csütörtökön, úgyhogy most is sikerült, majd a jobb kanyar és a rövid emelkedés, aminek a  tetején újabb pont várt.

Eljött aztán az igazi hazai pályám: a Piros vízmosását nagyon sokszor mászom, a Kémény-szikla és a Klastrompusztára vezető út meg egyenesen kedvenceim közé tartozik. Ugyan a sziklához idén se mentünk már ki, így rögtön futhattam a lefelét Klastrompuszta főterére. Gyorsan odaértem, se előttem, se mögöttem nem láttam senkit. Aszfalt, kanyar a Kékre és futással tűzdelt gyaloglás következett megint. A Kesztölc feletti rétet annak ellenére is szeretem futni, hogy az ilyen típusú utak nem tatoznak a kedvenceim közé. Viszont ez azért jó mégis, mert lehet gyönyörködni Gerecse domborulataiban és persze a közeledő Kétágú-hegy magaslatában. Itt reméltem amúgy, hogy meglátok végre valakit előttem futni, mert a tempóm jó volt, szóval arra gondoltam, hátha sikerül kicsit közelíteni a férfi versenytársaimhoz. Nos, ez nem következett be, viszont mögöttem felbukkant egy kéklő ruházat és egy hozzá tartozó férfi versenyző. Egészen közel ért hozzám a Zöld emelkedőjén, gyakorlatilag egy kanyarulat volt csupán köztünk. Ezen az emelkedőn gyalogoltam persze, hisz ismerem elég jól, így pontosan tudom honnan érdemes elkezdeni futni. El is jött az a pont és már irányban is voltam a Zöld kereszt jelzésre, ami egy másik kedvenchez, a Sasfészekhez vezet el. Ahhoz képest, hogy emelkedik, ide is gyorsan elértem, megnéztem megvan-e még a "hintám" és fordultam a lejtős ösvényre.

Igazi terepfutó élmény volt itt lemenni, mert a rézsűs ösvény sáros időben kellően csúszóssá válik és még kidőlt fa is akad rajta, úgyhogy bőven van mit élvezni ezen a rövid részen. Vártam már a frissítőt, mert akartam csipegetni megint pár falatot és kólát tölteni. Ide terveztünk privát frissítést is, szóval 1-2 szót azért beszélgettünk, miközben kulináris élvezetekben volt részem: sajtkocka+paradicsom+banán+két szál ropi. Olyan spájzolást csináltam, hogy a segítők megkérdezték, adjanak-e alufóliát hozzá. Mondtam nekik, ááá, megeszegetem én ezt amíg átérek az úton, szóval nem érdemes elcsomagolni. Így is tettem, indultam tovább, kezemben a szerzeményekkel és futottam szépen a Zöld kereszten, majd tovább a jelzetlenen. A ponton egyébként beért a mögöttem lévő férfi versenytárs, de aztán nem indult el utánam, így megint magam maradtam a Pilis-nyereg emelkedőjén. Ennek az elejét gyalogolni szoktam, de a főút utántól egészen jól futhatóvá válik a nyeregig. Eszembe is jutott felfele, hogy anno milyen eszméletlenül hosszúnak tűnt ez a Sárga 70 túra éjszakai sötétjében, mennyit szenvedtem akkoriban, mire felértem a Pilis-nyereghez! Most gyorsan odaértem és máris mentem tovább a soron következő kedvencemhez, a Fekete-kőhöz. Ezt szinte tényleg minden pilisi futásom alkalmával érintem, szóval elég közeli ismerősök vagyunk már útjával. Az ősszel ugyan kicsit összeborzolták a fakitermeléssel és sajnos a törmelék azóta is útakadályként díszeleg az emelkedő egy pontján. A Zöld háromszög ezt követő részén pedig a munkagépek kerekei hagytak mély nyomokat, amire persze számítottam az előzményeket ismerve. Itt is jártam egyébként csütörtökön, szóval sejtettem, hogy a pénteki esőzés megalapozza majd a Zöld kereszt útminőségét és nem is tévedtem, mert szép kis dagonya gyűlt össze a keréknyomos úton. Mivel csütörtökön is futottam rajta és akkor is sáros volt, így nem lepett meg, viszonylag jól  tudtam rajta haladni.

Ezen a szakaszon aztán megpillantottam az előttem futó férfi versenytárs  - Jean-Stephane Ridira -sárga mezét, ami újabb löketet adott annak ellenére, hogy egyébként is jól haladtam. Odaértem a Zöld háromszög aszfaltjára, amit ezt megelőzően célzottan kétszer is futottam, ugyanis azelőtt kizárólag a Pilis-tető felől jöttem rajta lefele. Nem kedvencem az aszfalt, de azért jól esett a dagonya után végre kicsit a szilárd talaj érintése. Itt ismét megláttam az előttem haladó férfi versenytársam egyre közeledő alakját, de a távolság csak nem csökkent köztünk, én meg ennél jobban nem akartam (és tán nem is tudtam volna) rákapcsolni, szóval húztam, ahogy még jól esett. Egyébként a Traxpace adatai szerint ezen a szakaszon az én időm lett a leggyorsabb a teljes mezőnyt nézve, szóval nem volt rossz a tempóm, emelkedő aszfalt ide vagy oda. A felső szakaszon aztán már látszottak a hófoltok, latyakos-olvadó havas útviszonyok közé kerültem, ami nem volt hosszú szakasz, de azért éreztem, hogy nincs bennem idén a havas-rutin. Tavaly volt lehetőségem havas terepen futni, idén gyakorlatilag sajnos nem. Éreztem is ennek hiányát, így nem bántam, hogy onnan már hamar a Pilis-tetőre értem. Újabb pont, kellemes csevej az állapotomról, majd jött a szerpentin lefeléje a szintén közeli ismerősnek tekinthető Pilis-tetőről. Felfele többször futom amúgy a Pilis-tetőt, mert edzésem szempontjából jobbnak tartom, de lefele meg kifejezetten öröm suhanni rajta. Nos, az a könnyedség, amivel ezt lehetne futni ezúttal elmaradni látszott. Kicsit éreztem a vádlim és az energiaszintem is megcsappant valamelyest, ami visszavett a korábbi lendületemből. Ekkor voltam a 33. kilométer körül, úgyhogy nem lepett meg ennek az érzésnek az eljövetele, sőt vártam is, mert annál hamarabb leszek túl rajta, minél egyértelműbben észlelem jeleit. Trézsi-kút, Orosdy Kastély jöttek a sorban, majd a jelzetlen csapás és már ott is találtam magam Pilisszántó szélén. Ezen a helyen mindig arra gondolok - ha éppen nem érzem az erőt a futáshoz - hogy a Piros 85-ön mindig megfutottam, pedig ott sokkal megviseltebb állapotban, több kilométerrel mögöttem (és még előttem) jártam itt. Ez kellően motiváló gondolat szokott lenni, így volt ez most is, szóval futottam az egészet, ráadásul a Sárga keresztet jól ismerem, úgyhogy pontosan tudtam mire számítsak.

Az útvonal ezen része sem volt benne tavaly, mert a Piroson értünk el a Csévi-nyeregbe, szóval a Sárga arra kanyarodó részét régen láttam világosban. Javarészt lefele ment az út, az erőm is kezdett visszatérni, szóval tudtam rendesen haladni. Csévi-nyereg, újabb lejtés, majd eljött az utolsó frissítőpont Pilisszántó másik végén. Itt kaptam az információt, hogy 5 percen belül van a harmadik helyezett férfi versenytárs - válaszul persze mi mást mondhattam volna, minthogy szerintem azt már nem tudom behozni. Az előzőhöz hasonlóan megint ettem paradicsomot, banánt, ropit és almát. Az almára már régóta vágytam, úgyhogy nagyon örültem, hogy volt a választékban a többivel együtt. Kifejezetten sokat csipegettem amúgy most a számomra bőséges választékú asztalról és nagyon jól is estek ezek a falatkák.

