Harmadszor az ironman céjában

Harmadszor az ironman céjában

Ancsúr, oldalunk szerzője, a szezon elején balesetet szenvedett egy triatlon versenyen, A baleset során olyan csúnya sebet szerzett, amit végül meg kellett műteni. Teljesen érthetően, nagyon el volt keseredve, mikor kiderült, hogy a gyors felépülés ellenére, élete harmadik ironman versenyére még nem lesz teljesen gyógyult, Nagyatádon nem állhatott rajba. Az ironman felkészülés, az év minden napjának programja, minden nap ott van az ember fejében, hogy miért kel reggel, miért fut délután, miért ül bicón hosszú órákat.

Az elkeseredés felett a cselekvés vette át az irányítást, és Ancsúr váltott, átnevezett a múlt hétvégén Ausztriában, Podersdorfban megrendezett triatlon verseny hosszú távjára. Az elmúlt hónapok kálváriájáról és a versenyről, eléggé sajátos formában írt beszámolót. Versbe öntötte élményeit. Íme:

Ezt is olvasd el! Egy triatlonos napja

Harmadik ecloga

Triatlon Istene, légy velem itt, bár most csak egy álmos

apartmanban ülök, odakinn még semmi fény, a szomszéd szobában 

nem tűrik némán a hajnal fél ötös zabkásakészítést, kis ideges asszony szid.

De már ott sem vagyok, még alusznak a szénabálák, ahogy suhanok a szeles sötétben.

 

Agyam szanaszét. Hogyan jutottam ide, kérdem én.

 

A dréncsövek és Vutton Lajos. Öt darab, megszámolhatta az, aki okos.

Hol voltál akkor, Triatlon Istene? A kórházi ágyon gond ülte meg szívem.

Elnehezedett lelkem. Elkeseredtem.

 

Két nagy vágás szelte testem.

 

De makacs fejem felszegtem. A fene egye meg. Nehogy már ne legyen meg!

Lajost lecseréltem Sanyira. Először kiröhögött

nyi-ha-ha, te fafej, mit hesszelsz itt ilyen hegesen?

Ezért a fokozatosság jegyében körbetekertem kissé hevesen

a nagy tavat.

Ott egy ultrafutóufó hajcsárkodott szegény fejemen.

Aztán nyakamba vettem

a nagy hegyet.

Ott meg egy medve köszönt be.

De ez sem szegte kedvem. Erről szólt az élet, de most ideértem.

 

Triatlon Istene, légy velem itt!

 

Háromezernyolcszáz méter úszás. Elmélkedek s elszavalom hússzor az Anyám Tyúkját, a Nemzeti Dalt és a Harmadik eclogát.

 

Guminőből kétkerekű suhanássá rianok. Egyszáznyolcvanezer méter kerékpár.

A szél görbére fújja a fákat

nyögnek a szőlőtőkék, sikoltanak a szénabálák.

Belőlem is kiszakad egy kis szolid vinnyogás: „a jó édes anyukád, azt, te rohadt szellő, jól van b.meg, fújjál, te mocsok, úgy, fújjál csak pofán.”

Tíz Hansot megelőzök, hét Jürgen elhagy időfutam paripán, öt Max világát sem tudja már.

A seggem viszont már nagyon fáj. A talpam lángokban áll. Sanyit imádom, de így öt óra és negyvenkilenc perc után kicsit szabadulnék már.

 

Negyvenkétezer méter osonás. Aszfaltkoptatás. A felénél felmerül bennem egy kínzó érzés:

hányni, vagy nem hányni?

ez itt a kérdés.

Már a paradicsomban vagyok? Légy velem és segíts!

Nem kell ToiToi, csak a bokor.

Sós paradicsomok istene, köszönöm, nincs vész!

Jönnek megint a Hansok és Jürgenek, az előbb belassultam, de most megint ügetek.

 

Aztán…

 

Némán megyek.

Valami szorítja a torkom.

Élek.

Lélegzek.

Dobog a szívem.

Kissé túl is csordul.

Egy könnycsepp.

Végiggurul.

És minden.

Felszabadul.

 

Tizenegy óra harmincöt perc és harmincnégy másodperc.

Most ennyi kell.

És minden értelmet nyer.

 

Köszönjük!

Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!

Fischer Anna
Anna 61 évesen futotta első maratonját

A futás szellemisége nem csupán fiatalon szippanthat magába. Anna 57 évesen kezdett futni, és 2017-ben maratont futott. A története elképesztő!

Motiválj másokat te is!

Írd meg, hogyan kezdtél el futni, küldj versenybeszámolót!

Csak egy cipő kell!

Gardrób

Ha semmi másra nem ruházol be futókarriered kezdetén, egy futócipőre akkor is szükséged lesz. Még az is lehet, hogy nem a színe alapján kellene dönteni.