Maraton után - beszélgetés Rákóczi Ferivel

Maraton után - beszélgetés Rákóczi Ferivel

Rákóczi Feri a Skechers Los Angeles Marathon előtt azt mondta, hogy egyetlen célja van élete első maratoniján, a tisztességes helytállás. A maraton sikerült, Feri végül 5 óra 19 perc alatt futotta le a távot, egy cseppet sem könnyű pályán. Egy ideig ment rutiból a futás, aztán 32 km után kezdődött a igazi maraton. De ne szaladjunk ennyire előre. Most képzeld magad elé a maraton előtti napot, ahogy Feri a versenyközpontban épp felveszi a maratoni rajtszámát.  

Egy külföldi futóverseny óriási élmény és általában hatalmas a tömeg. Az LA Maratont is 25 000 ember futotta, minden simán ment a rajtszám felvételnél, a logisztikával?

Minden nagyon egyértelmű és nagyon jól szervezett volt. Szerencsére mi nagyon közel laktunk a versenyközponthoz, így csak átsétáltunk az expóra, nem kellett hosszasan utazgatnunk. A központban sok-sok sávosan számozott pultot állítottak fel, és a nevezéskor megkapott regisztrációs szám alapján már láttam is, hogy  melyik sorba kell beállnom, hogy megkapjam a nevezési csomagomat. Így a tömeg szétoszlott. A csomagban volt póló, frissítő és egyéb apróságok. Ezután  a verseny köré szerveződött expón nézelődtünk még egy kicsit Békával. Ha valaki úgy akarta, akkor 3 perc alatt el tudta intézni a rajtszám felvételt. Mi nem siettünk. Az expón rengeteg kiállító volt, nézelődtünk, vettünk is néhány futócuccot. Aztán lementünk a strandra, korán vacsoráztunk és 10-kor már aludtam, hogy kipihent legyek a versenyre. 

Ezt is olvasd el! Beszélgetés Rákóczi Ferivel, élete első maratonja előtt

Nem volt semmi drukk, könnyen el tudtál aludni?

Nem, én teljesen jól voltam. A félmaratonnal összehasonlítva elég fura volt, mert akkor nem tudtam elaludni. Béka meg is kérdezte, hogy nem aggódom-e a verseny miatt, én pedig közöltem, hogy „lefutom”. Teljesen biztos voltam a felkészülésemben, hogy végig fogom csinálni a maratont. 

Az ilyen óriási tömegrendezvényeken általában korán el kell indulni a rajthoz. Nálatok hogy volt ez?

Ez így igaz, minket is hajnali 5-kor vettek fel a szállodánál. A profiknak 6:45-kor volt a rajt. Miután kiértünk a rajtzónához, még elég sok időnk volt a tényleges startig, de ezt nem bántam. A merényletek óta mindenkit nagyon átnéznek, a csomagokat leellenőrzik, erre is kellett időt hagyni ilyen létszám mellett. A rajtba három különböző kapun kellett bemenni, ahova a tempó, perc/mérföldben volt kiírva. No, ez engem rendesen megzavart, nem nagyon tudtam átváltani ezt perc/kilométerre, de ezt elengedtem.  A kapun belépve, a rajtban már mindenki egy térben volt, nem voltak elválasztott rajtzónák. Aztán felcsendült az amerikai himnusz, ami akkor és ott megható volt, és amikor ellőtték a rajtot és átléptem a start vonalon, magával ragadott a maratoni hangulat. 

Milyen volt a hangulat a pályán, milyenek voltak a szurkolók?

A szurkolók nagyon aranyosak voltak, mindenféle feliratokkal és táblákkal a  kezükben kiabáltak nekünk. A kedvenc táblám azt volt, amelyikre azt írták, „Ha Trump befutott, akkor neked is menni fog”. A pálya menténk zenekarok zenéltek, iskolák pompomlányai táncoltak,  és persze végigfutottunk Los Angeles nevezetességi mellet, egy szóval volt mit nézni futás közben. Néhány étterem előtt kipakoltak bentről mindenféle kaját a futóknak. Egy mexikói étteremből például tacost, amit futás közben szerintem furcsa lenne megenni, de biztosan van, akinek bírja a gyomra. A mezőnyön belül is kérdezgették, hogy honnan jöttem, hányadik maratont futom. Persze a futás elején mindenki nagy haver, de egy idő után minden futó a saját nyűgjével kezdett el inkább foglalkozni, elcsendesedtünk. Ha valaki rosszul volt, akkor a mezőnyből többen is megálltak, megkérdezték, hogy tudnak-e segíteni.  A befutó előtt pár kilométerrel egyszer csak meghallottam, hogy egy kis magyar szurkolócsapat az kiabálja az út szélén, hogy„Feri, Feri, Feri”. Erre nem számítottam Los Angelesben, váratlan és egyben fantasztikus élmény volt.

