A hegyek színes útjain Janek Noémi blogja
Írj nekünk

Kitérő a Pilisi szirteken - Pilis Trail Félmaraton

Szösszenet versenyről, edzésről, körülményekről.

Bár eredetileg nem terveztem, mégis a felkészülési időszakom következő etapja a multiNavigátor Pilis Trail lett. Ahogy korábban írtam, ezen a versenyen 2016 óta minden évben indultam és tavaly szintén megfutottam edzésként az 50-es távot. Most is azon indultam volna, ha megrendezik, ennek hiányában viszont maradt a félmaratoni táv. Nem is bántam annyira, mert nagyon kívántam egy rövidebb, de tempós futást, ez a pálya pedig kifejezetten alkalmas eme vágyak kiélésére. A helyezés teljesen mindegy volt, ugyanis tisztában vagyok vele, hogy ezen a távon lényegében bárki jobb lehet nálam, aki ezekre vagy kicsivel hosszabb távokra célzottan trenírozza magát. Az időeredmény és az érzet viszont annál inkább fontos, mert ténylegesen abból látom, hogy mi a helyzet velem. Nos, mondhatom, hogy a helyzet igen jó volt, de erre azért számítottam, mert az elmúlt hetekben éreztem magamban a lendületet. Dúlt is bennem a kíváncsiság, hogy vajon a versenyhelyzet mennyit tud pluszban kihozni belőlem? Szösszenet versenyről, edzésről, körülményekről.

Edzésként február elején megfutottam a pályát és éreztem, hogy egészen könnyedén megy a tempósabb futás. Akkor 2 óra 8 percet mentem, szóval reméltem, hogy a versenyen sikerül majd legalább 2 óra 5 perc körüli idővel beérnem. A rajtban kellemes hangulat, csupa ismerős arc várt - ezért is szeretem nagyon ezt a versenyt, mert sallangmentes családias légkört nyújt évről évre.

A rajt előtt belefértek a kisebb beszélgetések, a laza ráhangolódás, amit a szokásos öltözködési dilemma követett: biztos hosszúba kellene elindulnom? Végül a rajt előtti percekben átvettem a térdes gatyát, de még így is túlöltöztem egyébként, mert bőven elég lett volna egy lazább felső és rövid nadrág. Hmm, úgy tűnik a fagyos Zimowy óta kissé "elkényelmesedtem", mert mostanság hajlamos vagyok a biztonsági túlöltözésre.

A verseny

A versenyre kitűzött célom elég egyértelmű volt: mindent megfussak, amit edzésként is futottam a pályán. Az emelkedők közül végül csak a Jenga felfeléjének közepén, a Basinán és a Fehér-hegyen gyalogoltam, az átkötőket tervezett köztes tempóban, a lejtőket pedig 4.30-4.00 közöttiekben tudtam kifutni. Mivel a pálya minden méterét jól ismerem, így elég könnyű volt átgondolnom az ütemezést. A sokat emlegetett pályaismeret többek között ezt a hatalmas előnyt is magával hozza. Maga a verseny mondhatni eseménytelenül telt, mert szinte végig magamban futottam. Az elején volt némi előzgetés, egy darabon Windisch Gergely taktikáját nézegettem és kíváncsi voltam, vajon melyikünk haladása lesz eredményesebb, azaz gyorsabb? Ő a lejtőket gyorsabb tempóban futotta, viszont az enyhébb emelkedőknél gyaloglásra váltott, míg én nem, így rendre utolértem. Ő megállt a Csévi frissítőponton, én nem, ezért onnantól véget ért az előzgetés. Abszolút érthető volt amúgy ez a "taktika", hisz akadnak olyan emelkedők, amiket nem érdemes futómozgással erőltetni, mert több energiát emészt fel, mint egy erős gyalogló tempó. Mondjuk nekem ezen a pályán kevésbé volt szükségem a fentieken kívül gyaloglásra váltani, így végül én érthettem be gyorsabban a célba.

