Futásaim 9 hónapja - Kis Zsani futóedző beszámolója

Futásaim 9 hónapja - Kis Zsani futóedző beszámolója

Kis Zsanett vagyok, a Margitszigeti Atlétikai Club egyik futóedzője, és hamarosan megszületik első kisbabám. 14 éves korom óta futok, és a terhességem előtt is versenyeztem. Hogyan fussunk terhesen, ha a futás évek óta intenzíven az életünk része?  Én sem voltam teljesen biztos benne, hogy mi a helyes, de a testemre és orvosom tanácsaira hallgatva, most pár hétten a szülés előtt azt mondhatom, hogy aktív várandós időszakon vagyok túl.

Terhességem előtt versenyszerűen futottam, ami azt jelenti, hogy a hét minden napján edzettem. Egy héten kétszer-háromszor 80-90%-os résztávos edzéseket végeztem, a többi napomat könnyű 1 - 1,5 órás futások tették ki. Mindez azt jelenti, hogy volt honnan csökkentenem a tempót, és a megtett kilométerek mennyiségét is. Amikor kiderült, hogy állapotos vagyok, akkor már túl voltam egy edzőtáboron, egy felmérő futáson és egy versenyen. Mindez adott egyfajta kezdeti “önbizalmat” ahhoz, hogy ne hagyjam abba a rendszeres sportolást.

Terhességem előtt versenyszerűen futottam. (fotó: MAC)

Igazából én mindig azt hittem, ahhoz, hogy teherbe essek, majd biztosan abba kell hagynom a versenyzést, és vissza kell vennem az edzésekből. Valahogy mindig is úgy képzeltem, hogy a sok edzés és terhelés akadálya lesz majd annak, hogy egy pici élet megfoganjon, hiszen sokat sanyargatjuk a testünket az edzések során, és nap mint nap kifacsarjuk magunkból a maximumot.

Azonban egyáltalán nem úgy alakult a dolog, ahogyan én azt korábban bármikor is gondoltam volna.

Egyáltalán nem hittem volna, hogy az esküvőnk után azonnal megfoganhat az új jövevény, de így történt. Ezért minden amit előre elterveztem, hogy majd ha megunom a versenyzést, és elegem lesz a futásból, akkor majd jöhet a családalapítás, megdőlni látszott. Ekkor határoztam úgy, hogy nem fogok előre semmit sem tervezni, mert könnyen lehet, hogy a dolgok nem is úgy alakulnak majd, ahogyan én ezt előre gondolom.

Eleinte nem is vettem vissza az edzések mennyiségéből, csupán a terhelést csökkentettem. Azt tudtam, hogy az oxigénhiányos állapot és a felmelegedett testhőmérséklet valóban nem kedvez a baba fejlődésének, így az elején csak azt tartottam szem előtt, hogy ezek teljesüljenek.  Minden edzést csak olyan mértékben csináltam végig, hogy ne hajtsam ki magam teljesen, azonban a korábbi edzések ritmusát és hullámzását megtartottam. Nem álltam át azonnal a “csak kocogás” üzemmódra, illetve ugyancsak edzettem minden nap. Kezdetben még résztávokat is végeztem, csak már nem vittem magammal az órámat és nem néztem az időt. Nekem ugyanis az első hónapokban még jobban is esett a futás, mint korábban, ezért tudtam, ha viszem az órát, az biztosan belehajt majd egy gyorsabb tempóba, ezt viszont szerettem volna elkerülni. Nem volt célom, hogy ne fáradjak el, de csak olyan mértékben, hogy jól essen. Csak a korábbi “csak azért is megcsinálom” hozzáállást iktattam ki az edzéseimből. Azt nem hagytam, hogy szenvedjen a szervezetem. Ahhoz képest, hogy korábban minden résztávos edzésemhez hozzátartozott a küzdés, az önmagam határainak feszegetése, a szenvedés faktort kiiktattam az edzésekből.

Igazából három alapvető dolgot határoztam el magamban, amihez igyekeztem tartani magamat a terhességem alatt:

1. Megtartom a kezdeti ritmust, hogy legyenek könnyebb és lendületesebb napok

2. Ha az első pontot nem is tudom tartani, akkor is minden nap futok vagy mozgok, hogy a szervezetemnek ne legyen nagy sokk a súlygyarapodás

3.  Nem nézem az órát, és mindig annyit futok és olyan tempóban, ami jól esik.

Kis-Soós Zsanett, Zsani - ahogy a MAC-ban hívják őt

Mindig azt szerettem volna csinálni, amit a bátyáim. Atlétizálni kezdtek, és mivel nem szerettem volna kimaradni a társaságból, én is mentem velük. A bátyjáim korán válogatottak lettek, én viszont edzeni szerettem, versenyezni nem. Leginkább az érdekelt, hogy edzéseken jól kihajtsam magam. Már fiatalaként a MAC - Magyar Athletikai Clubhoz kerültem, és elkezdtem versenyezni. Dr. Török János edző keze alatt dolgoztam, és sokszor álltam magyar bajnokságon dobogóra, válogatottként pedig képviselhettem hazánknat külföldi versenyeken. Részt vettem a medulini mezei EB-én, ahol csapatban 7. helyen végeztünk. Később sportösztöndíjjal 2 évet az Észak-Karolinai High Point Egyetemre jártam, ahol elvileg még tartok néhány iskolai rekordot. 
Félmaraton: 1:17:35, 5000 m: 16:57.92, 10 000 m 35:57

