A hegyek színes útjain Janek Noémi blogja
Írj nekünk

Hónapértékelő VII.

Július

Terep-gazdag hónapot hozott a július, hiszen az eddigiektől eltérő módon a havi összes futásomból mindösszesen három volt terepen kívül. Ráadásul a Pilis- és Visegrádi-hegység útjai mellett futhattam végre a Börzsönyben és a Magas-Tátrában is tehettem egy rövid látogatást. Július volt az év egyik olyan hónapja, amikorra nem terveztem versenyzést, úgyhogy tényleg átadhattam magam az örömfutásnak. Sok-sok futás különböző útvonalakon, tisztán az élvezet kedvéért - ilyen az, amikor egy terepfutó teljes átéléssel nyaralhat! Mit adott hát július?

Teljesített távolság: 347,4 km

Összes szint: 10254 m

Edzésszám: 17

Elég nehéz összegezni az elmúlt hónapot, mert sok szép élménnyel gazdagodhattam általa. Két tervem volt a nyári szezonra: 1) eddig nem járt utakon fussak a Pilis- és Visegrádi-hegységben; 2) végre mélyítsek a Börzsönnyel való kapcsolatomon. Ez utóbbit sokáig halogattam, mert elfáradtam a téli/tavaszi időszakban és nem éreztem úgy, hogy mentálisan felkészült lennék az új terep adta kihívásokra. Azóta persze már bőven benne vagyok és mindig vágyom a visszatérést a Börzsöny útjaira. A töltődés jegyében terveztem a júliust, amitől új lendületet és energiát kaptam.

Július első hetén már négy futásból hármat sikerült terepen töltenem, így a Kis-Csikóvár, Nagy-Csikóvár eddig nem ismert emelkedőit is megnézhettem végre. Nagyon tetszetős kört sikerült összeállítanom, biztosan fogok még erre edzeni az ősz folyamán. A hónap első szombati futása rendhagyó módon telt, hiszen életemben először futottam együtt valakivel. Alapvetően egyedül szeretek futni, így furcsa volt, hogy más is jön mellettem. Persze a versenyeken olykor jó tud lenni, ha mellém szegődik egy férfi versenytárs, de igazából nem igénylem a társaságot ehhez, sőt néha inkább zavarónak tartom. Szóval kivételt tettem és elmentünk Györgyi Gáborral egy videózós futásra. Jó kis pályát mértünk, klassz mászásokkal vegyítve (főleg a jelzetlen Rám-szakadék fele vezető út tetszett), úgyhogy jó volt és a rövid futós videó is klassz lett, főleg, mert én választhattam hozzá a zenei alapokat. Persze a valóságban azért ritkábban - hűvös időben vagy versenyeken - futok négypercesben azokon a helyeken, ahol most meghúztuk a tempót. Másnap a Spartacus-ösvényre terveztem egy lazát, amit azért szeretek a panoráma mellett, mert mindkét oldalról adódik lehetőség frissítésre. Ez a nyári futásokon egy igencsak fontos szempont nálam. 

Július második hetében kellemesebb időjárás köszöntött be, aminek a futás szempontjából is örültem. A keddi futásom rögtön flow volt a javából, gyakorlatilag a "Céltalan célszerűség" - a terepfutás szabad arca című bejegyzésemet ez ihlette, így nem véletlenül írtam, hogy aznap újra beleszerettem a terepfutásba. Olyannyira a hatása alá kerültem, hogy csütörtökön visszatértem ugyanoda és megint megfutottam ezt a pályát. A Cseresznyés-árok (S+) kedvencemmé vált, sokat futottam itt a hónapban, ezért számomra ez a hónap kedvenc terepe

A kellemes időnek köszönhetően végre tervezhettem egy hosszabb futást, így került sor a szombati 40 kilométeres menetre. Szerettem volna megfutni a Két-bükkfa-nyeregtől induló Zöldet Esztergom felé, úgyhogy kimértem egy klassz pályát ehhez. Esősen indult a reggel, majdnem rövidítettem is a terven, aztán persze a Rezső-kilátó panorámája meggyőzött arról, hogy ne márRemek idő van, menjünk! Milyen jól tettem, hogy tovább mentem!

