A futás boldogság

A futás boldogság

2016. március 2-án született meg a harmadik gyermekem, Léna. Három hónappal később, június 4-én pedig felfutottam a Kékesre.

2014 óta futok, inkább futogatok. Én is úgy kezdtem, mint a többség: mackónadrágban, bele-bele sétálva. Aztán egyre jobban rabja, mondhatni megszállottja lettem a futásnak -  mint szinte mindenki, aki fut. A családom (két óvodás gyermek + egy férj) és egy teljes munkaidős állás mellett sosem volt könnyű az őrületemnek hódolni. Hogy mindenkire jusson időm, gyakran 5-kor már a cipőfűzőmet kötöttem futásra készen, hogy később, miután elvittem a fiúkat az oviba, sóvárgó arccal bámuljak ki az iroda ablakán, és megállapítsam: milyen szerencsés az, aki napfényben futhat -  tipikus anyuka probléma. 

Kérdezik, hogy kinek szeretnék ezzel a sok futással bizonyítani. Bizonyítani? Senkinek. Csak boldog szeretnék lenni.

Aztán jött a harmadik terhesség. Láttam magam nagy pocakkal, futóruhában, fitten, mosolyogva. A valóságban viszont úgy ellustultam, hogy egy métert nem futottam a 9 hónap alatt. Gondolhatjátok, hogy szülés után már milyen erősen jelentkeztek az elvonási tünetek. 2015-ben 3 hónapra lesérültem egy csonthártyagyulladás miatt. Vagyis

Közös sport a gyermekeimmel.

magam miatt, mert túl nagy terhelésnek tettem ki a testem - kezdők betegsége. Ezért tudtam, hogy szülés után óvatosan kell újrakezdenem, ha nem akarok megint parkolópályára kerülni. Nem volt tapasztalatom a szülés utáni visszatérésben, mert a fiaim már három és négy évesek voltak, mikor elkezdtem futni. Úgyhogy eldöntöttem: úgy futok, és addig, amíg jól esik. Léna még nem volt négy hetes, mikor újra futócipőt húztam. Babakocsival futottunk. Sikerült egyben lefutnom 3,81 km-t 37 perc alatt. Az időm rettenet gyatra volt, de én akkor is rocksztárnak éreztem magam :) . Innentől kezdve pedig megállíthatatlanok voltunk Lénával. Hiszen minek sétáljak a babakocsival, mikor futhatok is, nem? Április végén már 1 óra 7 perc alatt futottam 10 km-t.  

Néha könnyebb lenne nekem is sétálgatni, vagy inkább az ágyikójába lerakni a gyereket és pihenni, míg alszik. De tudom: a futás nekem boldogság.

Aztán ott volt az a fránya nevezés a Kékes Csúcsfutásra. 2015-ben, a terhesség alatti szünet miatt le kellett mondanom az összes már befizetett versenynevezésemet. Ám a pénz nem veszett el, csak átalakult: más versenyeken felhasználhattam. Még szülés előtt neveztem a Kékesre. Úgy gondoltam, hogy három hónappal szülés után már simán felfutok az ország legmagasabb pontjára. Biztos a hormonok elvették az eszemet :) Léna két hónapos korában futópadon szimuláltam a Csúcsfutás (11,6 km)

Úton a Kékesre

meredekségét. Kíváncsi voltam, hogy le tudom-e futni. Nem ment. 4 km után hazamentem palacsintát enni. Egy héttel később még egyszer megpróbáltam, és sikerült. Ekkor már tudtam, hogy menni fog. És tényleg sikerült!!! Nem simán, mert bele-belesétáltam, de 1 óra 38 perc után ott voltam én is a csúcskőnél fotózkodni. A versenyre az öcsém kísért el, aki nagyon szuper társaságnak bizonyult, de legközelebb inkább benyomok valami zenét, mert sokkal fárasztóbb társaságban végigdumálni az egészet, mint egyedül, zenével tolni a kilométereket. Nemrég az egyik ismerősöm azt mondta, milyen könnyű nekem, hisz futóbabakocsim van. Ám attól, hogy valakinek futóbabakocsija van, az még nem tud futni magától. Vannak szerencsére olyanok is, akiknek inspiráció látni azt, hogy gyerekek, és szoptatás mellett is lehet ezt csinálni. Néha könnyebb lenne nekem is sétálgatni, vagy inkább az ágyikójában lerakni aludni a gyereket, és pihenni, amíg alszik. De tudom: a futás nekem boldogság.

Kérdezik, hogy kinek szeretnék ezzel a sok futással bizonyítani. Bizonyítani? Senkinek. Csak boldog szeretnék lenni. És ami a fránya nevezéseket illeti -  egy gondatlan pillanatban beneveztem az októberi SPAR Maratonra. Uppsz.... !

BSI futónagykövet találkozó - Velence 2014

Blog

Mindig csak a futás! Nincs is más témád!    Végre, és végre, egy hely, ahol ez most abszolút plusz pontot ért! A hétvégén megrendezett BSI (Budapest Sportiroda) futónagykövet találkozón egyetlen dologról beszélgettünk reggeltől éjszakába menően, ez pedig nem volt más, mint: A FUTÁS!  Az országot lefedő futóhálózat helyi képviselői találkoztak Velencén január 18-19-én, hogy megvitassák milyen a futóélet azon a településen ahol ők élnek, megismerjék egymást és tapasztalatokat cseréljenek