Mikor elkezdtem a futást, kezdetben óra, és mindenféle kütyük nélkül végeztük az edzéseket. Emiatt hihetetlenül megtanultam figyelni a testem minden rezdülésére. Pulzusmérő órával is csak pár évvel ezelőtt próbálkoztam meg először, de egy-két edzés után le is tettem, mert nem mutatott új dolgot számomra, illetve sokkal hamarabb éreztem meg olyan dolgokat, amiket a pulzusmérő óra ki sem mutatott. Ezért legfontosabb edzőm erre az időszakra a saját testem és szervezetem lett. 

Engem az érdekelt, hogy milyen határterhelést lehet végezni terhesen.

Terhességem kezdetén próbáltam sok helyen utánajárni, hogy mit szabad és mit nem terhesség alatt. Azonban mivel az orvosom tanácsára az első 3 hónapban senkinek sem árulhattuk el a terhesség tényét, így a személyes ismerőseimet nem tudtam megkérdezni tapasztalataikról. A neten próbáltam meg utánajárni, hogy ilyenkor mit szabad és mit nem. Azonban engem nem az amatőrök számára engedélyezett heti kétszeri 30 perces kocogás érdekelt, mert azt nagyon távolinak éreztem magamtól. Sokkal jobban érdekelt, hogy valóban milyen határterhelést lehet ilyenkor végezni. Igazából csak egy-két cikket találtam ezzel kapcsolatban a neten, Paula Radcliffe-t maratoni világcsúcstartót, illetve Kara Goucher-r faggatták egyszer erről egy interjúban, akik viszont valóban nem vettek vissza az edzéseikből a terhességük alatt. Tudtam, hogy csupán a kocogás nem lesz elegendő számomra. Az orvosom annyit mondott nekem a legelején, hogy mindent csinálhatok, amit előtte, csak legyek tudatában annak, hogy most már egy másik emberért is felelős vagyok a tevékenységemmel. Később, amikor már megkérdezhettem az ismerőseimet, mindenki más és más tapasztalatról számolt be. Voltak olyan futó ismerőseim, akik nálam sokkal jobb futók voltak, mégis azt mondták, hogy már az elején abbahagyták a futást, mert nem esett jól nekik. Ellenben voltak olyan amatőr futó ismerőseim, akik pedig arról számoltak be, hogy az utolsó napokig futottak, bicikliztek, aerobikoztak. Ekkor ébredtem rá arra, hogy nincsen általános recept, hogy ki, mit, és hogyan mozog a terhessége alatt. Ami azonban minden nap megerősített, hogy én futás után mindig jobban éreztem magam, mint anélkül, és minden nap újra és újra igényeltem, hogy cipőt húzzak és kimenjek futni. 

Én futás után mindig jobban éreztem magam. (fotó: Kis Zsanett)

Azt már az elején tudtam, hogy nagyon hosszú a 9 hónap ahhoz, hogy leálljak a futással, csak azért mert terhes vagyok. Semmilyen testi-lelki okát nem láttam annak, hogy abbahagyjam azt, amit 16 éven keresztül minden nap csináltam, és ami a legnagyobb kikapcsolódást biztosítja azóta is a számomra. Egész végig erősen hittem a saját szervezetemben, hogy majd úgyis jelzi, ha nem esik jól neki, vagy a babának a mozgás. Folyamatosan vártam, hogy jelezzen, de a legutolsó hónapig egyszer sem jelezett.

A terhességem alatt egyszer volt olyan, hogy nehezebb volt a futás: 6 hónaposan, a nagyobb súly hatására elkezdtem máshogy terhelni a lábaimat, és nagyon megfájdult a vádlim. Szerencsére a hasamat sosem éreztem, hogy esetleg rázkódna, de a vádlim egy-két hétig eléggé fájdogált. Itt azonban megint meg kell jegyeznem, hogy már nagyon jól ismerem a szervezetemet és tudtam, hogy ez nem sérülés, csupán még nem elég erős a vádlim a súlyom megtartásához. Egyik nap azonban kísérletképpen sarokemelőt tettem be mindkét cipőmbe, és mintha elvágták volna a fájdalmat.

Semmilyen testi-lelki okát nem láttam annak, hogy abbahagyjam azt, amit 16 éven keresztül minden nap csináltam, és ami a legnagyobb kikapcsolódást biztosítja azóta is a számomra. 

