Mindent a futásról nőknek Németh Györgyi blogja
Írj nekünk

Hogy is volt? - 2017

Az év utolsó napján mindenki összegez. Összegzem hát én is a 2017-es futóévemet.

Az év utolsó napján mindenki összegez. Összegzem hát én is az évemet. Lehetnék elégedetlen, mert a futás eredményessége szempontjából messze nem ez volt a csúcs évem, mégsincs hiányérzetem. Annyi minden jó történt, végigfutottam az évet, klassz helyeken jártam, rengeteg klassz élményt szereztem, és a futáson kívüli életem, ami valljuk be az élet sokkal nagyobb szelete, is jól alakult. Persze örülnék, ha PB-ékről írhatnék, és sok teljesített versenyről, megálmodott célok teljesítéséről, de idén nem ez volt a realitás. Idén az élet visszatett a helyemre.  Mégis azt mondom, soha rosszabb évet, mint amilyen 2017 volt!

Mert mindig van minek örülni

Az év nagy sebbel-lobbal indult. Nagy tervekkel néztem 2017 elébe a futás szempontjából (is), aztán ahogy mondani szokták, ember tervez, Isten végez! Az első félévre több, számomra komolyabb versenyt is terveztem, mint a Bükki Fun Run (35km), a Szentendre-trail (52km) és a Mátrabérc trail (50km).

 

Edzőversenyként a Tagja -trailt futottam le valamikor február végén. Nagyon tetszett a verseny, verseny? Inkább amolyan klubhangulat volt, amolyan koratavaszi zsizsgés futók módjára. Az útvonal, a feeling tetszett, csak már ott is látszott, hogy nem megy úgy a futás, mint ahogyan szokott.  A feladott Bükki FunRUn után sikerült felismernem (erről még egy kis videót is készítettem), hogy az élet más területei jóval többet kívánnak tőlem, így az alvásaim ideje olyan mértékre rövidültek az edzések mellett, hogy valaminek mennie kellett. Sem edzeni, sem dolgozni nem tudtam kielégítő minőségben az állandó fáradtság miatt, és úgy tűnik nincsenek ufó tulajdonságaim. Kinyírni nem akartam magam, hajnali 5 óránál korábban nem vagyok hajlandó a futás miatt felkelni (5:30-kor kelek alapból), így választanom kellett. Nyilván nem a munka és a család esett ki a sorból, hanem a nagy futós célok. Örülök, hogy sikerült időben felismernem a helyzetet, így a Szentendre-trail helyett átneveztem a Visegrád trailre, ami 29 km-volt, a Mátrabércet pedig úgy ahogyan volt, elengedtem.

 

Persze amikor ezeket a napokat éltem, nem voltam rögtön ilyen marhára bölcs, kínlódtam pár hónapot, mire el tudtam fogadni, hogy idén nem én leszek a hősnő.   Akkor egy ideig zavart, hogy le kell mondanom ezekről a céljaimról, de már a Visegrád-trail befutója után eufórikus állapotba kerültem. Nem csak a futás miatt, hanem a döntésem helyessége miatt. Mert persze sokszor megkérdőjelezi az ember egy cél elengedésekor, hogy vajon tényleg megtett-e mindent a céljáért, és nem csak a könnyebb ellenállás irányába történő elmozdulás csábítgatja. Szóval éljen a józanság, cserébe hatalmas öröm ért.

Örülhetek a tavaszi, első közös családi váltófutásunknak is, amit Noszvajon futottunk. Tudtam, hogy a kisebbik fiam nagyon jól fut, de hogy ennyire, azt nem sejtettem. Talán ez volt az év futása, illetve ott volt még Berlin is, de nem rohannék még ennyire előre.

 

Aztán ott volt a kudarcos(?) Szimpla élmény is, ami megint csak egy oltári jó nap volt. Hatalmas sárban, hegyről leömlő mocsárban, és féllábszárig érő vízfolyásokban futottunk, gyalogoltunk Vinczával, és alig 3 vagy 5 perc híján csúsztunk ki a szintidőből. Egy éremmel kevesebb lóg most itthon, no és! Amire emlékszem, azok a röhögések, és Vincza szeme, hogy most már fogjam be, jön, csak legyek türelemmel!       