Néztem, hogy a pálya eléggé szintes volt. Hogy tetszett, hogy bírtad?

A pálya összességében lefelé tartott, a város egy magasabb pontjáról indultunk és az óceánpartra futottunk le, viszont folyamatos szintemelkedés és süllyedés volt benne. Nem kell nagy hegyeket elképzelni, de érezhető emelkedők voltak rendesen és a lejtőkön is dolgoztak a combizmaim, ami a végefelé nagyon tudott fájni. A maraton után két napig, lépcsőt sem akartam látni. :)  Lehet, hogy egy kicsit több szintet kellett volna futnom a felkészülés során, az segített volna. 

Az ember sokszor utólag okos, de ezekből lehet építkezni. A frissítésed az elképzelésednek megfelelően alakult?

Igen, a terv az volt, hogy 20 percenként igyak. Nagyjából mérföldenként volt egy frissítő állomás, ahol vizet és isot tudtam inni. Narancs és banán pedig néhány helyen volt, a géleket vittem magammal. Két nagy tubus volt nálam, amit négy adagra bontva, óránként ettem meg. Nem volt gyomorproblémám szerencsére, úgy éreztem ez a része jól ment. 

Te pulzus alapon edzel, és említetted a verseny előtti beszélgetésünk alkalmával, hogy az edződ a maratonra kiír egy tartományt, amiben a futást tervezitek. Sikerült a tervek szerint menned?

A pulzuspánt jeladója a tizedik kilométernél lemerült, erről ennyit. Ez is a tapasztalatlanságomat jelzi, mert nem cseréltem a jeladóban elemet a verseny előtt. Nem is gondoltam arra, hogy ez a baki bekövetkezhet. Végül levettem a pántot, és mivel az órám működött, viszonyítási alapként azt néztem, hogy 7 perces kilométerek alá ne menjek. Még egy váratlan dolog történt, ami eddig sosem fordult elő.  Az 5. kilométernél beszorult a levegő a tüdőmbe, és kellemetlen szorító érzésem volt, ami egy kicsit enyhült, de végig megvolt az egész futás alatt. Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Minden más ami megtörtént a 42 kilométer alatt, azzal már találkoztam, tudtam mit tegyek. 

Akkor nem unatkoztál, volt feladat menet közben rendesen. És találkoztál a maratoni fallal?

Ez a maraton 32 km-ig gyönyörű volt, szinte végig videóztam, barátkoztam, nagyon élveztem, aztán a 32. kilométernél megérkezett az a bizonyos fal, leblokkoltam. Fejben rendben voltam, de elfáradtam és el kellett kezdenem sétálni, ráadásul akkorra lett már egy jó kis vízhólyagom, ami fájt. Ott kezdődött a maraton és az, hogy le tudom-e győzni önmagam. Frissítettem és gyalogoltam egy jó 800 métert tempósan. Azt mondtam magamnak: „jól van, kipihented magad, sétálgattál, de nem ezért jöttünk”. Futottam egy keveset, aztán megint jött egy vánszorgós rész. Az utolsó 3 km volt még nehéz, de ott vitt előre a tudat, hogy itt a cél. 

Ezek kemény pillanatok, és valahol ettől is szép a maraton. Honnan tudtál erőt meríteni?

Volt elég időm gondolkodni futás közben. Amikor jöttek a nehezebb pillanatok, akkor a családomra gondoltam, a két gyerekre és Békára. A másik fő gondolatot egy kinti élmény hozta meg. Péntek este egy kínai étteremben kajáltunk, ahol a vacsora végén kihoztak két szerencsesütit. Bár én nem igazán hiszek az ezoterikus dolgokban, feltörtem a sütit és az volt benne, hogy „fedezd fel a benned rejlő erőt”. Nem akarom én ezt túlgondolni, de kettő nappal életem első maratonja előtt, ez ütött, úgy hogy Béka sütijében valami teljesen más mondat volt. Akár azt a sütit is választhattam volna, de valamiért ez a mondat aznap nálam landolt. Így ez a gondolat lett egy kicsit a mantrám. Múltkor pont kérdezted, hogy nincs-e mantrám, és most először lett, mert a versenyen is többször eszembe jutott ez az egy sor. Szóval volt motiváció bőven, annyira sok élmény ért, az emberek, a város, volt hová nyúlni a nehezebb pillanatokban. 

Ilyenkor merül fel egy futó fejében, hogy “kell ez nekem”? Benned volt ilyen gondolat? 

Sem közben, sem előtte nem éreztem, hogy „minek vagyok itt”? Én azt éreztem végig, hogy eljutottam egy útszakasz végére. Azt éreztem, hogy ezért az élményért dolgoztam az elmúlt időszakban, és most elértem a célhoz szó szerint.  Amikor megláttam a befutó kaput, jött az adrenalin, elkezdtem gyorsabban futni. Az utolsó métereken futni egy maratonon,  borzongató érzés, a szó jó értelmében. Befutottam a kapun, megkaptam az érmet, és mikor megláttam Békát, akkor már bőgtem, aztán ő is sírt, már mindenki sírt, szuper volt. :)

Ez egy különleges nap. 

