Tiricz Irén pályacsúccsal nyerte a Piros 85-öt - INTERJÚ

Tiricz Irén pályacsúccsal nyerte a Piros 85-öt - INTERJÚ

Tiricz Irén neve sokaknak ismerős terepfutó körökben, hisz azokon a versenyeken ahol elindul, többnyire nyer, annak ellenére, hogy mindössze két éve fut csak. Pár hete, saját pályacsúcsát megdöntve megnyerte a Piros85 terepversenyt, ami a nevével ellentétben nem 85, hanem 88 km hosszú. Ha ez önmagában nem lenne elég, az indulóknak meg kellett küzdeniük a 3200 méteres szintkülönbséggel, és a Pilis és a Budai-hegység nyújtotta nehéz tereppel. Irén, a háromgyerekes anyuka végig magabiztosan vezetve, 8 óra 36 perc alatt ért célba.

Hogy került a futás az életedbe?

Rendszeresen csak 2 éve futok, a harmadik lányom születése óta, de már 2013 nyarától valamilyen szinten része az életemnek a futás. Mielőtt anya lettem 10 évig dohányoztam, nem sportoltam. 2012-ben terhes lettem az első lányommal, az ő születése után éreztem, hogy muszáj valamit mozognom, szükségem van valami kikapcsolódásra a babázás mellett. Nagyon kevés időm volt, így a futás kézenfekvőnek tűnt.

Milyen ütemben tudtál fejlődni a futásokban ekkor?

Nagyon hamar úgy éreztem, hogy jól megy a futás, 2,5 hónap után be is neveztem egy félmaratonra, amit 1:42 alatt futottam le, ezt akkor hatalmas sikernek éltem meg. Lelkesen el is kezdtem készülni a következő félmaratonra, de közben már terveztük a kistesót. A nagy lányom 14 hónapos volt ekkor, még szoptattam így a szoptatás mellett viszonylag későn, 8 hetes terhesen tudtam meg, hogy bővül a család, de akkor már 2-3 hete nem esett jól a futás. Nem fájt semmim, egyszerűen nem volt kedvem hozzá. 9 hónapig teljesen le is álltam. A szülés után 6-8 héttel újra futócipőt húztam, nagyon hiányzott már a mozgás, de két hónappal később ismét terhes lettem a harmadik lányunkkal. Amilyen egyértelmű volt a másodikkal hogy nem fogok futni a terhesség alatt, annyira egyértelmű volt, hogy ezúttal nem hagyom abba. Nem volt tervem hogy meddig és mennyit futok, biztos voltam benne hogy érezni fogom, mennyit bírok. Sokáig heti 4-5 alkalommal futottam, átlagosan 8-10 km-t, később, ahogy egyre nagyobb lett a hasam, a távok is rövidültek és a tempó is egyre lazább lett. Az ötödik hónap végén hagytam abba teljesen a futást, de előtte már többször előfordult, hogy elindultunk a kutyáimmal a Népligetbe futni, de csak kutyasétáltatás lett belőle.

Az anyAság erősít

Én a gyerekek óta erősebbnek érzem magam több szempontból is. Túlmisztifikálni nem szeretem, szuper dolog a futás, de elsősorban van 3 csodás gyerekem, egy szuper családom, a futás csak utánuk következhet. Abban, hogy elhiggyem, sokkal több dologra képes vagyok, mint gondoltam, sokat segít, hogy gyerekeim vannak. Amikor a harmadik lányommal terhes lettem, azt gondoltam, kivitelezhetetlen lesz az élet, de meg lehetett oldani. A fájdalom szót is átértékeli az ember egy szülés után. Amikor a legnehezebb a futás, arra gondolok, hogy milyen volt 8 hónapos terhesen a 11 hónapos lányomat a 40 fokban cipelni az óvodába, hogy elhozzuk a 3 évest.  

A népligeti kutyasétákból hogy jött a terepfutás?

A harmadik lányom születése előtt a fővárosból Budakalászra költöztünk. Szülés után 3 héttel már az első Omszki tó körömet próbáltam legyűrni és közben minden nap csodáltam a környező hegyeket. Nagyon vonzottak, de féltem egyedül az erdőbe menni, így azt a megoldást választottam a tereppel való ismerkedésre, hogy beneveztem egy terep versenyre. Tudtam, hogy a távot (24km) le tudom futni, a szintemelkedés meg akkor nem mondott semmit, így nem is féltem annyira tőle. A versenyt végül megnyertem, a sík részeken nagyon nyomtam, az emelkedőket pedig végig sétáltam.

