Minneapolisig jutott a Szív Bajnokainak híre

Minneapolisig jutott a Szív Bajnokainak híre

Talán te is láttad már a Szív Bajnokait, anyukákat apukákat és kis szívbeteg gyermekeiket kézenfogva egy- egy futóverseny rajtjában. Beck Mónika volt az, aki életrehívta ezt a közösséget. Moni pacemakerrel él, és neki is időbe telt, míg megtanulta, hogyan élhet teljes életet a betegsége mellett. A Medtronic Global Heroes  - Medtronic Világraszóló Hősök programban évről évre olyan krónikus betegséggel élő amatőr sportolókat hívnak meg Minneapolisba a Twin Cities in Motion futóversenyre, akik személyes életükkel, a helyi közösségben végzett munkájukkal példát mutatnak a világban, a hozzájuk hasonló problémákkal küzdők számára. Monikát az a megtiszteltetés érte, hogy idén beválasztották a nemzetközi hősök körébe.

Mondd el nekünk, hogy pontosan miről szól ez program ahová meghívást kaptál?

A Medtronic Global Heroes programba olyan betegeket hívnak meg a világ minden tájáról, akik orvostechnikai eszközökkel (pacemaker, inzulinpumpa) élnek, sportolnak. A cég, akinek a pacemakerét az én testembe is beültették, az orvoslásban használt más eszközök gyártásával is foglalkozik, így a szívrimusszabályozó-készülék mellett, az inzulinbetegek segítése a másik fő területük. E program keretében kaptam a meghívást a Twin Cities in Motion futóversenyre. Természetesen ez számomra nem verseny, sokkal inkább egy élményfutás lesz.

Szívbetegként sportolni kezdtél. Hogyan találtad meg a futást?

Meg kellett tanulnom együtt élni ezzel a betegséggel, ezzel a készülékkel. Nem volt könnyű. Voltak mélypontjaim, kudarcaim, és persze voltak sikerélmények is az úton. Siker számomra az is, amikor az akadályaimat leküzdöm, amikor lépésről lépésre újabb métereket tudok megtenni. Az elmúlt évek alatt sok sportot kipróbáltam. Volt amelyikben én nem éreztem jól magam, volt amelyiket az orvosaim nem tanácsolták. Végül maradt a futás.

Megszerettem a futást. (fotó: Noa fotó)

 

 

Amikor belevágtam, még futófelszerelésem sem volt. Aztán méterről méterre haladva jutottam el oda, hogy a 21 km-t két részletben lefutottam  2013- ban, egy siófoki rendezvényen. Életem egyik legmeghatározóbb távja és futása volt.

Mit adott a futás a te életedhez?

A futás sok mindent megváltoztatott az életemben. Egyrészt elkezdtem elfogadni magam, tudatosabban étkezem, másrészt pedig az életem részévé vált. A sport megtanított hinni önmagamban. Elhiszem, hogy én is képes vagyok komolyabb fizikai teljesítményekre, lefutni korábban elképzelhetetlen távokat. Annyira megszerettem a futást, hogy ha épp nem érek rá, vagy nem tudok elmenni edzeni, szinte hiányérzetem van. Úgy vélem, hogy minden krónikus betegnek hasonló sikerélményt adhat a sport. A futás által megismertem sok olyan embert, aki hozzám hasonló betegséggel él. 

Versenyek, melyeket már teljesítettem:

Váltófutások 7-10km távok: Nike félmaraton (2011),Vivicitta 7km (2012),  Balaton Szupermaraton (2013), Coca Cola Női futás 10km váltóban (2012), teljes táv 2013-ban.
Félmaratonok: Vivicitta, K&H, Wizzai, Borvidék félmaraton - 2014
Balaton félmaraton - 2015
Triatlon, 5I50 - 2015
Idén elkezdtem a felkészülést a Budapest Ironman 70.3-ra, de  egészségügyi okok miatt végül nem indultam. 

És szerveztél egy közösséget, melyben saját példáddal is utat mutatsz a hasonló problémával küszködő betegek számára egy teljesebb, sportosabb élet felé. Azért ez felelősség. 

Tudom, hogy amit csinálok az nem mindennapi. Mégis, soha nem motiválom az embereket arra, hogy ők is ugyanazt csinálják mint én, hisz nem vagyunk egyformák. Ahogy a betegségünk is más. Mindig azt tanácsolom, hogy aki szívbetegként sportolni kezd, az egyeztessen az orvosával, csak úgy vágjon bele a sportba vagy egy cél elérésébe. Fontosnak tartom, hogy mindig hiteles tudjak maradni. Én magam is rendszeresen megkonzultálom a céljaimat az orvosaimmal, kikérem a véleményüket és betartom az általuk meghatározott szabályokat. Ez a legfontabb! Egy életem van, nem kockáztathatok és nem is szeretnék. Szívbetegként nekem is vannak példaképeim, akik hasonló cipőben járnak mint én. Szívesen olvasom a beszámolóikat és megnyugtató látni, hogy ők is az orvosaik utasításai szerint sportolnak - nekem ettől példaértékűek. A futás valóban a mindennapi életem fontos részévé vált, de mindig érzem és tudom, hogy mikor kell megállnom.

A férjemmel - ő is velem fut majd Minneapolisban.

Mikor szurkoljunk neked - attól függetlenül, hogy ez egy hatalmas örömfutás lesz a számodra?

A futás október 9-én lesz. 10 mérföldet fogok futni. Két táv közül választhattam, az egyik ugye a 10 mérföld volt, a másik a maraton, de ezt nekem nem engedélyezte az orvosom. Való igaz, hogy nálam az idő nem számít, a célom, hogy mosolyogva tudjak célba érni és persze sikerüljön a táv teljesítése. Biztos különleges lesz, hisz egy teljesen új közegben, más országban és eddig számomra nem ismert útvonalon fogok futni. A párom is elkísér, és közösen futunk majd. Nagyon büszke vagyok erre a meghívásra, hiszen Magyarországról soha nem hívtak meg senkit eddig. Első alkalom lesz, hogy hasonló problémákkal küzdő betegek társaságában fogok futni, ami egyrészt izgalommal tölt el, de valahol van bennem egy kis félsz is, bár szerintem ez normális. Ráadásul most repülök első alkalommal a tengerentúlra, ez így dupla izgalom a számomra. Nem tartom magam különlegesnek, egyszerűen elindultam egy úton, amiben jól érzem magam és ezzel talán segítek másoknak is, hogy nem szabad feladni. Ami külön megérint, hogy a szívbeteg gyermekeknek segíthetek. Nekem egy nagyon nagy családom van, sok apró hőssel. Nagyon sokat tanulok tőlük, legfőképpen mosolyogni és élvezni az életet.

Köszönjük!

Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!

Mátyásné Szabó Csilla
Én és a testem bármire képesek vagyunk!

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor hirtelen minden nagyon kilátástalan, és a bajok csőstül jönnek. Csilla eldöntötte, hogy nem adja fel.

Motiválj másokat te is!

Írd meg, hogyan kezdtél el futni, küldj versenybeszámolót!