Mindent a futásról nőknek Németh Györgyi blogja
Írj nekünk

Bükki Fun Run - most én nyertem

3 éve remekül ment, tavaly elbuktam, idén sikerült!

Tavaly csúnya kis vádli fájdalom szakította meg a Bükki Kilátások Fun Runján, az utamat. Életem első feladott futóversenye itt esett meg velem, így nem volt kérdés, hogy idén jönnöm kell a szépítésért. A 35 kilométeres 1500 m szintemelkedéssel megspékelt pálya nem egyszerű még a legideálsabb időben sem, mit mondjak, erősen tél volt a Bükkben most hétvégén a verseny időpontjában, de sikerült.

Idén harmadszor jöttem el Felsőtárkányba, mert a pálya mellett az is vonz ezen a versenyen, hogy magunk közt szólva, nincs elk..ulva a rendezvény. Családias, de kellően erős mezőnyt vonultat fel (mintha nekem ez bármit is adna a teljesítményemhez :P, örülök, ha becsülettel végigmegyek), fini a kaja, szép a környezet, remek a jelölés a pályán, segítőkész és barátságos a staff, és bár utazni kell érte, könnyedén el lehet jutni a verseny helyszínére. Persze az sem utolsó szempont, hogy érezhetően nem arról szól a verseny, hogy csúnyán levennék az embert, sőt! Ez egy olyan verseny, ahol érezhetően a szervezők szíve-lelkbe benne van a rendezésben.

Írtam róla legutóbb, hogy erős visszakapaszkodásban vagyok, azaz a minimalizált edzésmennyiségből igyekszem visszatornázni magam oda, ahol 2016-ban voltam. Nem lesz egyszerű - de akár tévét is nézhetnék, szóval inkább legyen ez "a" projekt.

 
Havasi Norbert
|
A háttérben érkezem, előttem Ursika - Őrkőház

Most sokkal körültekintőbben hangolódtam a versenyre, nem csak beestem, mint ahogyan oly sokszor teszem. Borzasztóan szörnyűséges izomzatom van a futáshoz, túúúúl sok, nagyon hajlamos a rövidülésre. Edző vagyok, tudom: nyújtás, hengerezés, masszázs, gyógytorna, mobilizáció stb.... . Most sokkal tudatosabban figyelek ezekre a regenerációs módszerekre. Korábban hanyagoltam a masszázst, tudtam hogy kéne, de nem jutottam el oda, hogy megszervezzem, illetve csak ritkán. Most kéthetente masszíroztatok. A verseny előtti napokban is, és most a verseny után két nappal, már túl is vagyok a regenerációs masszázson. Ez az apró odafigyelés sokat tett hozzá, hogy ne macskásodjanak el (nagyon) az izmaim futás közben. Már amennyire ezt a Bükki Fun Run-t részemről futásnak lehet nevezni. Volt benne futás is bőven, de mászás és síelés is.

A szervezők jelezték, hogy igen nagy hó lesz a hegyen, és aki tud hozzon botot, de a futócipőre húzható szöges láncra is szükség lehet, mert sok helyen lesz lefagyás. A rajtban még hezitáltam, hogy vajon vigyem-e a botokat, de végül úgy voltam vele, hogy viszem, majd ha nem kell, ott hagyom az első frissítő állomáson. Áldom az eszem, hogy vittem, mert az egész pálya olyan volt, mintha hungarocell golyókkal szórták volna fel. A hó csúszkált a lábam alatt, én pedig még jobban csetlettem-botlottam volna, ha nincs támaszom. Be kell lássam, ilyen nagy hóhoz nem vagyok hozzászokva, bénán futottam benne, éppen ezért egy szint után gyaloglásra váltottam, mert a futásnak sok értelme nem volt. 

Egy darabig feszített, hogy nem haladok a hóban, aztán rendeztem a gondolataimat és úgy voltam vele, ez is egy edzés, egy új tapasztalat.

Bevallom az agyamra ment, hogy nem haladok. A Bükki első 12 kilométere jóformán csak felfelé visz. Egy kis ösvényen haladt a teljes mezőny, és hála az előttem elhaladó sok-sok futónak, nekem csak a nyomokat kellett követnem, így eltévedésre esélyem sem volt. Viszont nagyjából a sírógörcs kerülgetett, mikor 15,3 kilométernél az órámra nézve majdnem 3 óránál jártam. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy 6-7 órát tököljek az erdőben. Idegesített, hogy nem haladok, hogy béna vagyok. Aztán megráztam magam, közben ezt a hülye hozzáállást is sikerült kirázni magamból, és megállapítottam, hogy ez is a természet egy arca, amiben momentán így boldogulok. Önmagában amúgy valami csoda volt az erdő, bár leginkább a lábam elé néztem csk. Utólag meg is állapítottam, hogy vihettem volna napszemüveget, mert a hó szinte vakított, pedig nem is volt napsütés. Útközben megtanultam talpsíelni, ez mondjuk poén volt. :) A kulacsom szipókája természetesen befagyott. Igen, tehettem volna vmilyen termoszba a lötyimet, be is tekerhettem volna a flakonomat valamibe, ami nem engedi, hogy jégkásává fagyjon az izóm - de nincs már kapacitásom minden biszbasszal foglalkozni.  Végül maradt az a taktikám futásilag, hogy lejtőn, síkon és enyhe emelkedőn kocorászok, emelkedőn pedig tempósan gyalogolok. Bejött!