Elképesztő futás volt, egyértelműen a hónap legjobb futóélménye. Akkor úgy írtam erről az edzésnaplómban, hogy az egész erdő egy vizuális gyönyörforrás volt. Még most is emlékszem az érzésre, ahogy együtt lélegzem az erdővel. Egészen különleges élmény volt. Az Esztergom felé vezető Zöld ugyan kicsit egyhangú, viszont érdekes volt olyan helyen menni a Pilisben, ahol 10 kilométeren keresztül senkivel sem találkoztam és lakott területet se érintettem. Hihetetlen nyugalom és csend áradt az erdőből, igazi felüdülést adott. 

Voltak benne kifejezetten klassz részek - például a Fehér-szikla kilátása kihagyhatatlan volt természetesen - de azért a szélesebb erdészeti út lett jellemzőbb, ahogy haladtam Esztergom felé. Ráadásul vadászleseket is elhagytam menet közben, ami számomra sosem annyira felemelő élmény.

Jó volt Pilismarótra megérkezni, mert ide terveztem egy privát frissítést, ami természetesen főleg a kóla-mogyi párosra épült ezúttal is. Az UTH után többször kaptam meg azt a kérdést, hogy tényleg nem ettem semmit a 15 óra alatt? Ha a futók táplálkozásának értelmében vesszük, akkor tényleg nem. Elég sok cikk születik az ultrások versenytáplálkozásáról, grammokról, kicentizett porokról mint egyedüli üdvözítő megoldásokról - ebben az értelemben én tényleg nem ettem semmit. Eztán se tervezek változtatni a frissítésemen, hiszen a cukrot, sót és egyéb kívánnivalót másképpen is bevihetem.

Kellett is a töltés, mert jött a Szakó-nyereg Zöldje, amit meglepő módon - kisebb részeket leszámítva -  sikerült egész rendesen megfutnom. Itt találkoztam megint lábatlan gyíkkal és persze sok-sok kis galacsinhajtó is járt-kelt az eső után, szóval körültekintően kellett haladnom. Nagyon kedvelem egyébként a galacsinhajtókat, akik közül ennek a színkombinációnak a tulajdonosa tökéletes párosa formailag a legkedveltebb Hoka cipőmnek:

A Szakó-nyereg környékén/után teljesen átszellemültem és beleivódtam a környezetembe. Egészen másképpen láttam a színeket, a csodás bükkfákat, valami elképesztő élmény volt. Hiába készítettem fotókat, egyáltalán nem adják vissza a valóságot. Ráadásul azt sem láttam korábban, hogy a Szakó-nyereg után ilyen látképpel is találkozni lehet:

Régen volt ilyen könnyed, mégis remek tempójú futásom (főleg 40-es távon) szóval eléggé a hatása alá kerültem és teljesen fel is töltött engem. 

Július harmadik hetén megint négynapos terepfutó ünnepet tartottam. Ezen a héten találkoztam erdei állatokkal is jócskán, így vaddisznókkal, macskabaglyokkal és persze szarvasokkal. A Piros jelzés Királykúttól a Sikárosi-rét fele és a K+ jelzés Lajosforrás felé igazi csemege ilyen szempontból a késő délutáni órákban. Ezen a hétvégén jött el a Börzsönnyel való ismerkedésem újabb fejezete, így a már ismert Téli Börzsöny Trail 29 kilométeres pályáját terveztem megfutni. Nagyon élveztem ezt a futást annak ellenére, hogy 32 perccel (!) futottam gyengébbet a téli versenyformámhoz képest (és ebben a frissítéssel eltöltött idő nem szerepel). A hónap legrosszabb élménye talán annak újbóli átélése, hogy a korábbi futásaim tempója csak nyomokban köszön vissza. Ehhez kell a türelmes nyugalom és a hit abban, hogy az ősszel visszatér majd mindaz, amit magam mögött hagytam. 

A hónap utolsó teljes hetének keddjén került sor a "Börzsönyi Barátkozások" további szintjére, rögtön egy 25 kilométeres etappal. Ilyen távhoz már szép szintet és változatos útvonalat lehet kimérni, így éltem is a lehetőséggel.  Elsőnek persze kiváló érzékkel választottam ki a Taxi-nyiladék Pirosát, ami mindennek mondható, csak változatosnak nem. 