A verseny után a második helyezett lány megkérdezte, hogy „mindig így futok, hogy ennyi sétálok közben”. Ez akkor annyira rosszul esett, hogy meg is adta a kellő motivációt ahhoz, hogy megtanuljak emelkedőn futni.

A következő verseny a Visegrád trail volt, erre már terepen készültem, közben rájöttem, hogy nem is félek az erdőben, sőt, kifejezetten megnyugtat a csend az itthoni zsivaj után. Egy évvel a legkisebb lányom születése után gondoltam egy nagyot, és beneveztem a Piros 85-re. Előtte sosem futottam többet 40km-nél, így abban sem voltam biztos, hogy tudok ennyit futni. Sok mindent elrontottam, ami egy tapasztalt ultrásnak egyértelmű lett volna, az nekem a legkevésbé sem (pl a frissítést elrontottam és addig nem próbált hátizsákkal futottam).

Ezt is olvasd el! Tippek az első terepfutó versenyedhez

Miben készültél az idei Pirosra máshogy?

Jobban átgondoltam a frissítést, előre megterveztem hol fogok megállni, mennyi vizet töltök a pontokon, a párom is segített az előre megbeszélt állomásoknál, összesen három alkalommal álltam meg, mert 1,5 liter folyadékot vittem magammal és géleket ettem. Ezen kívül nem depóztam felesleges dolgokat, fejlámpát idén nem is vittem.

Milyen felszereléssel indultál?

Egy Hoka cipőben mentem, egy H&M-es rövidnadrágban, egy Nike felsőben, és a Salomon zsákomat vittem.

Gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattál. Kitől tartottál a legjobban a lányok közül?

Cristina Cecan és Paál Emőke egyértelműen dobogó esélyesnek számított, az eredményeiket többé-kevésbé ismertem, de hogy mi az erősségük azt kevésbé. Vincze Zsófi, Makai Viki és Mag Erika tapasztaltabb ultrások, azt gondoltam állóképességben biztosabb jobbak nálam, ráadásul Zsófi idén terepen is nagyon jó eredményeket ért el. A viszonylag kevés kilométerrel a lábaimban (a versenyig 2000 km-t futottam idén) és a sérüléseim ellenére úgy éreztem, hogy erős vagyok és a tempóm is rendben van, egy 40-50 km-es versenyre magabiztosan álltam volna oda, a távtól féltem. A taktikám az volt, hogy dobogókőig (36 km) próbálok ellépni, ismerem, szeretem addig a pályát, tudtam, hogy jó tempóban végig tudom futni, addig sem frissíteni, sem sétálni nem álltam meg.

Hogyan élted meg a versenyt?

A verseny előtt nagyon ideges voltam, a térdsérülésem nem gyógyult meg teljesen, még a verseny előtt egy héttel sem voltam biztos az indulásban. Ezen kívül a szervezők is mindent elkövettek az esélylatolgatásokkal, hogy ne legyen egy nyugodt éjszakám se. A verseny maga nagyon jól indult, az első harmada szinte elrepült, élveztem a futást és nem fájt semmim. Nem néztem a tempót, de tudtam, hogy jól megyek, mivel Veres Gáborral és Nedjalkov Balázzsal szinte együtt haladtunk. Ez aggasztónak is tűnt, mert úgy érzem, nem vagyunk egy súlycsoport. Az igazi mélypont a Kopár csárda (53 km) előtti és utáni 10-15 km-nél jött. Fájt a térdem, fáradt voltam, még a feladás is felmerült bennem, nagyon kerestem az indokot, hogy kiszálljak, de egyik érvem sem bizonyult elég nyomósnak. Nagykovácsi után kicsit összeszedtem magam, arra koncentráltam, hogy ne álljak meg, próbáljak folyamatosan mozgásban maradni, mert a megtorpanások után is nagyon nehéz volt újra megtalálni a ritmust. Az utolsó kilométerek is lassan teltek, de akkor már elhittem, hogy meg tudom nyerni, és tudtam mosolyogni a saját szenvedésemen, például azon, hogy 5 percig kellett rágnom egy energy gumicukrot, hogy végre le tudjam nyelni.

Ezt is olvasd el! Miért mások az ultrafutók?

Szerinted mi kell egy P85-höz?

Nehéz kérdés, egyrészt mert nem érzem, hogy az én felkészülésem tökéletes lett volna, másrészt nem vagyok szakember, még tapasztalt futó sem, a saját felkészülésem során a következőket tartottam fontosnak:
  • Szerintem 1,5-2 órás edzések, havonta egy 3 óra körüli, esetleg egy-két hosszabb edzőverseny már elegendő.
  • A terepfutáshoz kell az erősítés, ami fontos, mert egy terepfutónak erősebbnek kell lennie.
  • Fejben is ott kell lenni, az embernek a saját hisztijeit kell tudni kezelni.
  • El kell hinni, hogy képes vagy rá, és attól, hogy most nagyon rossz, el fog múlni.
  • Kell egy versenytapasztalat is, amikor az ember átérzi a fáradtságot, kimerültséget, és azt, hogy felül tud ezeken kerekedni.

