Mindent a futásról nőknek Blog
Írj nekünk

Csak a bátor nők írnak történelmet

12 nap múlva ismét maratont futok. Nem sokan kapják fel a fejüket a hírre. Na jó, azért van aki egy pillanatra meglepődik. Ma, akár a net előtt ülve a legteljesebb természetességgel neveheztek be nőként bármelyik futóversenyre a világon. Sőt,  akár alsóneműben is teljesíthetem a távot... Határ a csillagos ég!  Nem volt ez mindig így.  Biztosan többen ismeritek Katherine Switzer debütálását a maratoni távon, de talán még többen nem. Ő volt az a sportoló, aki a Boston Maratont nőként először teljesítette 1967-ben. Lehet, hogy története azért járta be a világot, mert a sokak által csak polgárpukkasztásnak titulált indulása a versenyen és az abból származó konfliktus egésze, a média szeme előtt zajott, és jól archivált anyagokon a mai napig bárki számára megtekinthető. A dolog jelentőségén ez mit sem változtat. Egy szem nőként a kor merev szabályait áthágva, volt mersze odaállni a rajtvonalhoz. Ilyen úttörő volt hazánkban Monspart Sarolta is, aki 1972-ben elsőként teljesítette a maratont a nők között.

A NŐI MARATONI FUTÁS GONDOLATÁNAK SOKAN, SOKÁIG NEM ÖRÜLTEK. VAJON MIÉRT?

Talán féltették a nőket, esetleg féltek attól hogy végérvényesen kiszökik valami a palckból aminek elzárva a helye, vagy az empancipáció szelei kezdtek egyre erősebb vihart kavarni, - "Már a sportban is!" - kiáltottak fel az ellenzők? Tény, hogy még napjainkban is sokan csak fakanállal a kézben tudnak elképzelni egy nőt. A bennem titkon megbúvó "forradalmár" éppen ezért tud lelkesedni az olyan zászlóvivőkért mint Kathrine Switzer.  Katherine 1967-ben pusztán kíváncsiságból, a futás iránti lelkesedésből kívánta lefutni a maratont. Még a rajtvonalnál sem gondolta, hogy az a maraton nem csak az övé lesz, hanem minden futást szerető nőé. Hisz teljesítményével egy korszak paradigmát kérdőjelezett meg. 5 év múlva, végül  a nők is megkapták a lehetőséget arra, hogy hivatalosan is nevezhessenek a Boston Maratonra. Pár napja ismét elém került a ma élő, idősödő ám még mindig nagyon csinos Katherine Switzer rövid beszámolója arról a bizonyos első Boston Maratonról. Megnéztem a videót és képzeletben már ott is voltam, azon a régi bostoni versenyen. Akár beszélsz angolul, akár nem, érdemes megnézni a filmet, hisz Katherin szavaiban és gesztusaiban még mindig ott él az 1967-es "bostoni, női maratoni forradalom"  hangulata. Klikk a filmre, a fordítást pedig lent olvashatod. Katherin Switzer mondja, visszaemlékezve a '60-as évek végére: "Azt, hogy egy nő hosszú távot teljesítsen mindig megkérdőjelezték. Olyan dolgokat mondtak nekem, minthogy - "Majd kimerülsz a gyakorlatoktól!" vagy - "Nagy lesz a lábad!", - " Kinő a bajszod, szőrös lesz a mellkasod, kiesik a méhed.". Bizony, a maraton 70 éven keresztül csak férfiaknak fenntartott esemény volt.Katherine így emlékszik vissza a verseny napjára: "Aztán kitöltöttem a nevezési lapot, melyre azt írtam, hogy K.V. Switzer. Ebből aztán nem is sejtették a verseny szervezői, hogy a név mögött nő rejtőzik. Az edzőmmel Arnie Brigges-szel  és az akkori barátommal, egy amerikai foci játékossal, Tom Miller-rel érkeztem a versenyre." A rajtban több futó is odajött hozzám, és csodálkoztak, hogy "Ó, egy nő!" De tönnyire lelkesen fogadtak. Az edzőm pedig csak annyit tett hozzá, hogy  - " Igen, egy nő, és én edzem őt!". Majd ellőtték a rajtot, a futók elindultak. Katherine így mesél tovább: "Majd a verseny közben, hirtelen ott termett előttem egy autó, és hallottam ahogy a fotósok kiabálják, hogy - "Lassítsatok, lassítsatok!" - majd elkezdtek fotózni minket.  A teherautón ott ült a versenyigazgató Jack Sample, aki  igen feszes ember volt. Megállította az autót, leugrott és elkezdett futni utánam. Elkapott majd rámordított, hogy - "Takarodj a versenyemről és add ide a rajtszámodat!". Miközben ordított rám és megpróbálta letépni a rajtszámomat az arca teljesen eltorzult. Ilyen arckifejezést életemben azelőtt még sosem láttam, teljesen önuralmát vesztette. Igazán féltem. A barátom odament és félrelökte a tajtékzó versenyigazgatót. Az egész jelenet a sajtó és a fotósok előtt zajlott. Az újságírók pedig jöttek és kérdeztek, hogy - "Ugyan, mit akarsz bizonyítani? Mártírkodsz vagy kereszteshadjáratot folytatsz?",-  bármit is értettek alatta.  "Micsoda?" - gondoltam.  Én egyszerűen csak futni akarok. Ennyire egyszerű az egész. Végül a kedélyek elcsitultak,  futottam tovább és senki zavart többet. Ezek után Arnie-hoz fordultam és azt mondtam neki, - "Nem gondoltam volna, hogy ekkora zűrt fogok okozni, de pontosan ezért,  a versenyt akár térden csúszva is, de meg kell csinálnom, hisz senki sem hisz bennem.". Ekkor jött a felismerés, hogy ez a verseny már nem csak rólam szól. Mindenképp le kell futnom a maratont, mert különben soha senki sem fogja elhinni, hogy a nők is képesek teljesíteni ezt a távot.  Végül életem első maratonját 4óra 20 perc alatt teljesítettem.  Ez a verseny megváltoztatta az életemet. Éjfélkor,  útban hazafelé a Syracuse Egyetemre, megálltunk kávézni. Megláttuk az újságokat, melyek elöl-hátul rólam szóltak. Olyan címek alatt szerepeltem, mint, -  "A futni vágyó nő tönkretette a maratont" - és hasonlók.  Akkor tudatosult bennem igazán, hogy ez a verseny örökre megváltoztatta az életemet és azt a szemléletmódot, ahogyan a nők maratoni futásáról gondolkodtak addig az emberek. " Ez Katherine Switzer története. Nagyon sokat változott a világ azóta. Március 23-án ismét beállok a rajba! Nem mérem az időt, egyszerűen csak lefutom a maratont. Magamért és a hétköznapi futónőkért! Mert képesek vagyunk rá gyerekek, család és fakanál mellett is. Jó futást! Györgyi