Aztán jött az Adidas, akik bedobták, hogy mi lenne, ha csinálnák közös csajos futásokat. Ebben az évben 4x is volt Csajos futásunk az AdidasRunners-szel közösen. Megmondom őszintén, hogy ilyen ellátásban még soha nem volt részem egy versenyen sem, mint ezeken a futóklubbokon. Aki velünk volt, tudja miről beszélek. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő év, de aki velünk futott ezeken a közös futásokon, remélem, hogy hasonlóan jól érezte magát, mint én.

 

És akkor ott voltak a mi, Futásról Nőknek közösségi futásaink nőnapon, majd nyáron (erről is készítettünk videót Mlecsenkov Évivel   – juj mennyit röhögtünk) és akkor ott volt a decemberi ajándékozós futásunk is. No, de vissza a saját élményeimhez.

 

Azt hiszem, hogy az év másik nagy futása a Berlin Night Run volt, ahová az Adidas elvitte az Adidas Runners futóklub legrendszeresebben járó tagjait, és pár vendéget is, köztük engem. Egyrészt nagyon megtisztelő volt a meghívás, másrészt nem tudom hogyan történt, de minden rossz forma és kevés edzés ellenére, sikerült 50 perc alatt lefutnom a 10 kilométert. Mondjuk most már értem, hogy miért gyors a maratoni pálya Berlinben. Gyakorlatilag olyan sík volt a pálya, és annyira minimális fordító volt benne, hogy magam is úgy éreztem száguldok, pedig csak heti 3x futottam már júniustól kezdve.

 

Mélyrepülésemet a WizzAir félmaratonnal zártam :), ahol sikerült életem legrosszabb félmaratonját megfutnom. Tudtam, hogy nem várhatok magamtól semmit, de egyszerűen benne akartam lenni abban a versenyben. Nagyon szerettem volna hosszú idő után, újra Budapesten futni.

 

Nem is említettem azt a sok hétköznapi futást, amit a Duna-parton tehettem a lábaimba, vagy a Naszály, a Pilis vagy Börzsöny szépséges futásait hol egyedül, hol a futótársaimmal.

 

Ah, és majd elfelejtettem, az ősz legszuperebb megmozdulását a Piros 85 terepfutás és túra 50B betétszámát kocogtuk le Yoyokával és Vinczával. Az utolsó AdidasRUnners Futásról Nőknek közösségi futásról estem be erre a programra.   Mit mondjak, kellett a lelkemnek egy 50 kilométeres teljesítés. De jó is volt ez az év!

Ami külön örömmel tölt el, hogy több mint 5 éve együtt futok azzal a gödi csapattal, akikkel minden csütörtökön találkozunk, egy közös 12 kilométeres körre. Igaz újabban nem mindig tudok ott lenni, mert a fiamat Budára hordom edzésre és így sokszor a HHH-án futok és a Kis-Svábhegyen, de kéthetente biztosan ott vagyok a csapattal, mert ők azok, akikkel a kezdetek kezdetén már együtt voltunk. Akkor, amikor még nem volt blog, amikor még 5 kilométert futottunk csak együtt.

 

Hogy mi a célom 2018-ra? Továbbra is annyi, hogy mozgásban maradjak, hogy életben tartsam a lángot, hogy élvezzem a futást. Persze vannak tervben versenyek, de az tény, hogy a futást hosszú távon csak akkor lehet szeretni, ha azt magunknak csináljuk, a saját szánk íze szerint – hol versenyekkel és komolyabb célokkal megspékelve, hol döcögősen – ahogy az élet prioritásai azt diktálják.

Nem tudom elégszer ismételni: a lényeg, hogy mozgásban maradj és élvezd a futást!

Boldog új évet kívánok!

Jó futásokat!

 

Györgyi