Oravecz Ursikával együtt rajtoltunk el a versenyen. Egy darabig kerülgettük egymást, végül az utolsó ponton ismét összejöttünk, és a végső nagy kaptatót együtt toltuk, majd így futottunk be a célba. Nekem jól jött Ursi jelenléte nagyon, mert már fájdogált a hajlítóm, jó volt lekötni az agyamat a vele való beszélgetéssel. Természetesen útközben elhagytam az itineremet, és a célban a dugókámat sem találtam. Végül úgy rohant ki egy srác a rajtközpontból, hogy ő talált egy dugókát, ami akkor biztosan az enyém lehet. Nem sokkal 6 óra után így beérkeztem - az órám szerint 5 óra 57 percre, de a dugókázás után 6 óra 5 perc körül ( lusta vagyok elkattintani a befutó listára újra).

Még visszakapaszkodóban vagyok, igazán nem top formában, télről hozott plusz kilókkal, de megcsináltam a Bükkit. 13. lettem a 22 befutó csajszi közül. Én azt gondoltam, hogy én leszek a sereghajtó, de úgy tűnik, hogy másokat is meglepett a nagy hó. Zárójelben jegyzem meg, hogy egyre kevesebb 75-ös vagy attól idősebb női indulót látok a rajtlistákon vagy legalábbis a Bükkin nem voltunk sokan öreglányok.

Azt még nem említettem, hogy Felsőtárkányba, a Futásról Nőknek Magazinba jógás témában író Ursival és a remek maratoni futónővel Staicu Simonával utaztunk. Nagyon jót beszélgettünk, csajos dolgokról - egy pillanatra sem állt be a szánk. Szegény Simcsi, aki szintén a 35 kilin indult, várt ránk majdnem 2 órát a futam végén. :) Ha esetleg nem ismered őt, akkor annyit tudni kell róla, hogy az egyik legsikeresebb magyar színekben induló maratoni futónő, Athénban volt kint az olimpián, és a Jungfrau hegyi maratonon és még millió helyen nyert versenyeket, többször nyert Spar maratont is. Nagyon szimpatikus a hozzáállásában az, hogy bár nem olyan régen abbahagyta a profi futást, magát a futást nem szeretné elhagyni, és amatőr örömversenyzőként szeretné folytatni a sportolást. Még sosem volt itt a Bükkin, a verseny előtt pár nappal vette meg élete első Salomon terepcipőjét. Poén, mert ebben a műfajban, mármint ekkora hóban neki sem volt tapasztalata, és azon kívül hogy 47 évesen még mindig remekül fut, nem sok köze volt ehhez a típusú terepfutáshoz. Végül második lett Tiricz Irén mögött. Szerencsére hozott magával könyvet, így olvasással töltötte az időt, míg mi Ursival befutottunk. :)

A lelkemnek borzasztó sokat adott ez a verseny. Úgy érzem, hogy jó úton vagyok a Szentendre-trail irányába. Csak az idő-idő-idő, ez az egyetlen kihívás az életemben, az edzést megfutni? - ez a legkönnyebb része a mindennapjaimnak.

Elvileg jön a tavasz. Azt gondolom, hogy nincs okunk a panaszra, mert nem igazán volt nagy telünk. Én most még nem jutottam el oda hogy elegem legyen, mint mondjuk tavaly, amikor már szabályosan rosszul voltam attól, ha ki kellett mennem futni a hetekig nem szűnő mínuszokban. Na jó, jöhet a tavasz, mert beszereztem pár nagyon jó kis futófelsőt, és már alig várom, hogy kipróbálhassam.

Következő kihívás a Mátrabérc túra lesz, majd rá következő hétvégén a Muzsla-trail, az már futás lesz. Aztán pedig jöhet a Szentendre-trail. Első félévre nem igazán tervezek aszfaltos versenyt. Nincs is még értelme, mert a tempóm az siralmas egyelőre. 

Azért írhatsz ám, hogy te hogyan állsz a versenyfelkészüléseddel, már ha készülsz versenyre.

 

Jó futást!

 

Györgyi