Az utolsó 6-7 kilométeren kezdtem felérni a rövidebb távosokra, így ott már volt némi közös hajrázás, de alapvetően ekkor is magamban mentem. A Fehér-hegyre felfele aztán utolértem egy 11-es távon lévő férfi versenytársat, aki megjegyezte, hogy ez a felfele pont olyan gyökérzetes meredek, mint a börzsönyi Julianus-kilátó emelkedőjének felső része. Tök vicces volt, mert előtte évekig nem jártam arra, de pont előtte vasárnap igen, így élénk kép volt a fejemben a kilátóhoz vezető útról. A felfelén kapaszkodva váltottunk is pár szót arról a környékről és az előző heti futásom útvonaláról. Felérve a tetőre pedig nem maradt más hátra, csak egy laza tempós lezúdulás a Sárga négyzeten, meg persze az utcán. Klotildliget állomás felé haladva fejembe kúsztak a vonatozás képei. Amikor itt megyünk keresztül, szinte mindig eszembe jutnak az elmúlt Pilis Trail-ek emlékei és azok az érzések, amiket ennél a résznél éreztem az elmúlt versenyek során. Igazából az idei versenyre való nevezésem is egy ilyen vonatúton dőlt el, amikor Piliscsaba állomást elhagyva kanyarogtunk Klotildliget felé. Erre a részre amúgy is mindig jó érzéssel gondolok és ez leginkább ennek a versenynek köszönhető, hiszen a Pilis ezen tájékát ennek köszönhetően ismertem meg.

Végül 1:57:13-as idővel értem be a focipályánál lévő célba, amivel nagyon elégett voltam, mert 11 perccel volt gyorsabb, mint amit edzésként futottam. Beérkezésemkor az első mondataim egyike is az volt, hogy kifejezetten élveztem megfutni ezt a pályát és ami plusz öröm volt, hogy igazából különösebben el sem fáradtam. Ennek azért örültem, mert a tempóm magamhoz képest jó volt, mégis azt éreztem, hogy bőven tudnék tovább futni ugyanígy, adott esetben akár gyorsabb tempóra váltva. Persze még így is azt mondom, hogy ilyen távon igencsak esetleges a győzelem, mert sokban függ attól, van-e olyan a mezőnyben, akinek félmaratoni távon jobb az edzettsége, gyorsabban tud megfutni adott szakaszokat.

Érdekes volt összevetni a mostani időket a 2020-as részidőkkel, amiket akkor az 50-es pálya azonos szakaszain futottam. Azért is érdekelt, mert az eddigi legerősebb futóformám abban az időszakban volt. A Jenga-hoz akkor 22:50 alatt értem fel, most 22:31 volt ugyanez. A Csévi frissítőponthoz pedig 50 perc 44 másodperc kellett akkor, most 50:14 alatt odaértem. Ha azt vesszük, leheletnyivel voltam csak gyorsabb most, mint akkor, pedig ott viszonylag sok volt hátra a távból, míg most nem.

Ebből számomra két dolog következik: 1) talán végre sikerül újra megközelíteni azt a formát, ami az eddigi legjobb volt, tehát tudok arra alapozva tovább építkezni; 2) a hosszabb távokon nem véletlenül vagyok eredményesebb, mint a rövidebb távokon. Az 50-es távon simán hoztam szakaszokon azt az átlagot, amit a félmaratoni távon. Ha azt vesszük, ez az 50-hez nagyon jó, a félmaratonhoz viszont már kevésbé. Nyilván hosszabb távon az a célom, hogy a számomra kedves távokon (50km és felette) képes legyek gyorsabb tempóátlaggal haladni, nem pedig a rövideken gyorsulni. Ettől függetlenül élmény volt ezt a rövidebb suhanást megélni, mert edzésként nem futok ilyen tempóval ilyen távot és ahogy már sokszor írtam: nem is célom ezekre célzottan készülni. Olykor viszont igazi örömfutás egy-egy lendületes pályát kifutni, főleg ha az a pálya olyan útvonalon megy, ami a szívemhez közel áll. A Pilis Trail pályája pedig pont ilyen.