Ismét új szakasz, ráadásul számomra teljesen ismeretlen, mert soha nem jártam erre korábban. Nem volt vészes amúgy, jól futható volt főleg az eleje, aztán a kanyar után a Klotild-barlang mellett kezdett az út enyhébb emelkedésbe. Ahhoz képest, hogy nem tudtam mire számítsak, végig meg tudtam futni az egészet a Fehér-hegy aljáig. Néztem az órámon a futott időmet és szerettem volna azt az 5 óra közeli időt tartani, szóval megvolt az okom, hogy rendesen fussam az utolsó durván 5-6 kilométert. Eljött a Fehér-hegy, ami egyébként viszonylag rövid emelkedés, majd egy újabb kedvenc utamhoz érkeztem a fenyők között, amit ugyan nem futottunk hosszan. Utolsó csippantás Gábor ösvényén, majd a szintén terepfutó kánaánként említhető jelzetlen utas lejtés jött Piliscsaba egyik utcájának széléig.  Ezt a részt már nagyon meg akartam tolni, egyrészt mert telt az idő, másrészt a vasúti sínek mellett lévő úton megláttam az előttem futó férfi versenytársat. Na, itt kaptam vérszemet és úgy voltam vele, hogy tegyük oda amolyan istenesen ezt az utolsó durván 1-1,5 kilométert, hajtsuk ki a maradékot magunkból. Az állomás után aztán utol is értem és még rátettem egy picit, hogy tényleg meghúzzam rendesen a végét. Házak, temető, majd a jobbos a célkapuhoz. 5 óra 10 perccel csippantottam végül a célban, első nőként és 10 másodperccel a harmadik helyezett férfi versenytárs előtt.

Baromira elégedett voltam és nem is feltétlen az előzés miatt, hanem, hogy ismét sikerült gyorsra futnom az utolsó szakaszt. Olyan szinten, hogy 13km/h lett az utolsó pont és a cél közötti 3 kilométer hosszúságú etap, ami a teljes mezőnyt nézve szintén a leggyorsabb részidő lett. Elképesztően jó futásnak éltem meg, ráadásul jobb időt sikerült mennem tavalyhoz képest, hiszen a táv akkor 48,1 kilométer hosszúságú volt, most pedig 2 kilométerrel hosszabb, az időm pedig csupán 7 perccel több. Ráadásul akkor március végén futottunk, szikrázó napsütésben, sármentes, tökéletes pályán. 

A különböző szakaszokon futott részidőkkel is maximálisan elégedett vagyok, talán a Pilis-tetőről lefelét lehetett volna kicsit jobban megfutnom, de igazából az sem volt rossz. Jó volt a folyamatos csipegetés, nem éreztem igazán olyat, hogy elfogytam volna, a holtpontnak a szele is éppen hogy csak érintett. Ezek a további versenyeim szempontjából mind lényeges információk, mondhatnám ezekben az aprónak tűnő részletekben bújik meg a lényeg és az erő a folytatáshoz.

A versenyszezonom első időszakát ezzel a versennyel le is zártam, hiszen ez már zsinórban a negyedik volt a sorban 2020-ban. Eddig olyan teljesítményt hoztam, amit az év elején talán remélni se merhettem magamtól az őszi időszakot követően. Végre újra könnyedség társul a lendületes tempó mellé, ami ráadásként gyorsabb is lett tavalyhoz képest. Mind a négy versenyemen futott időmmel elégedett vagyok és olyat hoztam, ami tökéletes alapot ad a továbbiakhoz. 

Gyakorlatilag az április 25-ei Dziki Groń nevű lengyel versenyig nem állok rajthoz, úgyhogy kicsit visszavonultabb edzésmunka vár rám a továbbiakban. Persze lazsálásnak helye nincs, ugyanis április 4-én az évek óta tologatott KeSaPiZ túra 100 kilométeres távján indulok és az UTH óta először futok újra 100 kilométer felett. Nagy izgalommal várom az élményt és persze kész vagyok tovább alapozni a 100 feletti tapasztalataim, hiszen a májusi UTH után most már biztosan vár rám újabb 100 kilométer feletti út, az augusztus végi Ultrajanosik - Legenda nevű célversenyem!

Eredmények: Traxpace

Köszönet a szervezőknek és a segítőknek a remek hangulatért, terülj-terülj asztalkákért!