Igen, abszolút. A befutó után leültem, volt nekünk Skechers futóknak egy kis közös bandázás, ott ettem-ittam, beszélgettünk még egy kicsit, ez jól esett, még egy kicsit tudtam emészteni az élményeket.  Jótanácsként mondták nekem, hogy a maraton után gyalogoljak egy kicsit. Sétáltunk is aznap délután 12 kilométert, meglátogattuk az egyik kint élő ismerősünket, akinél búzasörrel jutalmaztam magam. 

Vannak mindenféle vicces videók a neten, amikor a maraton másnapján darabos mozgással közlekednek a futók. Nálad hogyan alakultak a verseny után napok?

Még két napig a lépcsőzés gondot okozott, a combomban iszonyat kín volt. Síkon nagyon jó voltam, a gyaloglással nem volt gond. Vasárnap futottam a maratont, szerda délutánra már minden rendben volt. A maraton után nem sokkal utaztunk haza, így jó pár napig egyáltalán nem futottam a verseny után. Hamarosan egyeztetek az edzőmmel, a továbbiakról.

Nincs benned üresség érzés most a maraton után? Hogyan tovább?

Lehet készülni a következőre. Az örömködés és a befutó után, beszélgettünk Békával, és azt mondtam neki, hogy biztosan lesz még maraton. Lesz még futás is, szeretnék gyorsabb lenni, szebben futni, de csak magam miatt. Nem különösebben érdekel, hogy ki mit gondol az én futásomról, az én maratonomról. A rádióban a főnököm, aki túl van huszonvalahány maratonon, és 3 óra alatt futja a távot, azt mondta, hogy “nagyon jó vagy”. Ilyen emberek véleménye számít, aki tudja, hogy mit jelent egy maratoni felkészülés, aki tudja, hogy  honnan indultam, nulla sportháttérrel és hová jutottam.

Utólag nézve, vannak olyan részei a maratonodnak, amire azt mondod, hogy legközelebb másként csinálnád?

Jobban összeszedhettem volna magam 30 és 40 kilométer között. Ott és akkor nem éreztem magamban a jedit, de utólag a teljesítményt újra tudod értelmezni. Persze duruzsol a kisördög a fülembe, hogy „de jó lett volna, ha megvan az 5 óra”,„ha ott nem sétálok 800 métert”, de tök fölösleges ezen gondolkodni már. Motiválni motivál, hogy gyorsabb, jobb, „szexibb” legyen a következő, de nagyon elégedett vagyok, mert amit kitűztem, azt megcsináltam. Már Soma fiam is elismer, most király vagyok a szemében. 

Mit tanácsolnál egy első maratonistáknak?

Készülj fel a “mi van ha” helyzetekre. Játszd le magadban százszor, hogy milyen váratlan helyzetek fordulhatnak elő a verseny előtt és alatt, és akkor mit teszel. Ha pedig már ott vagy, és valami nem úgy történik, mint ahogyan eltervezted, akkor azt fogadd el, ne túráztasd magad. Nekem is volt, hogy jól esett volna egy fél banán egy-egy frissítőponton, de nem volt, és nem húztam fel magam ezen feleslegesen. Egy maratonra persze a legfontosabb az alapos felkészülés, de szerintem ezt mindenki tudja. Egy maratonba beleugrani csak úgy nem szerencsés, még akkor sem, ha valaki alapvetően sportos.

Túl vagy a maratonon. Egy ilyen felkészülés során sokszor kell kimenni futni olyankor is, amikor az embernek nincs hozzá kedve. Összességében mit kaptál ettől a felkészüléstől, a futástól?

Kitartóbb lettem, hiszen heti ötször elindulni futni este, család mellett, meló mellett, azért az komoly dolog. Megtanultam az időmet jobban beosztani. A nap során keletkező üres időkben nem lazítottam, hanem indultam futni. Egy ilyen felkészülés megacéloz egy csomó mindenben. Hihetetlen erőt, örömöt, és boldogságot ad a futás és a felkészülés, ezt senki ne hagyja ki. Ha valamiért érdemes indulni egy versenyen, az pedig az az érzés, hogy bajnok vagy a végén.

 

Köszönjük!

Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!

Menczel Enikő
Így lettem félmaratonista

Az első félmaraton teljesítése fantasztikus érzés. A verseny utáni fáradtság elillan, és marad az önbizalom, motiváció, és energia. Ilyen ez a beszámoló is.

Motiválj másokat te is!

Írd meg, hogyan kezdtél el futni, küldj versenybeszámolót!