A körülmények

Egészen jó évkezdést sikerült hoznom eddig, remélem a továbbiakban tudom folytatni a haladást. A Zimowy Janosik teljesen más képességeket igényelt, mint a Pilis Trail, mégis azt gondolom, hogy mindkettőn tudtam hozni magamhoz mérten a legjobbat. Most fizikailag kifejezetten jól vagyok egyébként, sokkal pihentebben tudok futni járni, mint ősszel. Annyi változás történt azóta, hogy februártól a három helyett ismét "csak" kétfelé szakadok. Novembertől február elejéig csináltam a főállásom mellett a levelezős képzést és a félállást, de január közepétől egyre inkább éreztem, hogy szétszakadok és ha így folytatom, akkor előbb-utóbb sehol sem fogok tudni érdemben megfelelni. Pedig egyébként a főállásom jól elláttam, a levelezős félévemet nagyon jó átlaggal zártam és a félállásom tevékenységébe is egészen belejöttem, ráadásul a futás sem ment rosszul, hisz ilyen háttérrel nyertem meg a Zimowy Janosik-ot. Mégis azt éreztem, hogy előbb-utóbb ennek nem lesz jó vége és csak idő kérdése, hogy komolyabb baj legyen. Én pedig nem vagyok a saját magam ellensége - sem futásban, sem másban. Így a háromfelé szakadásból visszaálltam a kettőre, ami szintén sakkozást igényel, de nem annyira durván, mint az őszi/téli időszaké. Mindezek ellenére nem volt könnyű meglépni, elvégre a megélhetésem is erősen befolyásolta a félállás "elvesztése", mégis azt gondolom, hogy ez volt most a helyes döntés. Futás példájával élve: kevesebb legyen inkább, de az jó legyen. Elvégremi értelme van a többnek, ha kevesebb élvezet marad benne?

Szóval mondhatni egészen kiegyensúlyozott időszakba léptem át, ami végre a laboreredményeimen is meglátszik. A március eleji laboron ugyanis a vesével összefüggő értékeim javultak a novemberihez képest. A csillag persze nem fog eltűnni bizonyos részről, de minden jónak tekinthető, ami jobb, mint az előtte lévő állapot volt. A vasamat sikerült olyan mértékben visszapótolnom, hogy a mostani a novemberi eredményem közel háromszorosa lett. Nem csoda, hogy novemberben sokszor "hullának" éreztem magam, elvégre annyira alacsony volt a vasam, hogy most a háromszorosára emelkedve ért el az optimális tartomány középértékébe. Már csak a csökkenő tendenciát mutató fehérvérsejtszám okoz némi fejtörést, de remélhetőleg az átmeneti állapot csupán. Minden másom viszont rendben van és ezt érzem is, ugyanis január óta nagyon-nagyon jól megy a futás és élvezem, amiket futok. Sokkal több energiám van, erősebb vagyok, motiváltabb vagyok, összességében mondhatom, hogy jól vagyok, ami az elmúlt időszakok után nagy előrelépés. 

A tanulság a szokásos: van, amikor változtatni kell. A körülmények bizonyos része ugyanis tőlünk függ, a saját döntésünkön múlik merre és hová megyünk tovább. Valószínűleg bírtam volna csinálni a háromfelé szakadást, de hosszútávon megérte volna? Kötve hiszem. Így most mindenre marad energiám, amit egyébként is csinálnom kell. A munkámra és persze a képzésemre, ami prioritást élvez. A februári mozgásnevelés gyakorlatom pedig megerősített abban, hogy a gyógypedagógia alapszak választása és azon belül a szomatopedagógia szakirány az elmúlt évek egyik legjobb döntése volt.

Nagyon sokat köszönhetek a terepfutásnak ebből a szempontból is, hisz olyan testtudattal és izomtudattal (!) vértezett fel, aminek hála élvezettel és könnyedén tudok anatómiai, mozgástani, gyógytornászi ismereteket megérteni és alkalmazás szintjén elsajátítani. És persze fordítva is igaz a képlet, hisz a tanulmányaim "edzéselméleti" szempontból szintén rengeteget adnak. Már nem csak "érzésre" csinálom a dolgokat, hanem próbálok egyre tudatosabban építkezni. Legyen szó izomcsoportok szelektív erősítéséről vagy ízületek mobilizálásáról. 

A következő verseny szintén egy nem tervezett kitérő lesz, ami ezúttal a Budai-hegység ikonikus emelkedőjére vezet majd - ötször egymás után.