Iratkozz fel hírlevelünkre!

Felhasználási feltételek

Írj nekünk

Így futunk

Az életünk változik, így a futáshoz fűződő viszonyunk is. Különböző életszakaszban járó futók mesélnek a futás szerepéről az életükben.

Az évek telnek, a futás marad.  Gondolj vissza a kezdetekre - ma is ugyanazok a célok vezérelnek a futásban mint a kezdetek kezdetén? Ahogy változnak az életben a feladataink, ugyanúgy változik a futás szerepe is az életünkben, így teljesen természtes, hogy mást ad a futás kamaszként vagy fiatal felnőttként és mást ad, ha már családunk van. Vagy mégis vannak olyan oldalai a futás iránti szenvedélyünknek, ami sosem változik meg? Négy különböző életszakaszban járó futónő mondja el saját tapasztalatait.

 

Csuta Dorottya (14) - a futás számomra a jövőmet is jelenti

​Csuta Dorottya (14) középen.

 

Doró vagyok, és harmadikos korom óta futok. Októberben kezdődött, amikor elkezdtem apával minden héten egyszer kocogni. 4-5 kilométeres terepversenyekre készültünk közösen, aztán apa talált egy nemzetközi versenyt, ahova csak úgy lehetett nevezni, ha az ember leigazolt atléta. Így találtunk rá az edzőmre: Gedeon Zsoltra és a Pegazus Atlétika egyesületre 2014-ben - azóta velük edzek. Eddig főként 600, 1000 és 2000 méteren versenyeztem az atlétika pályán, és 4-10 km között utcán, terepen és hegyen. Amikor esik az eső, a tesóim, mint átalában sokan, ki sem mozdulnak a házból, tévét néznek, és én is úgy érzem, hogy szívesebben maradnék otthon. Viszont tudom, hogy amikor elkezdek futni, átlendülök ezeken a gondolatokon, és onnantól pedig már nagyon jó érzés, hogy akkor is megcsinálom az edzést, ha előzőleg nem volt hozzá kedvem. Ezt az elégedettséget semmi más nem adja meg nekem, csak a futás, és ez egy nagyon jó érzés.

Ezt is olvasd el! Győzelmeink, kétségeink

Ma például 7 órám volt a suliban, fél órám volt megírni a házikat és tanulni egy picit, utána pedig rögtön jöttem edzésre. Ez 1-2 órát vesz el a napból, általában hétfőtől péntekig. Délután 5 körül szoktunk végezni, mire hazaérek Pusztazámorra, már este fél 7 van. Vacsorázom, bepakolok másnapra, aztán időben lefekszem. Reggel korábban beérek az iskolába, akkor tudok még tanulni, ha előző napról maradt valami. A futás számomra a jövőmet is jelenti, szeretnék ebből megélni. Apa azt mondja, legyen egy B-tervem, és a tanulás legyen most a legfontosabb a futás mellett. Legfontosabb távlati célom valamelyik középtávon, vagy hosszútávon egy olimpiai érmet nyerni. 

​Dorónak komoly céljai vannak a futással. 

 

Vannak olyan edzéseim, amiket otthon végzek, ilyenkor csak futnunk kell lazán valamennyit, a faluból kiérve látok egy őzet vagy más állatot, és elterelődik a figyelmem, eszembe jutnak a természetismeretből tanult dolgok. Ha az atlétikapályán edzünk, az egészen más. Bemelegítéskor és levezetéskor kocogunk és beszélgetünk a csapattársaimmal. A tempós futásoknál, résztávoknál pedig csak arra figyelek, hogy jól menjen a futás, ne essen szét a mozgásom, jó technikával fussak, meg persze arra, hogy kihúzzam magam.

Ezt is olvasd el! Fuss bátran a céljaidért

Közösséget és csapatot kaptam a futás által, az összes klubtársamat a barátomnak tekintem. A futásnak köszönhetem, hogy sokkal magabiztosabbnak érzem magam az élet minden területén. A betegségek jobban elkerülnek, és erősebbnek, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. 

Gyerekként a legfontosabb, hogy a sport szeretete és természetessége beépüljön, hogy amikor már a saját döntéseiket hozzák meg, megmaradjon a mozgás az életükben. De vajon tényleg ennyire egyértelmű, hogy aki gyerekkorában sportol, az szeretni fogja azt élete végééig?

 

Radványi Alexandra (25) - hosszabb távon úgy lehet fenntartani a futás szeretetét, ha az ember magának fut

​Alexandra az Adidas Runners futóklub egyik edzője is.

 

Radványi Alexandra vagyok, az Adidas Runners edzője. Az édesanyám testnevelő tanár, így kikövezett út vezetett a sport irányába. Sprinternek akartak nevelni, pedig én hosszabb távot szerettem volna futni és nem is hoztam azt az eredményt, ami elvárható lett volna. Kiskoromban nem gondolkodtam rajta, hogy szeretem-e a futást, menni kellett. Nyári szünetben volt olyan, hogy minden nap volt edzés, sőt, akár napi kétszer is. De a társaság jó volt, szerettem a csapattársaimat, a közösségépítő szerepe jó volt.