Azt is tapasztalatból tudom, hogy ha az ember elengedi magát vagy visszavesz a terhelésből, akkor egy idő után az alacsonyabb terhelést fogja a szervezet a maximálisnak érezni, ezért is döntöttem úgy már a terhességem kezdetén, hogy ameddig tudom csinálni, addig folyamatosan mozogni fogok a korábbi életemnek megfelelően. Úgy határoztam, ha nem lesz gond, vagy probléma, csak azért mert terhes vagyok, nem fogok leállni. Utólag nagyon örülök, hogy így döntöttem, mert az utolsó hónapig egyáltalán meg sem éreztem fizikailag, hogy terhes vagyok. Nem éreztem, hogy fáradtabb lennék, nem szedtem fel sok súlyt, illetve mindent ugyanúgy és ugyanolyan erőbedobással tudtam csinálni, mint korábban. Az utolsó hónapban azonban egyik-hétről a másikra éreztem, hogy valami megváltozott. Teljesen máshogy éreztem a hasamat, elkezdett feszülni a hasfalam alsó része, függetlenül attól, hogy éppen futok vagy sem. Ekkor tudtam, hogy most már vissza kell vennem, mert jelzett a szervezetem, és valóban megerősítette az orvosom, mivel pont azon a héten fordult be a szülőcsatornába a pici, és a nagyobb súlyú feje nyomott lent. Tehát, ahogyan számítottam rá, valóban egyértelmű jelet küldött a szervezetem, nem is volt kétség számomra.

Azonban azt is tudtam, hogy a napi ritmusomat még ekkor sem szabad és nem ajánlatos megtörni, ezért átálltam az úszásra, illetve a sétálásra. Ekkor már éreztem, hogy kezdem elveszíteni a korábbi “kondíciómat” és emiatt egyre kevésbé is éreztem magamat fittnek, egyre aluszékonyabb és fáradtabb lettem. Mindez természetes, és egyáltalán nem is zavar, de jó tapasztalat volt számomra, abból a szempontból, hogy valóban fontos az edzettségi szintet a lehető legmagasabb szinten tartani, mert elég könnyen el tudja veszíteni azt az ember, és vissza tud esni. Mozognom akkor is kell folyamatosan, ha futni már nem lehet, hiszen a szülés egy hatalmas testi megmérettetés, amit sokkal jobban lehet bírni, ha valaki rendszeresen mozog. Illetve, arra is kell gondolni, hogy utána a pici baba ellátása is jó kondíciót kíván meg a leendő anyukától.

A kezdeti 12 hét alatt nagyon ritkán éreztem hányingert, azonban elég gyakran fájt a fejem, annak ellenére, hogy nem vagyok fejfájós. Leginkább mindig munkaidő végére jött elő, és nagy szerencsémre, a téli friss levegőn történő mozgás és futás rengeteget segített abban, hogy elmúljon. Igazából semmi egyéb nem is segített a fejfájásom csillapításában, csupán ez. Ez is megerősített abban, hogy fontos dolog a terhesség alatti aktív életmód fenntartása, illetve, hogy sokat segít a negatív tünetek enyhítésében a futás. Nagyon ritkán, ha épp hányingerem volt, a futás akkor is segített. .

Időközben az is kiderült, hogy egészen magas lett vércukorszintem a terhesség hatására, és akkor az orvosok kifejezetten ajánlották, hogy ne is hagyjam abba a mozgást. Voltak akik azt mondták, hogy szerintük a sportolással ártok a babának, azonban általában olyanok, akik nem tudták, hogy én egész életemben futottam, és komoly szinten. Korábban heti 7-szer 15 kilométert futottam, igen intenzív tempóban. Ehhez képest a heti 5-ször 5 km számomra szinte csak láblógatás lett. Egy amatőr futónak persze megértem, hogy ez is komoly terhelést jelent.

Persze én is elbizonytalanodtam időnként.

Előfordult olyan nap is, amikor hallgattam a kritikákra, és nem mentem el futni, gondolva, hogy talán tényleg sok lehet, amit csinálok, és valóban árthatok ezzel a babának. De azokon a napokon nem tudtam mit kezdeni magammal, nem találtam a helyemet, és este sem bírtam aludni, mert nem volt meg a napi mozgásom.  Sokkal rosszabb testi tüneteim lettek ha pihentem, mint amikor futottam. Egy-két hét után mindig visszatértem a futáshoz, amitől aztán mindig sokkal jobban is éreztem magam. És hát nem az a fontos, hogy egy terhes kismama kiegyensúlyozottnak érezze magát?

Nem tartom követendő példának az én utamat, sőt az sem biztos, hogy a következő terhességem alatt én ugyanígy fogok futni, sportolni. Csupán azt a közhelyzet tudom tanácsolni, hogy ha babát vársz, próbálj közelebb kerülni a saját szervezetedhez, hallgass a tested jelzéseire, és aszerint cselekedj. A terhesség és a szülés ugyanis ugyanerről szól, meg kell tanulni saját testünket kezelni, és annak jelei alapján cselekedni.

 

Köszönjük!

Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!

Belus Fruzsina
Nyertem a Bükki Hegyi Maratonon

Ma reggel úgy kelt fel a lányom, hogy közölte a családdal, ő is futó lesz. Szép az élet! Beszámoló a Bükki Hegyimaratonról.

Motiválj másokat te is!

Írd meg, hogyan kezdtél el futni, küldj versenybeszámolót!