Úgy terveztem, hogy először a Börzsöny magaslatait látogatom meg, hiszen ismeretlen terepen először fel kell menni valahova és szétnézni, hogy el tudjam magam helyezni a tájban, nemde? Aztán persze a szintgyűjtés is igazán vonzó szempont, ha már a Börzsönyben jár az ember 800-900-as csúcsok térségében. Így esett a választásom első körben a Nagy-Hideg-hegyre Királyrét felől és a Tax Palóc-Pirosára. Némi tájékozódási probléma azért felmerült, hiszen a Magas-Tax felé a jobbos letérést sikerült elvétenem, így a "dzsungel" közepén találtam magam letört ágak és földtúrások között. Egy közelben lévő széttört tábla nyújtott némi segítséget a tájékozódásban, amin a bányára figyelmeztető szövegezésének köszönhetően kitalálhattam, hogy az Inóci kőbánya közelében lehetek, így pont a Magas-Tax másik oldalán.

Térerő persze semmi, így maradt az egyenes vágta felfele, előbb-utóbb úgyis keresztezek egy jelzést jeligével. Ez természetesen így is volt, a Magas-Taxi turistaházzal szemben érkeztem fel az erdészeti útra és végre a Piroson mehettem tovább a csúcs felé. Érdekes volt megélni, hogy milyen nyugodtságot árasztott az egész környezet, hiszen a csúnya elkeverés ellenére sem idegeskedtem, hanem egyértelmű volt mit kell tennem. Pedig teljesen magamra voltam utalva olyan terepen, amit eddig csak térképen láttam. A hónap cucca pont ezért a Börzsöny térképem, ami nélkül nem sikerült volna megfelelően navigálni magam az első ismeretlen utamon. Ilyen kérdésekben soha nem hagyatkoznék órára, telefonra, sem más kütyüre, csak a jó öreg papírtérképre. Éppen ezért a térkép minden egyes börzsönyi utamon velem van. 

Annyira jó érzés volt felérni, az idő is remek volt, a látképről nem is beszélve.  

Ennek a futásnak voltak még gyönyörű pillanatai, hiszen az útvonal további része is szépségekkel kecsegtetett. Azt hiszem ezen a napon kezdődött el valami a Börzsöny és köztem, ami egy hosszú és csodás barátság kezdetét jelzi előre. A hónap pillanata kapcsolódik éppen ezért ahhoz, amikor sikeresen visszaértem a királyréti kezdőponthoz. Azóta több is történt köztünk, már egy "egyéjszakás kalandon" is túl vagyunk, de ez majd csak augusztusi történet lesz. 

Ezen a héten tettünk egy gyors látogatást a Magas-Tátrába is, amiről hosszan írtam, így már nem megyek bele részletesen. Ráadásul jövő héten újra visszatérek, amit alig várok már, úgyhogy lelkiekben is készülök a gránitmezőre. 

A hónap legfájdalmasabb pillanata viszont talán ehhez a kiruccanáshoz kapcsolódik, mégpedig azért, mert ismét konstatáltam milyen távol állok attól, hogy igazán technikás, külföldi pályán erős lehessek. Ehhez nem elég "kiugrani" egy-két napra, ez életvitel kérdése. Ezzel a tereppel együtt kell tudni mozogni, gyakorlatilag eggyé válni vele. Nagyon nyitott vagyok erre a tapasztalatszerzésre, úgyhogy várom már a jövő szombati versenyt. 

Mindent egybevetve remek hónapot tudhatok magam mögött, hiszen tényleg sikerült a töltődés jegyében megélni a júliust, a terepfutás egy új minőségével. Nem hiányoztak a versenyek, sőt kifejezetten jó volt magamban futni távol a versenyzés mindenfajta gondolatától. Az augusztus persze már kicsit visszaráz, de még mindig a töltődés lesz a hangsúlyos elem az őszi szezon megkezdése előtt. 

A július azt a felismerést is erősítette bennem, hogy nagy utazások nélkül is nyaralhat a terepfutó. Az, hogy heti négyszer kijutottam az erdőbe futni, már önmagában "nyaralás", mert az év többi időszakában csak hétvégente van lehetőségem erre. Persze erről az is eszembe jutott, hogy az erdőben kirándulók még ennyiszer se járnak ki, nekik az az egy-egy kiruccanás lehet a nyaralásuk része. Ezzel a logikával terepfutóként abban a kiváltságos helyzetben lehetek, hogy egész évben "nyaralhatok", hisz nekem az erdő minden évszakban az "otthonom". Azt hiszem ez az egyik leggyönyörűbb dolog ebben a sportban.