Egyetemistaként kezdtem el leginkább azon gondolkodni, hogy miért szeretem az egészet, miért jó nekem a futás. 

​A maraton is sikerült. Garas Ati edző (aki nem mellesleg oldalunk szerzője) segített Alexandrának a maratoni felkészülésben.

 

Könnyen alakult át „fun run”-ba a futás, teljes mértékben el tudtam engedni a versenyző korszakomból megszokott nyomást. Persze van a fejemben egy időterv, amit szeretnék elérni a versenyeken, de már nem a környezetemnek kell megfelelnem. Hosszútávon csak úgy lehet fenntartani a futás szeretetét, ha az ember magának fut. Az első félmaratonomon megtapasztaltam, milyen embertömegben futni. Teljesen más érzés és élmény volt, mint az atlétika pályán körözni.

Nem „kell” már futnom, így teljesen kikapcsol a mozgás, el tudok gondolkodni az élet nagy dolgain. Ha valamire meg kell találnom a választ vagy kreatív feladatom van, elmegyek futni, és legtöbbször megvan a kész terv a fejemben mire hazaérek. Tavaly októberben lefutottam a maratont és azt vettem észre, hogy a hosszú edzéseken nagyon hamar eltelt az idő, bele tudtam merülni a futásba. Minimalistában szoktam tolni, telefont se viszek magammal, szeretem szabadnak érezni magam futás közben. Most pedig már saját motiváció a futás. Mióta pedig edzősködöm, és közösségi futásokon próbálom átadni a mozgás szeretetét, még inkább szeretem az egészet. Nincs jobb, mint amikor motiválhatok másokat.

Ezt is olvasd el! A fiammal futok

Mondják, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, de reggel 9-től este fél 6-ig dolgozom. A maratoni felkészülés utolsó szakaszában éreztem azt, hogy már magamra sincs időm. Ezért maradtam a félmaratoni távok mellett, ami teljes mértékben vállalható hosszútávon is. A heti 3-4 alkalomra törekszem, hogy az meglegyen.

Ahogy Janikovsky Éva írja Már megint című könyvében: "Nálunk az a baj, hogy apukám is túl van terhelve, meg anyukám is túl van terhelve, meg a Bori is túl van terhelve, de ehhez én még sajnos kicsi vagyok, ezért nekem kell itthon mindent megcsinálnom". Hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy soha semmire nincs időnk, ám ennek ellenére az élet egyre nagyobb és nagyobb terheket helyez ránk. A futás szerepe is megváltozik, a kihívás helyett a kikapcsolódás ideje lesz, az edzés nem kényszer, hanem jutalom. 


​Beniczki Szilvi (31) - a futás a csend, a ráhangolódás ideje, ez az én időm

 

Beniczki Szilvi vagyok, két kisfiú édesanyja. Azért kezdtem el futni még a gyerekek születése előtt, hogy kicsit fittebb legyek és javítsak a közérzetemen. Amikor várandós lettem, akkor is futottam, mert úgy éreztem, hogy jót tesz nekem és az orvosom is javasolta, hogy mozogjak. Amikor az első kisfiam megszületett, beindultak a babakocsis futások. 

Az életemben a futás szerepe is változott. A gyerekek előtt leginkább reggel futottam munka előtt, szépen végiggondoltam a napomat, a teendőimet. A terhességem alatt a futás is egyfajta ráhangolódása volt az új helyzetre, mozgás közben folyamatosan önmagamra figyeltem. A babakocsis futásnál pedig a futás lett az "énidőm" , amit a régi életemből hoztam. Mondhatom, hogy a futás valahol segített megtartani az identitásom, hogy ne veszítsem el önmagamat fiatal anyukaként.  

Szerintem azért tudtam végig futni a terhességeimet, mert maga a futás számomra olyan, mintha a legjobb barátnőmmel kikapcsolódnék, teljesen önmagam lehetek. Oxigénnel megtelik a tüdőm, és az egész közérzetemen jobb lesz. Már nem az volt a fontos, hogy fogyjak vagy fittebb legyek, hanem hogy ezt az élményt megadjam magamnak. A futás átalakult egy mindennapi rutinná, kell ahhoz, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. Élveztem a várandós és babakocsis futást is. Különlegesebbnek éreztem, hogy a gyerekemmel együtt űzhetem a szeretett sportomat, és így ez már nem csak önmagamról szólt.

Ezt is olvasd el! Észrevétlenül lett az életünk része a futást

Egy gyerek mellett simán megtehettem, hogy kinéztem az ablakon, és ha szép idő volt, akkor fogtam a fiam, beültettem a kocsiba és indulhattunk is. Előfordult, hogy félmaratont is lefutottam, mert annyira vitt a lendület és a jókedv, a fiam pedig végig szundikált.  Most eljutottam oda, hogy kezdek visszatérni az önálló futásokhoz, mert a két gyerkőcöt nehezebb lenne megoldanom máshogy. A két kicsi sem egyforma, a kisebbik fiam nem szeret a babakocsiban ennyit ülni, nem is erőltetem, neki több mozgás kell. Hajnalban kelek és borzasztóan korán indulok, hogy nagyjából egy órát tudjak futni. Csak rendszerességgel lehet fenntartani a futásokat, minimum heti 3x szeretek elmenni, de inkább 4-re törekszem.

