Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Amikor a versenynek tétje van

Ha versenyzőként állsz a rajtba, akkor is lehetnek benned kételyek. Makai Viki ultrafutó tanácsai a sikeres versenyzéshez, ha győzni akarsz önmagad felett.

Eljött a nagy nap! Mióta készülök már erre! Nemrég olyan messzinek tűnt, mintha nem is közeledne. Úgy gondoltam, hogy addig még sokat fejlődök, sokkal edzettebb leszek majd. Vitaminokkal feltöltve. De most? Képes vagyok rá? Elértem a kívánt állapotot? Felkészültem a várva várt versenyre? Sokunk fejében járnak ilyen gondolatok egy fontos verseny előtt. 

Sokszor kísértett meg kishitűség és önmagam alulértékelése verseny előtt. Ez fizikai tüneteket is vont maga után: hasmenés, gyomor összeszűkülése, álmatlanság okozta kialvatlanság. E tünetek bármelyike képes tönkretenni az egyébként szépreményű versenyt melyet megálmodtunk, és oly sok órát szenteltünk a felkészülésre minden más rovására. Mintha vonalat húztam volna a felkészülés és a verseny közé. Ahol a vonal bármelyik oldalán állva, mintha elválasztott volna magam a másik oldaltól. Tele voltam elvárásokkal a versennyel kapcsolatban, s a megfelelni vágyás okán magam felé is. Én magam távolítottam el a vágyott eseményt szeretett hétköznapjaimtól. Annyira, hogy nem éreztem magam természetesnek a helyzetben. (Előfordul, hogy a felkészülés nem teljes értékű, vagy rossz volt a versenyválasztás, esetleg szerepet játszik olyan külső kényező, ami megzavarja a verseny megélését. NEM ezekről szeretnék beszélni.) Rossz lelkiismerettel senki ne álljon rajthoz! Igazítsa elvárásait felkészültségéhez, képességeihez. Hogy lehet élvezni egy versenyt, ami az adott napi teljesítmény alapján rangsorol embereket, országokat? A verseny és annak végkimenetele abban a pillanatban kezdődik, mikor kiválasztod. Onnantól minden egyes versennyel kapcsolatos gondolatod formálja a versenyed végkimenetelét.

10 gondolat a sikeres versenyzéshez:

1. Válassz olyan versenyt, amiért meghalnál – lelki és agyi értelemben! Fizikailag elég, ha megfeszülsz. :)

2. A vágyakozásod a verseny iránt minden pillanatban legyen erősebb a kudarctól való félelmednél.

3. Tartsd a szemed a célodon. Éld a saját életed, járd a saját utad.

4. Tervezd meg a felkészülésed! Eddz keményen, de tartsd magad az edzéstervhez. Ha pihensz, pihenj úgy, mint egy dáma - mosogass más hangulatban, vásárolj más hangulatban, olvass esti mesét huncutabban, mert MA NEM KELL EDZENED!  Az edzésen adódó nehézségek legyenek a versenyen adódható nehézségek modelljei. Képzeld el sokszor, hogyan oldod meg majd „élesben” a felmerülő problémákat.

5. Legyen terved a versenyre, a motivációd legyen kifogyhatatlan. „Légy eltántoríthatatlan a célodtól, ehhez szükséges az önfegyelem.” (Domonkos Dávid cross training edző)

6. Ne gondold, hogy „az a nap más lesz”. A hozzáállásod legyen ugyanolyan edzésen és versenyen egyaránt.

7. Az edzés legyen fegyelmezett, a verseny legyen ünnep!

8. Minden edzésedben éld meg a verseny jelenvalóságát!

9. Nyugi! Mindig „csak” annyit kell beletenned az edzésbe és a versenybe egyaránt, amit az adott nap meg tudsz csinálni. Sem többet, sem kevesebbet.

10. Vedd figyelembe a szervezeted jelzéseit, ahhoz képest csináld a napi feladatod legjobb tudásod szerint.

Az edzés bizonyos szempontból hasonlít egy 18. születésnaphoz: ha nem készülsz a felnőtté válásra a mindennapokban, a 18. életéved betöltésével sem válsz azzá. Vagyis ha nem versenyzőként edzel a hétköznapokban, nem tesz azzá egy futóverseny. Minden edzést céllal, a legjobb tudásod szerint teljesíts. Amit aznapi lehetőségeid megengednek, azt tedd meg. Megszokod majd, hogy a kihívás nem stresszel, és a teljesítés sikere boldogít. A vágyott verseny közeledése pedig lelkesedéssel tölt el félelem helyett. Hisz aznap is ugyanazt kell tenned, amit szoktál: teljesíted az aznapi feladatot úgy, ahogy tudod. Felkészültél rá. A megtanult feladat cselekvése örömet okoz. A verseny hangulata ünnepélyességet fog kölcsönözni az aznapi „edzésednek”. Hiszem, hogy ez motiváló, hat a verseny pozitív megélésére és a teljesítményre. A verseny egy igazi felmérő. Felméred a teljesítményed magadhoz, másokhoz képest. Bekategorizál. Számosít. Ez is igaz. Te is így teszel magaddal. Ezek a számok a fejlődésed mértékegységei.

És jöjjön pár gyakorlati tipp

Amivel edzésen frissítesz, azzal frissíts versenyen is.

Csak tesztelt, bevált táplálékot fogyassz.

Ne kísérletezz új ruhadarabbal. Csak kipróbált szerelésben állj rajthoz.

Az egészséged és az emberi kapcsolataid pótolhatatlan értékek. Vigyázz rá!

Merj nagyot álmodni! Járj álhatatosak és kitartóan az úton, mely a célod megvalósításhoz vezet.

Isten éltessen eljövendő 18. születésnapod alkalmából! Remélem, már készülsz rá! ;)