Idénre nem is vállaltál más kihívást, minden zsetonod a pirosra tetted?

Idén annyira sok versenyt kellett lemondanom sérülés miatt, például a Sky running Európa-bajnokságot, UTH-t és Mátrabércet is. Most fontosabb a teljes felépülés és egy sérülésmentes alapozás

Három picike gyerkőc, 5,3 és 2 éves kislányok. A futásokat hogy oldod meg?

Az elmúlt két évben szinte csak hajnalban volt időm a futásra, hét közben rendszeresen 4kor keltem és ameddig a család aludt, én edzettem. Pár hónapja a legkisebb lányom is elkezdett heti 2-3 napot oviba járni, mert vissza szerettem volna menni dolgozni, de ezt a párom munkaideje mellett jelenleg nem tudtuk megoldani. Így most valamivel több szabadidőm van, tudok néha napközben is futni.

Hogyan épül fel egy heted edzések szempontjából?

Nincs edzőm, magamnak tervezem meg, hogy mikor és mennyit futok, de nagyon rugalmas vagyok a tervezésben, mert sokszor még aznap reggel is meggondolom magam. Általában heti 5-6 napot edzek, ebből egy rövidebb, gyorsabb aszfaltos, a többi 1,5-2 óra terep. A pihenőnapom sem fix, nagyban függ attól, hogy milyen családi program van a hétvégén, a gyerekek nem betegek-e éppen.

A kiegészítő edzések, erősítés mennyire hangsúlyos nálad?

Még terhesen beiktattam napi 30 perc tornát a napjaimba és ezt annyira megszoktam, hogy azóta is szinte minden nap próbálok rá időt szakítani. Szerintem a futás miatt is fontos az erősítés és szeretem is. Próbálgatom az arányokat megtalálni, hogy mi az, ami még segít, de nem túl sok. Pár hónapja inkább a jóga felé fordultam, amiben új kihívást is találtam, így a futás nélküli időszakokat is könnyebben viselem.

Ezt is olvasd el! Jóga tippek Lubics Szilvitől

Három pici mellett hogy fér bele minden a napodba?

Próbálok mindent úgy megoldani, hogy a lehető legkevesebb időt vegyek el a családtól. Ez állandó matekozást jelent az idővel, de azt hiszem, ezt mindenki átérzi, aki amatőrként/hobbifutóként próbál eredményeket elérni vagy akár csak rendszeres edzéseket vinni az életébe. Ha versenyre megyek, mindig mondják, hogy legalább két érmet nyerjek, mert akkor tudnak velük játszani.

Az étkezés terén mennyire vagy tudatos?

Nekem az étkezés az, amire világ életemben sajnáltam az időt. A fő szempont mindig az volt, hogy minél gyorsabban letudjam. Mióta futok, próbálok jobban odafigyelni, előtte a hamburger, szendvics teljes egészében kielégítő volt. Nem vagyok vegetáriánus, de kevés húst eszek, növényi tejet iszom csak, de nincsenek szigorú elveim. Próbálok odafigyelni a cukorra és fehérlisztre, de ha elmegyünk valahova vendégségbe, ahol csak finomított cukor van és tehéntej, akkor azzal iszom a kávét.

Milyen versenyek szerepelnek azon a bizonyos bakancslistádon?

Konkrét versenyeket nem tudok mondani, 20-60 km között érzem magam magabiztosnak, 100 km feletti távot biztosan nem fogok futni a következő évben sem. Erősödni, gyorsulni szeretnék, az ultrázás még nem vonz és 2 éves futómúlttal szerintem nem is lehetnék igazán felkészült rá. Azt gondolom, jövőre is a P85 lesz a leghosszabb versenyem. Mint a legtöbb terepfutónak, az UTMB azért az én nagy távlati célom is.

Köszönjük!

Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!

Marton-Mlecsenkov Éva
Észrevétlenül lett az életünk része a futás

Úgy is meg lehet szerettetni a gyerekekkel a futást, hogy nem erőltetjük. Egyszer csak ott állnak előttünk a kölkök, és maguk kérik, hogy fussunk egyet együtt.

Motiválj másokat te is!

Írd meg, hogyan kezdtél el futni, küldj versenybeszámolót!