2 kisgyerek mellett a futás maga a csend, a napra való ráhangolódás ideje, nem vehetik el tőlem a napi 1 órás mami kimenőmet. 

A gyerekek érkezése teljes mértékben megváltoztatja az ember életét. Az ember kis túlzással, 24 órás szolgálatban él. Aztán ahogy a gyerekek nőnek, mintha picivel több idő jutna önmagunkra ismét. Az amatőr sportolók általában akkor vállalnak be komolyabb sportbeli célokat, amikor még nincsenek gyerekek vagy amikor a gyerekek felnőnek és önállóvá válnak.


Keresztury Emő (55) - jobb erőben vagyok mint valaha 

Keresztury Emő vagyok, három felnőtt gyerekem van. Én akkor kezdtem el futni, amikor a gyerekeim 23-21- és 19 évesek voltak és kezdtek kirepülni. Az 50. születésnapomra mindenki unszolt, hogy csináljak valami „őrültséget”, ugorjak ki ejtőernyővel egy repülőből vagy hasonlót, de én nem akartam egyszeri élményt. Viszont voltak barátaim, akik akkor készültek a maratonra, azt gondoltam, én is lefutok egy maratont. Három hónap után lefutottam egy félmaratont, 10 hónappal később pedig a maratont 4 órás idővel.

Az edzéseimet úgy intéztem, hogy reggel, amikor a kutyát sétáltattam egyre többször futás lett belőle. A gyerekeim már felnőttek voltak, és azon túl, hogy egy nagy fazék kaja legyen otthon, már napi szinten nem kellett őket igazgatni. Az 50 éves fogadalommal kezdődött, de nagyon jókor, mert amikor elkezdtem érezni, hogy egyre kevesebb a feladat, engem elkapott a gépszíj, triatlonozni is elkezdtem. Nagyon szervesen töltötte ki az edzés azt az időt, ami fennmaradt a gyerekek távolléte miatt. A tavalyi évben teljesítettem Nagyatádon az Ironman távot is, és az ultrafutásba is belekóstoltam.

​Emő a nagyatádi ironmanen.

 

Nagyon hamar elkezdtem élvezni a futást, jól éreztem magam közben. Egyre több barátom lett a futóközösségekben, tetszett, hogy adhoc épült be a sport az életembe. Fantasztikus azt is megélni, hogy 55 évesen jobb erőben vagyok, mint valaha. Erre a gyerekeim is büszkék azt hiszem. Számukra is egy jó példa és egy öröm is, hogy azt látják, a szüleik nem omlanak össze attól, hogy ők kirepülnek, hanem kapnak egy új lendületet, megtalálják a saját örömöket. Nagyon jó volt, hogy elmúlt egy adott feladat, az ember talál egy olyan dolgot, ami mellett újra el tudsz köteleződni. 

Az idei nagy tervem az volt, hogy mielőtt a gyerekek elköltöznek külföldre, 5 fős csapatban csináljuk meg az Ultrabalatont. Hatalmas élmény volt, hogy egy családként mentünk végig kocsival és szurkoltunk az éppen futóknak. Egy igazi kaland volt. Karácsonykor egy prédikálószéki futásra is elmentünk közösen, összekötő kapocs lett a futás. Hozzátartozik már az ünnepeinkhez, nyaralásainkhoz.

Alapvetően élvezeti futó vagyok, az érdekel, hogy meg tudok-e felelni egy új kihívásnak. Az új kalandok, a kíváncsiság motiválnak. Nagyon jól magamba tudok fordulni, meditatív állapotba tudok kerülni futás közben. 55 évesen már sokkal több regenerálódásra van szükségem, ha túlhúzom, elkezdek lesérülni, ezért nekem heti 25-35 km-t fér bele az életembe. Keresztedzésnek bringázom vagy úszok, és a versenyek előtt futok hosszabbakat, többet. Céltudatosan nem edzek. Elég önfejű vagyok, a saját edzéstervemet sem vagyok hajlandó betartani.

Doró, Szandi, Szilvi és Emő története az ő sajátjuk, és mint ahogyan nekik is, mindnyájunknak megvan a saját futós történetünk, megvannak a saját céljaink, melyek az életünk alakulásával folyamatosan változnak, és ez így van jól. Bármiért is futsz, bárki vagy, a futás harmóniát ad az életedhez. Fuss bátran!

 

adidas Running #TAKECHARGE EPISODE 1 WHO SAID GIRLS CAN'T RACE - BERLIN from Stu McCardle on Vimeo.

#fussbatran #fussasajatutadon #adidasrunning #whyirunbudapest #takecharge