Viszonyítgatás az örömfutás megrontója

Viszonyítgatás az örömfutás megrontója

Te is lelkesen bújod a futócimbik eredményeit? Végigolvasol minden beszámoló posztot egy verseny után? Ha puszta lelkesedésből teszed, az teljesen oké, de ha viszonyítgatni kezded magad másokhoz, könnyen elmehet a kedved az edzésektől.

Életem első, hosszútávú triatlon versenyére készültem. Fáradhatatlanul bújtam a közösségi háló tematikus csoportjait, és olvastam mások felkészülési edzéseiről. Minél több posztot olvastam, annál nagyobb görcs lett a gyomromban. Úgy tűnt, hozzám képest mindenki háromszor annyit edz, sokkal tudatosabban étkezik, és persze teljes nyugalommal készül a megmérettetésre. Rövid időn belül azon kaptam magam, hogy általam nem ismert emberekhez hasonlítgatom és viszonyítgatom magam, és ebben az összemérésben folyamatosan alulmaradok. Az önértékelési mélypont akkor jött el, amikor a verseny előtt két héttel valaki közzétette a frissítési tervét, hogy pontosan mit (hány gélt, mennyi magnéziumot, pontosan hány kulacs vizet stb.) fog fogyasztani a verseny alatt. Teljesen betojtam. Nekem ilyen tervem nincs! Akkor most mi lesz? Hát az lett, hogy szerencsére egy tapasztalt sportoló barátom erélyesen rám szólt, hogy akkor a következő két hétben leszek szíves „becsukni” az internetet, és befejezni a másokhoz való viszonyítgatást. Szerencsére hallgattam rá, és így sikerült nyugalomban eltöltenem a verseny előtti napokat.

Ne mást nézzünk! 

Véleményem szerint amatőr sportolóként azzal tudjuk leginkább megkeseríteni az edzéseinket, ha folyamatosan másokhoz viszonyítgatjuk magunkat. Annyi mindentől függ egy eredmény, hogy pusztán az alapján összehasonlítani magunkat valakivel, hogy mióta futunk, teljesen felesleges.  Lehet, hogy az általunk instagramon követett futólány szintén három éve edz, de lehet, hogy neki nincs gyereke, és nyolcórás munkája. Előfordulhat, hogy valaki, akinek az edzéseit áhítattal figyeljük a neten, és még csak egy éve fut, korábban profi versenybringás volt. És még ha hajszálpontosan ugyanannyit futunk hetente valakivel, akkor sem biztos, hogy egyforma az állóképességünk, ugyanannyi keresztedzést végzünk, illetve ugyanakkora a motivációnk. Egyáltalán nem bölcs dolog bárkihez is hasonlítani magunkat, mert vagy elcsüggedünk, vagy önteltek leszünk. Egyik sem túl hasznos, ha egy konkrét versenyre készülünk. Ha úgy gondoljuk, hogy mások sokkal különbek nálunk, hozzájuk mérve magunkat csak elkeseredünk. Amennyiben pedig úgy véljük, hogy a befektetett edzésmunkánk jóval eredményesebb másokénál, gőgössé válhatunk. 

Miért viszonyítunk?

Ha ennyire rossz hatással van ránk a másokhoz való viszonyítás, akkor miért hasonlítgatunk mégis folyton? Talán azért, mert a hétköznapokban is viszonyítási pontok alapján éljük az életünket. Viszonyítani azt jelenti, hogy valamit valami máshoz mérünk, vagyis hasonlítunk. Ezáltal függést hozunk létre két létező dolog között. Egy olyan függő kapcsolatot, amiben mindig a viszonyított függ. Például azt megállapítani, hogy valaki mennyire okos, vagy milyen futó, szintén viszonyítás kérdése. Önmagában ezeket a kérdéseket nem is lehetne megválaszolni, hiszen a válasz nagyban függ a környezettől. Lehet valaki okos a matematikában, de emellett kevéssé olvasott, és mondjuk buta kémiából. Ugyanígy nézve, lehet, hogy valaki megnyer egy helyi futóversenyt, de egy országos versenyben csak a középmezőnyben végezne. Akkor most jó futó vagy sem? Tovább is lehetne filozofálgatni, de teljesen felesleges, csak arra akartam rávilágítani, hogy a viszonyítgatás, másokhoz való hasonlítgatás mindennapjaink része. Nehéz nem figyelembe venni mások eredményét, hiszen az emberek karakterét, jellemét viszonyítási pontok határozzák meg. Amit viszont tehetünk, hogy tudatosítjuk magunkban azt, hogy a másokhoz való viszonyítás még soha nem hozott jobb eredményt, ellenben, ha csak magunkra figyelünk, és a befektetett munkából próbáljuk kihozni a maximumot, még saját magunknak is meglepetést okozhatunk.