Egyszerűen csak futok Kiss Virág blogja
Írj nekünk

Ha nem én, akkor ki, ha nem most, akkor mikor?

Példaképek

Hogy lesz 80 méternyi körből vasárnapi futóiskola? Visszatekintve az elmúlt bő 4 évre, ez a kérdés egyre gyakrabban felmerül bennem.

Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt, amikor egy fegyintézetben beszélgettem fiatal elítéltekkel, megkérdeztem tőlük, kit tartanak példaképüknek. Hosszú, nagyon hosszú csend következett, és látható zavarodottság remegett a levegőben. Nehezen értették a kérdést. A többség aztán nem kertelt, és végül padlóra vágta a választ: senki. Szóval sehol egy szülő, egy nagyszülő, egy tanár vagy egy barát. Volt néhány televíziós arc, énekes,akit bátortalanul megemlítettek páran... és itt nagyjából ki is merült a repertoár.

Tanárként mindig is erős indíttatás volt bennem, hogy legyen valami, amiben példát tudok mutatni a diákjaimnak. Legyen ez akár egy inspiráló óra, egy személyes beszélgetés, egy kölcsönadott könyv, bármi.

De kik egy futó példaképei? 

Visszaemlékezve a futós esztendőkre, nagyon markáns személyek, példaképek jutnak eszembe, akik újra és újra inspiráltak a futásaimban. Nem vagyok híve a heroizálásnak, no, de engedtessék meg, hogy azért ott legyenek a képzeletbeli piedesztán páran. Lubics Szilvi és Makai Viki, aztán Maráz Zsuzsi, aki egy régebbi Szőlős Körön pillanatok alatt bemosolyogta magát a szívembe. Kisháziné Erika, aki számomra "Zazi, a metróból", aki én is lehetnék (a következő életemben), ha tudnék végre rendesen futni.

Vannak aztán, akik közvetlen közelről inspiráltak a futásra.

Dorogi Márti egy hosszú hullámhegyekkel és völgyekkel tarkított utat járt be eddig velem, és a személyisége tagadhatatlanul hat rám mind a mai napig. Talán az egyik legkülönösebb élményem volt, amikor én álltam a pálya szélén a körmeimet rágva, hogy jól sikerüljön a hatórás futása. 

In medias res

2014-ben elmentem futni egy maratont a Spar Maratonra. A maraton után félúton bekopogtatott a gondolat, hogy futnék egy kicsivel többet, mondjuk 50 km-t. Kisházi Laci, aki aztán hosszú ideig formálta a futásaimat, felvetette, hogy talán nem erre gondolok. Mire hazaértem, már a BSzM nevezési oldalán találtam magam. 

Ez a jelenet sokszor, nagyon sokszor eszembe jut, amikor egy-egy kedves barátnak, kezdő futónak megemlítem, hogy arra gondoltam, helye lenne egy-egy futóeseményen.

„Ha nem én, akkor ki, ha nem most, akkor mikor?”

Legyél szülő, tanár, bármilyen foglalkozású, életkorú ember, vajon nem az a dolgod, hogy inspiráld a szűkebb és tágabb környezeted? Vajon miért érkezett a futás az életembe, ha nem ezért?

Mert nem tudok másra gondolni.

Soha nem volt szoros kapcsolódásom a sporthoz. Utáltam a mozgást, kínszenevdés volt minden egyes testnevelésóra, és csendben megbújtam a sarokban, amikor a sorversenyekhez senki nem akart a csapatába választani.

Képtelen voltam egy méterről bedobni a kislabdát a felfordított zsámolyba, nem bírtam cikk-cakkban futni, állandóan elestem- nem én voltam a csapatkapitányok kedvence. 

Miért is környékezett meg a futás?

- ez az egyik kedvenc gondolatom, amit Scott Jurek ultrafutótól olvastam, hallottam. Jurek - korábban  a haditengerészként dolgozó- apjának legendás mondata később egész pályafutását és életfilozófiáját meghatározta. 

 

Di mi az én dolgom? 

Szeretnék boldogságban, szorongás mentesen élni, tanulni és dolgozni, és jó lenne minél többet tenni a környezetem egészségéért. Lehetek-e példakép? Bízom benne!

A kérdést, hogy mi dolgunk egymásnak a futással újra és újra ízlelgetnem kell

"Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -

elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat".