Csirkebox - azaz csajok a versenypályán

Csirkebox - azaz csajok a versenypályán

Verseny előtti kordonon kívüli csacsogás színes futórucikban, még egy rajt előtti utolsó közös pisilés. Ezek vagyunk mi, a szebbik nem futóverseny előtt - tapasztalataim szerint.

A „Hogyvagymizu?”-ra szívesen elmondjuk kicsit magasabb hangszínen, hogy miért nem aludtunk éjszaka, és hogy az állapotunk mely pontokon tér el az ideálistól, majd végighallgatjuk a többiektől is, közben a nacinkat és copfunkat igazgatjuk.

A rajt ellövésétől kategorizálódnak a kapcsolatok: vannak a rivális csajok, és van a barátnő, akivel végig együtt haladunk. A barátnővel való együtt futás egy összecsiszolódási folyamat során csapatmunkává válik, így a versengés okafogyotá lesz. Sokkal érdekesebb a továbbra is magányosan futó nő esete.

A legbölcsebb versenyzési formának tűnik, mikor konkrét céllal érkezünk egy versenyre, aminek megvalósítására fel vagyunk készülve, és nem kell másra figyelni, „csak” magunkra. Lehetséges ez? És ha tétje van számodra a versenynek és menet közben látod, hogy bizony pariban vagytok valakivel? Hidegen tud hagyni a „célkereszt” a hátadon?

Ha a barátnővel futsz, az én "mi"-re változik. (balra:Makai Viki, jobbra: Gyebnár Éva)

Én elsősorban magamra igyekszem figyelni, de mivel egy futóversenyen nem csak futok, hanem versenyzek is, fel kell készülnöm arra, ha valaki „egy mérföld útra kényszerít, elmenjek vele kettőre" (Biblia, Mt. 5:41). Akár magammal, akár mással versenyzek, ezt az egyensúlyt igyekszem fenntartani: HIDEG FEJ, FORRÓ SZÍV.

A verseny folyik tovább, valaki kilép az árnyékodból s határozott iramban „rád ver” 100 métert, amivel megmutatja, hogy több van benne, mint egy ceruza elemben. De mennyivel több? Csak előzésnyi erő? 

Benne vagy a játékban? Vagy sért a kivagyiság? Kalandvágy vagy maximalizmus, ami elindít a nyomában? Nem mész, mert bölcs vagy? Akkor mikor mész? Esetleg copfja láttán viszket a tenyered? 

Rövid történet a copffal kapcsolatban: Az egyik egyéni 212km-es Ultrabalatonom alkalmával az élmezőnyben a verseny utolsó maratonjában - az 5-ből -,  állva merészeltem hisztizni, így az egyik kísérőm, Noémi, jónak látta a copfomnál fogva előre rántani a fejem, és a tarkómra önteni a maradék hideg vizünket. A víz ugyan már langyos volt, de a hatás nem maradt el. ;)

Saját tapasztalatból szólva „nem kívántam még senki vérét”. Én magam talán látszatra közelebb állok a „passzív-agresszív” típushoz: ha van lehetőségem „felmegyek” arra, akinek a hátára célkeresztet tettem, és szívesen beállok mellé – régebben beszélgetni – manapság inkább együtt futni, együtt érezni. Lehet, hogy idegesítő, de én emberinek élem meg.

Suhanj 6 órás futóverseny (fotó: Richárd Bálint)

Viszonzásul kaptam nagyszerű élményeket, hallatlan tempókat, feledhetetlen versenyzéseket ugyanúgy, mint a hozzáállásomra épített stratégiai szívatásokat, közelről megtekinthető blöfföket. Bár sejthető, mennyire esélytelen nem felhúzni magam ebben a felfokozott állapotban, ám nekem sosem jött be a dühből futás. Elfogy a levegőm, nem tudom beosztani az erőm, és koordinálatlanabb a mozgásom is. Egy együttérzés, egy mosoly, egy emlék viszont célig tartó inspirációt képes adni.

Állj, állj, állj! Pár kérés „beindulás” előtt. Ha fogyni kezdesz, tovább tud-e vinni a forró szíved, mint amennyire a hideg fejed jelzi az erőd végét? Miért indulsz? Az erőd megéléséért, vagy az ő legyűréséért? 

Szeresd, tiszteld! Sporttársad! A sebessége jelentsen kihívást, ne a személye.

Van egy mondás:  "Mihelyt egy nőről nem tudsz mindent feltételezni, szereted." A tuti szerintem így hangzik: Mindent feltételezz egy  futó nőről, szeresd, és sebezhetetlen vagy – mint élettárs, és mint versenytárs. 

Kiváltságos helyzetben vagyok, ugyanis az első versenyzős élményem egy tiszteletreméltó ultrafutó csajjal éltem át, akivel kölcsönösen kedveljük egymást. 

Vajon megtaláljuk-e magunkban azt a fogócskáért rajongó gyermeket, aki sikítva szalad a pajtása elől az ovi udvarán, majd mindketten kacagnak, mikor elkapja a fogó? A lehető legjobbunkat futjuk, de rádobunk-e még egy lapáttal, mikor közeledik a fogó? Ki lesz, aki előbb eltántorodik a tervétől? Közel ugyanazt a sebességet futják, közel ugyanannyira fáradnak. 

Hogy mi számít a versenyben szerintem?

A versenyhez kell,

- egy kis csibészség, ügyes taktika,

- részben edzettség,

- az oroszlán részét pedig úgyis az adja, hogy az agyad elbírja-e a hited terhelését.

Minden versenyzésed kép arról, hogy milyen nyomot hagyott benned az élet, és arról te milyen nyomot szeretnél hagyni az életben. És mindez a legtisztább forrásból, mert a futásodban nincsenek ígéretek, csak cselekedetek.

Verseny után a kordonon belül zilált frizurával, egymást ölelgetve sírunk, és leheletnyi szemfesték maszatolta arccal győzködjük egymást:

- Így is nagyon jól nézel ki! - és tényleg.

Élményekkel telítődünk, érzelmeink olykor túlcsordulnak. Ezek vagyunk mi nők. Érzőlények. Ezért jövünk el legközelebb is.

És azért, mert másnap sokkal jobban fog állni rajtunk a farmer! ;) 

 

(fotó: Makai Viktória)