Újlipótifutómami Szász Eszter blogja
Írj nekünk

Utazás a lelkembe – Optivita 6 órás futás

Sírnom kell. De akkor meg nem kapok levegőt. De akkor is sírnom kell. 4 órája futottam ekkor, már nem nagyon gondoltam semmire, csak arra, hogy kólát vagy vizet igyak. Magvas gondolatok, na. De idáig is el kellett jutnom, és az volt a legnehezebb.

 

A nevezés és ami mögötte van

Amikor beneveztem az Optivita 6 órás betétszámára (a “sprinttávra”, mert ez egy 24 órás ultrafutó bajnokság, 6 és 12 órás betétszámokkal), akkor igazából bele sem gondoltam, megint mire vállalkoztam. Abban biztos voltam, hogy “kilométerileg” rendben vagyok, de a feladott Tisza tavi kis mókám óta a fejemben elég nagy káosz uralkodott. Ráadásul egy ez körözős verseny, amivel még mindig nem tudom, hogy barátok vagyunk-e, én valahogy jobban szeretek a-ból b-be eljutni. Tavaly a 40. szülinapomon elindultam a Suhanj! éjszakai 6 órás futásán, és bár végigtoltam, de semmilyen komoly nyomot nem hagyott bennem, ráadásul elképesztően rossz eredménnyel zártam.

Egy kis buli a futás előtt

Szeptember 8. péntek. Van egy koncertjegyem. Paul Kalkbrenner. Nem fogom kihagyni. De mi lesz a másnapi versennyel? Mindegy majd nem iszom. 10-ig tart, utána gyorsan hazamegyek és lefekszem. Nem hagyom hogy mindenről lemondjak a futás miatt. Amúgy sem aludnék többet aznap éjszaka. A koncertre kerékpárral mentem. Na jó, egy meggyes sört megittam. Persze volt egy lájv, amire edzőbá rögtön azzal reagált, hogy “holnap verseny baszki!” Eszterke megszeppen, lájv kitöröl, csendben bulizik tovább. Tényleg hazaértem időben, lefeküdtem, aludni nem tudtam persze. Reggel korán keltem, szerencsére nem kellett kapkodnom, minden elő volt készítve, reggeli, kávé, majd 8-kor Dórival elindultunk. Velencén kicsit eltévedtünk, de aztán szerencsésen megérkeztünk. Megtaláltuk Hankáékat, lepakoltuk hozzájuk a frissítőnket, átöltöztem, felvettem a rajtszámom. Egyszer csak Beneskét láttam, amint szalad felém. megölelgettük egymást. Aztán már tényleg csak egy kis időnk volt, és be kellett állni a rajtba. Talán fel sem fogtam, hogy hat órán keresztül futnom kell. Elsírtam magam, Beával megölelgettük egymást, majd elindultunk.

 

Egy kör egy kilométer

Nagyon perverz dolog 6 órát egy 1 kilométeres körön futni. Na jó, egy kilométer meg még 52 méter. Akkor is perverz. Egy előnye van, tudod, hogy hol vannak a szurkolók és állandóan összefutsz a sorstársakkal. Ennek persze vannak hátrányai is, mert látják azt  is, amikor épp ki vagyok borulva, és küzdök. Valaki árulja el, hogy lehet egy ilyen versenyt végig mosolyogva lefutni? Hanka vállalta, hogy a férje mellett, aki 24 órát futott  engem is frissít, illetve biztat. De ott voltak Beneske frissítői is, akik egy pohár kólával az életemet mentették meg.

Terv nélkül is lehet?

Igazából semmi tervem nincs. A rajt után megkérdem Beát, hogy ő mikor frissít, mondja, h egy óra után, akkor is csak vízzel, aztán kezd el enni. Rendesen reggelizett, nem éhes. Gyorsan végiggondolom, nekem mi a rendes reggeli. Kávé ugye, meg valami fitnessz!!!:D lekváros cucc, meg egy banán. Végül is magamhoz képest elég jó. Na jó, akkor én is egy óra múlva frissítek. Egy óra elteltével kiborulok, hogy mit fogok csinálni még itt öt órát, de aztán elhallgattatom magamban a hülye hangokat. Végül is szeretek futni. Vécére kell mennem. Bemegyek. Tudom, hogy ez félig alibi. Belenézek a tükörbe, és elmagyarázom magamnak, hogy én most futni jöttem, és ki kell tűznöm egy célt, na jó legyen 50 km, amit mindenképpen le kell futnom. Úgyhogy kimegyek a körre megint. De semmi sem jó. Cipőt cserélek (utálom a Hokát, pedig addig imádtam), lecserélem a pólót ujjatlanra, és indulok. Eltelik két óra és 21 km. Félmaraton. Haha. Eszem egy falat vajaskenyeret. Megfájdul a gyomrom. Elkezdek panaszkodni Hankának, aki nem hagyja, hogy cirkuszoljak, közli, hogy egyek, igyak, és menjek. Megyek. Futok. Bekapcsolom a zenét. Kikapcsolom a zenét. Cseng a telefonom. A főnököm. Úgyhogy pár körön munkaügyben értekezem, majd a kolléganőmmel lelkizem. Dóri elfut mellettem, nagyon nevet. Én is nevetek kínomban. Közben telnek a körök, a percek, és rájövök, hogy nem is olyan vészes. Viszont elkezdek számolgatni, hogy most már ha elhatároztam, hogy nem adom fel, akkor igyekeznem kell, hogy meglegyen az 50 kilométer. Ölni tudnék egy pohár kóláért. Bea mellé érek, és mondja, hogy nyugodtan kérjek a frissítőiktől. Kérek, sőt viszek hozzá citromot. Egy gourmet futás közben is az, ugye. 

A pálya nagyobb része térköves, és van egy kis rész ami murvás. De utálom. Közben nagyon meleg lesz, Hanka rámparancsolja a sapkát, felveszem, pedig nem is áll jól. Néha bevizezem, az jó. Mégis bekapcsolom a zenét. Jól esik. Elkezdenek feltörni a gondolatok. Igazából ezért jöttem. Most örülnöm kéne, de nem tudok, mert nem találok megoldást, amitől dühös leszek. De legalább elfoglalom magam. Közben túllépek a maratoni távon. Lázas fejszámolás, most már tuti meglesz az 50 kilométer. És már alibizni sincs kedvem. Futok. Sírok. Üvöltök magamban és magammal. Mosolygok. 5 és fél órája körözök.

 

Mindjárt vége

5 perccel a vége előtt még megpróbálok minél többet futni, 51 km., és még mindig futok. Aztán meghallom a sziréna hangját. Vége. Na hol lett a vége? A murvás részen, hehe. Lerogyok a földre, és arra még van erőm, hogy egy kis füves részre vánszorogja. És kitör belőlem a zokogás. Furcsa, mert futottam ennél sokkal többet, egyben is, lefutottam párban az Ultrabalatont, és mégis most érintett meg igazán. Meg kell várni, míg jön valaki, hogy a tört kört lemérje. Közben elhaladnak mellettem a 12 és 24 órát futók, gratulálnak, én bőgök, valaki megjegyzi, hogy látta, hogy mekkorát küzdöttem magammal.

A mérés után elvánszorgok Hankáig, közben Bea nyakába borulok, tuti, hogy nem vagyok normális, gondolom. Aztán Hanka nyakába is borulok. Aztán zuhany, kis evés, nagy beszélgetés, és Dórival visszaindulunk Budapestre.

Még emésztem.